Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 36. szám
ten) valamint Csiky Agnes Mária, a csodás költőnő, akinek színpadi műve mind megannyi csodavers, s végül itt vannak még Varga László teljesen rendhagyó molnáros "drawing-room" komédiái, amiket New Yorkban játszanak évek óta rendszeresen egy pirinyónyi közönségnek. S most ebben a bizony nem zsúfolt kategóriában nagy örömmel újra felfedezzük Domahidy Miklóst, akit elsősorban mint prózadistát tartottak számon azok a kevesek, akik a nyugati irodalommal a közelmúltbani „felszabadulás" előtt egyáltalán törődtek. A másik ritkaság, hogy végre összegyűjtve meg is jelenhetett Domahidy öt brilliáns drámai alkotása. Ezt a végtelen szerény, nagytehetségű Svájcban élő pennaforgatót különösen Amerikában nem ismerjük eléggé. Vessünk tehát egy rövid, hézagos pillantást "káder lapjára." 1992-ben született Budapesten, de inkább a Szamoshátot tartja igazi szülőföldjének, azt a vidéket, ahol mentorainak, Kölcseynek, Móricznak, Dsidának a szülőháza áll. Családja Pestre költözve is szatmári maradt, mint a szerző maga vallja: "...úgy őriztük Szatmár megyét, mint én idekint Magyarországot." Először jogot hallgat, s azután szakborász oklevelet szerez 1942-ben. Röviddel utána behívják katonának s ezt követően három évet (1948-ig) tölt hadifogolyként az Uraiban. A forradalomig főleg borászként működik; 56-ban kimenekül, majd Svájcban telepszik le. Azóta is ott él s mint írja: "Borász szakemberként keresem meg a kenyeremet. Jó kenyeret, sok munkával."Mint a kötet címe jelzi: nappal hívja a kötelesség, "patkolni kell a Bársony lovat," de este jöhet az "úri passzió:" az írás. Akkor már csak arra kell figyelnie "jól peregnek-e az összecsapó vagy ölelkező mondatok." Láthatjuk, jól peregnek! Csodálatosan! Már a kora hatvanas években sorra jelennek meg regényei németül s néha válogatott részletek magyarul is az Új Látóhatár-ban. Aztán jönnek a svájci, magyar holland, osztrák, belga kiadások; hangjátékaikat a Szabad Európa Rádión kívül számos külföldi rádió és TV adó sugározza. Említsük itt meg csupán a legismertebb regényeit: A csorba csésze (1962), Tizenhat zár (1964), A lapítás iskolája (1968), és Az osztrák vádlott (1985), melyben Pöltenberg Ernőnek állít emléket. A prózai műveken kívül (számtalan remek elbeszélése is van), ír verseket, hangjátékokat, drámákat s még bábjátékot is - (A lovag meg a varga címűt például már 1958-ban közölte a Látóhatár). Domahidy már Magyarországon kacérkodott ezzel a színpadi műfajjal: korán kezdett hódolni Thespia istennőjének. Ami azt illeti, első drámáját a Baleset-1 (ebben a kötetben A halottak fütyülnek ránk címmel jelenik meg átírva) 1956 őszén mutatta volna be a Vígszínház (de "valami" közbejött!), s ugyancsak abban az évadban készült Németh Antal színrevinni a kötetben szereplő Orsolyá-1 Kaposváron. Végsőfokon tehát drámaíróként kezdte irodalmi működését s verseiből úgy tűnik, örökre a színpad szerelmese maradt. Ezért lehet neki is nagy öröm ez a gyűjteményes drámakötet. Mert az olvasónak (s reméljük sok szakmabelinek, főleg rendezőnek) óriási élményt nyújt majd. Itt az ideje, hogy a magyarországi közönség is , végre felfedezhesse a 35-éves csipkerózsikás álmából "felébredt" döbbenetes "játékait." A halottak fütyülnek ránk, a kötet 145
