Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 36. szám
Csak az uralkodó osztálynak van ideológiája, az elnyomottaknak utópiája van! Az ideológia represszív erő. * Mikel Dufrenne szerint a művészet nem hódolhat be a fennálló társadalmi rendnek. Már puszta jelenlétével is megkérdőjelezi a létező világ adott értékeit, s ezáltal feltárja egy másik világ lehetőségeinek kapuit, tehát "utópikus gyakorlattá" válik. * "Nem lehet eltörölni a határt művészet és nem-művészet között!" (M. Dufrenne) * Azt mondják, beteg a századunk végének művészete. Erre mutat a művészet inflációja: a kérészéletű irányzatok elburjánzása, a középszerű művészek és művek megszaporodása... Az avantgárd kitárta a kapukat a dilettánsok előtt! De a beteg társadalomnak lehet-e egészséges művészete? Magdalena Abakanowicz példája mutatja, hogy a századvég nagy művészei egyáltalán nem alkotnak "beteg" műveket; ellenkezőleg: egészséges, monumentális művészetük hiteles képet ad társadalmunk betegségéről. * A művészet nem más, mint folytonos kutatás önnön lényegének meglelése után. Amint a művészet végérvényesen megfogalmazza lényegét: önmagát megszűnteti! * A nagy művek sokat tudnak a művészet lényegéről, de azt az adott művészet a maga többértelmű nyelvén fogalmazza meg. # A művésznek állást kell foglalnia, ha nem akar a hatalom manipulációinak tárgyává válni. * A művész nem lehet közömbös! * A költő nem azért költő mert verseket ír - hanem azért ír verseket mert költő! * A különböző művészetek keveredése nem újkeletű dolog a művészet története során, ritkán hozott azonban igazi "előrelépést" az olyan ötvözés, melyen belül az egyik, vagy a másik összetevő általában megmarad dominánsnak. Az efféle szimbiózisokban jószerint kimutathatók az egyes művészetek - s egymás gyengítését szolgálják. így a fónikus költészetben a zenei elemek vannak nyomatékosabban jelen; a se zene, se költészet tehát inkább tűnik csupán minőségileg gyenge zenének. A vizuális költészet 9
