Szivárvány, 1990 (10. évfolyam, 31. szám)

1990-06-01 / 31. szám

Minden regény alapjában véve realista. Ezt a megállapítást százféleképp színezi az irodalmi tapasztalat: belejátszik a líra, túlzott rom. itici/mus, naturalista laposság, elméletekre kacsintó agyalás; a regényből mégis valóságot kell sugározni a világban is elhelyezhető létrejött figuráknak. Persze, a valóságnak is vannak fokozatai, a kézzelfogható természettől a transzcendens nyitásokig. Minden nagy író ezen a széles skálán alkot és ezt vetíti. Szabó Magda regényei is akarva-akaratlan transzcendens távlatot kapnak, ha nem is mindegyik; a most tárgyalt kettő mindenesetre. Akkor is, ha nem súrol alapvető értékeket a horizontjuk.

A realista epika köntösében rendszerint tragédiát ír, mégha legendának tűnik is a regénye. Az őz és Az ajtó tényleg tragédia, illetve: a kettő együtt eposszá lényegül. Belengi őket a mítosz, nem valami évezredes; Szabó Magda írásai formálták szövetében az újat, a mait. S valósággá sűrűsödik a látszatnak tűnő eposz az emberek tudata mélyén: az istennő a femina szélsőséges megvalósulása a modern világban. Mégis csatát veszít a pogány műfaj a lélekben még mélyebbre ivódott keresztyénséggel szemben. Legalábbis az írónőnél; az olvasóknál és a világban ez a történés esetleges.

De ne feledjük egy pillanatra sem, hogy az eposz mögött két regényről van szó. Külön-külön mindegyik magán viseli a műfaj sajátosságait, s nem is mindig ugyanazokat. Két külön alkotás, nem egy időben keletkezett, több regény ékelődik közéjük, s megírásuk mód-s szere is elütő. Az őz kezdettől végig egyetlen monológ, Encsy Eszter tárja fel belső világát, s szubjektívan elemzi a külső ráhatásokat. Szeretője temetése után másnap kiment a temetőbe, s mintegy három órás belső gyónásban vetíti életét az olvasó, a világ elé. ,,...itt ülök mezítláb a földön...” s vall a rendkívüli jelenség. Belső monológ a regény formája. Szükségképp eltolódnak az idősíkok, egymásba folyik minden, nem a mese kontinuitása a fontos, hanem a motivációk különböző idejű kapcsolata. Van könyvlap, ahol négy-öt más dátumú idő torlódik egybe az évek távlatából. Ilyen módszerrel jön létre a regény; s ebből lép ki végül — a betűktől is elszakadva —• egy félistennő mítosza s formáló ténykedése. — Az ajtó regénytechnikája viszont a külső leírás, az objektív szemléletű ábrázolásmód. Emerenc csak a ritkán adódó dialógusokban mutatkozik meg személyesen, különben csak objektív leírásokból ismerjük a történetét. Hogy lehet ilyen figurát külső módon leírni? Lényegileg sehogy, túl komplikált jelenség a megfigyelés, a pszichológia s a társadalomtudomány számára. Az írónő azonban egy rendkívül szubjektív elemet visz a regénybe: ő maga Emerenc belső társa, sok mindenben azonosul vele — így hiába szerepel külön személyként —, saját magát is vetíti az alakjában. Szabó Magda-Emerenc a különös jelenség. Azonosulás és

87 -