Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)
1988-10-01 / 26. szám
vagy amelyekből már van olyan előadás, amely s/ámomra referencia értékű. Én tulajdonképpen inkább egy jó zenei munkásnak érzem magam, aki elsősorban a zenét szolgálja, a zenéért él. dolgozik. Úgy is mondhatnám, hogy hiánypótló munkát végzek, tehát nagyon sok olyasmit játszom, amit senki más nem játszik. Mert ha én nem csinálom, akkor senki más nem csinálná meg. Sokszor előfordul az is. hogy egy bizonyos szerző kevésbé jó művesokkal közelebb kerül hozzám, mint a többi darabja, ami esetleg tény leg remekmű. De azt csak nyereségnek érzem ha egy kevésbé népszerű müvet az. ember nagy on szeret, mert általában ezeket az előadók éppencsak egy-egy sorozat részeként érintik. Tehát, ha valakinek pl. Bartók Op. 1-es Rapszódiája annyit jelent, mint nekem mert valamikor sikerült a figyelmét komolyabban ráirány ítanom erre a darabra akkor már nem vallottam kudarcot. Hajói tudom te zenét is szerzel, és vezényelsz is. Ez azért nem jelenti azt. hogy a zongorázás nem elégit ki? Erre csak Rachmaninov szavával felelhetek: Kielégít. Ót kétszer kérte fel a bostoni zenekar és egyszer a philadelphiai, hogy vállalja el a vezetőkarnagyi posztot, de végül is mind háromszor azt mondta hogy nem. mert ő szeretne még zongorázni. Én is azt gondolom, de bár rendkívül széles a zongorairodalom mégis sajnálnám, ha néha nem csinálhatnám azokat a müveket, amelyeket nem lehet semmilyen más formában előadni, csak eredetiben, zenekarral. Te azért alapjában véve szerencsés embernek mondhatod magad. Végül is megkaptad az élettől azt. ami talán a legtöbb, azzal foglalkozhatsz, ami neked a legfontosabb, és ezzel még másoknak is örömet tudsz szerezni. Mégis biztosan akadtak csalódásaid is az életben. Gondolom veled is előfordult olyan, hogy valakit a bizalmadba fogadtál, akiről később kiderült, hogy nem szolgált rá. és más közeledését esetleg ok nélkül visszautasítottad? Igen. valóban mindkettő előfordult már. de az utóbbi években egyre kevesebb ilyen esetem volt. Nem azért, mert annyira ismerem már az embereket, hanem talán csak azért, mert a felszíneset igen. de a mélyebb ismeretségemet nagyon szűkmarkúan adagolom. Ezzel ellentétben mindenkinek megadom az esélyt a barátságra, de hát azért az ember megv álasztja, hogy kivel menny i időt tölt el. s ha valakire kevesebb ideje van az embernek, annak általában oka van. Ez igaz. csak mint ahogy az emberek nagy része a világ felé álarcot visel, úgy ez alól te sem vagy kivétel. Ez is már egyre ritkábban jelentkezik nálam. Azt hiszem az lenne a célja vagy más szóval végső produktuma, az egész létnek, hogy az ember a világ felé pontosan ugyanoly an lehessen, mint a közv etlen környezete felé. Ha ez így lenne valóban, talán a világ is más lenne. Egyenlőre azonban nem látok olyan társadalmi formát, amiben ez a lehetősége maximálisan meglenne mindenkinek. Talán még az. ősember sokkal jobban tudott önmaga lenni, mint a későbbi korokban. Az ösztönök legyőzése, vagy béklyóba szorítása, tudatos, ésszerű felhasználása egyedül az ember priv ilégiuma. Azt hiszem, hogy rosszul gazdálkodunk azzal, amit magunkkal hoztunk. Nem tudom, ma nem több-e arányában a lelki fájdalom, amit az emberek egymásban okoznak, mint régebben. Ügy látom, hogy minél bonyolultabb a világ, annál bonyolultabbak lesznek az emberek is. Nem biztos, hogy jó ez. Nem biztos, hogy helyes irányba tendálunk. És az sem biztos, hogy mindig lesz részünk olyan tanítómesterekben, mint amilyenek a zene legnagyobbjai. — iheri — Ez az interjú már megjelent erősen lerövidítve — ti MO 101.1. A IVX7. októberi számában. Fontosnak tarjuk az eredeti változatlan szöveget közreadni. A beszélgetés I9H7 májusában zajlott le Budapesten. (Szerk.)
