Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-10-01 / 26. szám

öt gyerekes család, két facér feleség, a családokhoz öt csicskás.aző három legényük. Harmicnyolc személy. Három nap három éjszaka civil vonaton, menetlevéllel, riadóktól félő asszonyokkal, nyűgös csecsemőkkel, unalmukban nyafogó gyerekekkel, állandó számolással, hogy megvan-e mindenki, nem maradt-e le valaki, mint Tapodi Oláh alhadnagy kisfiával karján az Ostról a Westbahnhofra menet, mert lecsengette a villamost a bécsi kalauznő. Csuda, hogy meglettek. Eintopfgerichtek sötét, fenyegető, toldott - foldott helységekben, amelyek úgy szolgáltak minél több funkciót, amilyen mértékben az állomások bombázott épületei szükségessé tették, ahol karikásszemű matrónák osztották a sűrű lét árva égők alatt; megállások nyílt pályán, kísérteties csendben, hogy csak a mozdonyok periodikus pöffenése hallott és a gépek monoton mormolása odafönt, rohanással valami fa, bokor alá, bukdácsoló asszonyokkal csecsemőjüket szívükhöz szorítva, kezükben egy gyerek keze. De nem volt baj, hála Istennek nem volt baj, pedig áruló volt a kéményből lövelő szikra, nappal a fekete füst. Hely volt, hiszen ki utazott északnak vagy keletnek januárban. amikorjavában tartott márazözönlés nyugatnak? Hidegfülkék és fülledt, forró fülkék, hajó volt a fűtés, olyankor kimentek hárman a folyosóra, igaz máskor is, ha például Rábayné szoptatott. Sorba járták a fülkéket, megnézték Sári nénit, hogy boldogul Gizi a két gyerekkel, Ilit sopánkodva, milyen messze visz ez a vonat, sose látja többé a férjét. Ez nem is lenne nagy baj, mondta Pumi a folyosón (Pumi nem szerette Zergét) ahol hideg vágott be az ablakon, mert Imre nem bírta az állott levegőt. A vidéket nézték, melyen elfedett minden emberi nyomot a hó, a földek már nem is emlékeztek, miféle terményt hordtak a hátukon a nyáron át. Erdők suhantak el mellettük, fázósan bújtak össze a falvak a templom égbe mutató tornya körül, a városok tűzfalakat, homlokzatok arabeszkjeit rajzolták az égre, de az épen maradt épületek is olyanok voltak, mint valami elhagyott színpadon a díszletek.”

Dusán órájára nézett. Féltizenegy. Még semmit sem írtam. Stolpon más volt, amíg meg nem jött az osztály. Volt időm, asztalom. Pumi és Imre elmentek lovagolni, nem zavart senki. Pumi, alig hogy megérkeztünk, felszedett egy nőt. Még az állomáson. A családokkal nem volt gondunk, a családokat várta a Vöröskereszt. Kocsikkal, kora reggel. Egy birtokra vitték őket, ide tíz kilométer. A vöröskeresztes lány azt mondta, egy Willi Birgel film megy: Reitel für Deutschland. Szerez jegyeket. Hogy tudott ez a Pumi egy randevút megbeszélni, amikor minket úgy sürgetett Oberleutnant Bacchausen. hogy várnak a laktanyában? Rejtély.-9-