Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-06-01 / 25. szám

*

Másnap reggel megint Gleason-nel mentünk be -feleslegesnek látszott két kocsit bevinni. Megint kerülő utakon mentünk — akkor már lehetett látni a tankok munkáját az utcákon: a nagy kerek lyukakat a házak falán, és az omladékot.

Még március 15-e előtt sikerült találnom egy boltban piros-fehérzöld szalagot — nem is volt könnyű hozzájutni! — vásároltam belőle vagy két métert; talán ha öt centit használtam belőle március 15-re, a többit megőriztem — ez is egy olyan előérzet volt: hátha jön még egy alkalom, amikor szükségem lesz rá! Október 24-én reggel elővettem ezt a majdnem kétméteres darabot, bevittem magammal a követségre, és kikötöttem az ablakba, ott lengette a szél

24-én reggel mindenek előtt egy kis értekezletet tartottunk a követségen. Mégegyszer összeszedtük és egymás mellé tettük a helyzet legfontosabb adatait, körben mindenkinek meghallgattuk a véleményét, és megállapodtunk a teendőkben. Abban maradtunk, hogy egyelőre csak két tennivalónk van: minél pontosabban tájékozódni, és minél pontosabban tájékoztatni Washingtont a kép alakulásáról — aztán majd Washinton megmondja, hogy mi egyebet tegyünk. Kiosztottuk a szerepeket is; voltak akik bent akartak maradni az épületben, és voltunk páran, akik szívesen vállaltuk, hogy kimegyünk a városba szétnézni. Felosztottuk egymás között Budapestet: egyikünk a Vár környékét kapta, a másik a Déli pályaudvar körzetét, és így tovább. Körbejártuk a területünket, visszamentünk, beszámoltunk egymásnak a tapasztalatainkról — így állt össze egy valamennyire összefüggő kép. Időről időre ezt foglaltuk össze Washington-nak is — véleményt nemigen tudtunk hozzáfűzni, mert a politikai helyzet nagyon zavaros volt, és arról már nem is igen voltak megbízható adataink.

Közben az is komoly gondokat okozott, hogy a kapcsolattartás a Washington-i State Department-te\ meglehetősen nehézkes volt és akadozott. Az az igazság, hogy a budapesti követség ilyen vonatkozásban sem volt felkészülve erre a rendkívüli helyzetre. Akkoriban a komolyabb, fontosabb követségeink már fel voltak szerelve modern távközlési berendezésekkel — de hát Budapest esetében ki gondolt volna ilyesmire? Úgyhogy mi kénytelenek voltunk a Magyar Posta vonalain táviratozgatni. Persze sifrírozott szövegeket küldtünk — nem lett volna okos dolog nyílt táviratokat váltanunk. Eleinte volt telefonösszeköttetésünk is, szintén a Magyar Postán és a müncheni központunkon keresztül de aztán ez megszakadt. És megszakadt egy időre a távirati összeköttetés is. Felhívtuk a magyar Külügyminisztériumot, hogy biztosítsák legalább a távirati kapcsolatunkat eredmény azonban nem volt. Tom Rogers attaséval át is mentünk egyszer a Külügybe — ezvala- 95 -