Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)
1988-06-01 / 25. szám
mikor október végén történt, a forradalom akkorra lényegében már győzött, de a helyzet nagyon ellentmondásos volt; a régi kommunista vezetők egy része még hivatalban volt, és elég eredményesen szabotált. Átvittünk egy táviratot, hogy továbbítsák, mert semmiféle kapcsolatunk nincs Washington-nal, és ez így képtelenség — és meglepetésünkre egy kommunista főmufti került elő, az fogadott minket. Csatorday Károlynak hívták, ismertük az illetőt, aztán a Kádár-időkben is folytatódott a karrierje, a 60-as években halt meg egy repülő-szerencsétlenség során. Rogers intett is nekem, amikor a barátunkat meglátta: kár volt idejönnünk, ettől ugyan nem várhatunk semmit. És valóban, minden elképzelhető kifogást előhozott az emberünk, hogy ezért nem lehet, meg azért nem lehet továbbítani — — Nézze uram — azt mondja Rogers —, önöknek KÖTELESSÉGÜK ezt továbbítani, mert ezt a diplomáciai egyezmények előírják! — De hát — azt mondja a kommunista külügyes — ezt én el sem tudom olvasni! Hát ez sifrírozva van! Majdnem elnevettük magunkat — hát még szép, hogy sifrírozva van! Csodák csodája, a táviratunk aztán mégis megérkezett Washintonba — csak éppen több napi késéssel. No, világos, hogy ez az út nem járható. Úgyhogy akkor előszedtünk egy öreg rádiókészüléket, és nagy nehezen sikerült is üzembe helyeznünk. Ami mondjuk nem volt egészen legális eljárás részünkről, de kénytelenek voltunk élni vele. Csak aztán az oroszok alighanem bemérték a rádiónkat, mert a Külügyminisztériumtól átszóltak, hogy hagyjuk abba, nem szabad rádiót használnunk — szóval a helyzet egészen november másodikáig megoldatlan maradt. Volt ugyan egy telex-gépünk, de azon csak nyitott szövegeket tudtunk kijuttatni a bécsi követségünkre, bizalmas, titkos üzeneteket nem. Furcsa volt ez, ahogy mi föl-alá közlekedtünk a budapesti utcákon, a harcok kellős közepén — hát nagyjából ugyanúgy, ahogy a budapestiek. Én pontosan tudtam, hogy a magyaroktól, a felkelőktől nem kell félnem, mehetek bárhová, csak arra kell vigyáznom, nehogy egy golyó elé álljak — mondjuk az oroszok, az más volt, azoktól sehol nem érezhettem magamat biztonságban. De azért mentem — és lényegében mindenhol ott voltam. Pedig történtek nagyon durva dolgok is. Október 25-én volt a nagy mészárlás a Parlament előtti téren — az nagyon megrendített. Utána többször is kimentem oda, hogy mindent jól megnézzek, és lássam, hogy nem alakul-e ki valami további fejlemény — Bent a követségen folyt tovább a nyüzsgés, egyre csak fokozódó tempóban. Óriási volt a forgalom, nagyon sokan belátogattak — többnyire csak úgy, alkalomszerűen, elmondtak valamit, egy-egy érdekes-96-
