Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-06-01 / 25. szám

CSURKA ISTVÁN

Lakitelek

— 1987. szeptember 27. —

Nem hiszem, hogy akármelyikünk is pontosan meg tudná határozni, miért gyűltünk most itt össze. Összeverődésünkben sok a kimondhatatlan, a szorongásos lelki indíték, még beszélni is alig tudunk róla. Mintha valami nagy veszély fenyegetne bennünket személy szerint is és együttesen is, mint magyarokat és ennek a nagy vésznek az előrevetülő árnyéka rántana össze valami akolmelegbe. Mi ez a nagy veszély? Sejtelmünk sokkal tragikusabb végzésekről értesít bennünket, mint ami ma gazdasági és intézményi válság képében mindennapiság szintjén jelen van az újságjainkban és büfébeszélgetéseinkben. Az, amit a zsigereinkben érzünk nem gazdasági, vagy nem csak gazdasági és nem csak politikai, hanem sokkal több annál: egy nagy, mindent felégető nemzeti katasztrófát érzünk közeledni, amely még azokat a maradványokat is megsemmisíti, amelyekben most tengetjük vagy rejtegetjük nemzeti létünket.

Mi ez a katasztrófa, hogyan fog bekövetkezni? Nem is merünk belegondolni, de hirtelen támadt szorongásainkban ez mégis valóság és borzasztó teher.

Kétségbeesetten keressük a kiutat, menekülünk és ellenállunk a halálos húzásnak, megpróbáljuk mindezeket elhárítani, de minden tétova és foszló. Nem tudjuk, hogy amikor kis ellenlépéseinket megtesszük, nem éppen akkor ártunk-e magunknak és a saját ügyünknek. Sötétben élünk, egy halottasház sötétjében.

Tudom, hogy egy kis megbotránkozást is felkeltek ezzel a sötét pátosszal. Szándékosan. Azt remélem ugyanis, hogy éppen ez a megbotránkozás fogja felszínre hozni az ellentmondást lelki bénultságunk és halálhangulataink, valamint a való helyzet között. Bénultabbak. kiütöttebbek és letaglózottabbak vagyunk, mint amennyire valós helyzetünk, lehetőségeink és képességeink szerint lennünk kellene.

Volt már ennél nehezebb helyzetben is eza nemzet. Szedte itt már áldozatait a Neoaquistica Comissio, Caraffávalazélen, vérengzett itt már Haynau táborszernagy és még ebben a mi rémszázadunkban is egymást követték a bosszúállások és az akasztások és a menekülésre kényszerítések. Nem csak öngyilkosságban és halálozásban, nemcsak nem- szaporodásban és fogyásban, hanem emigráns termelésben is valószínűleg világelsők vagyunk. Kezdődött a kitántorgással, folytatódott az 1920