Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-06-01 / 25. szám

PA VLA Y KRISZTINA

Hajnali kirándulás

Hajnalban, mikor a rókák visszavonulnak és a kakasok boldogok, felrázott Valter és mondta, hogy megyünk kirándulni. Dög álmosan fűzögettem a tornacipőmet. Valter útrakészen állt, leginkább vásott utcakölyökre emlékeztetett hátul rövid, elöl függöny hajával. Híg kakaó színű pulóver, harmonikázó barna kordnadrág, és egy műkorcsolyázótól örökölt magasszárú cipő burkolta barátomat. Elfogadtam volna egy kis híg kakaót; mióta húgom és én elköltöztünk hazulról, hiányzott a reggeli. Valter tétován nézte párnák közé fúródva alvó húgomat, Annát, aztán őt is felkeltette gyengéden, de szerintem csak azért simogatta meg, mert tudta, hogy nem érzékeli félálomban. Mióta az eszünket tudtuk, Valter és Anna kerülgették egymást, nem tudták eldönteni, mit akarnak. Azon a reggelen éppen veszekedős passzban voltak, és még a borotválkozástól is elvették a kedvemet.

Az nem derült ki, hova megyünk kirándulni, viszont Valter mindenáron reggelizni akart, talán életében először, és a Keleti automatájában száradó zsemlék közül kaparintottunk meg ötöt. Szomjasak lettünk, egy pénztár volt csak nyitva, és már indult is a vonat. Anna közölte, hogy neki találkája van tizenegykor a Komjádyban, és boldogan mosolygott. Szerintem minden félórában dühösen várt rá valaki valahol, ez volt a fő oka, hogy anyánk nem is beszélt vele, és velem se, mert befogadtam. A haverokat vonzotta Anna különös vágású szeme, ezüstös haja, és elutasító modora. Valter különös játékba kezdett, teljesen elernyedt, egyre lejjebb csúszott a piszkos, zöld ülésen, a néhány utas egy pillanatig nem hitte, hogy rosszul van, csak rá kellett nézni, nagy bohóc, mi meg nevettünk rajta. Aztán lezöttyent a földre kimeresztett hosszú lábakkal és ott kókadozottafejelefittyedő szájjal. Megkíséreltem visszarakni, de akkor kifeszítette magát, aztán ebben maradtunk, mindhárman elaludtunk.

Arra ébredtem, hogy Valter kívülről kopog az ablakon a kulcsával, állt a vonat, és barátunk cseppet sem nyugtalankodott a peronon, hogy esetleg fennmaradunk. Szédítő sebességgel ugráltunk le, a vonat lassan elindult, és ott álltunk egy kihalt állomáson, ritmustvesztve. Anna hisztizni kezdett, hogy végülis hova megyünk, de Valter csak kedvtelve nézte az álomtól kipirult kerek arcot. Néhány pekingi néma kacsa ólálkodott elő a kertek alól, rosszindulatúan sziszegtek, Anna feléjük rúgott a babacipőjével, aztán jött egy távolsági busz, amivel kanyargó hegyi utakon zötykölődtünk. Végül Valter látszólag találomra jelzett és leszáll-