Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-06-01 / 25. szám

Már nem ül

— Széljegyzetek Zas Lóránt Eroázia c. kötetéhez —

Nem titok, hogy a kritika nem mesterségem. Legelőször az azóta óriási tekintélyű és megérdemelten sikeres darabíróvá tornyosodon Gyurkovics Tibor Kenyértörés című verses kötetéről írtam „Kenyértörés Budán” címmel az Irodalmi Újságban a hatvanas évek elején. Akkor még nem ismerte senki. Zas Lóránt költészetéről meg már másodszor írok, mert az antológia szerkesztők és kritikusok még mindig nem akarják észrevenni, vagy egyszerűen elhallgatják. Nemrégiben beszélgettünk és megkérdeztem Lóránttól, költészetével kapcsolatban mi az, ami véleménye szerint sajátos, figyelemre méltó. Mosolyogva válaszolta: — „Sem az otthoni, sem az emigrációs költői antológiában nem volt számomra hely. Innen tudom, hogy jól és igazat írok.”

Persze a kihagyások önmagukban még nem bizonyítanák a „jót s jól” s igazat írást, de hogy Zas Lóránt a költők költője, arra könnyű néhány idézettel rávilágítani. Az Előszó helyett közölt „Csöndbe-tört szavak” Fáy Ferenc lírai vallomása és köszöntése a fiatalabb kortárs, költőtársnak már önmagában irodalmi lovaggá avatás. A torontói Magyar Jeremiás sohasem osztott áldást akárkinek. És a másik, Torontóba mindig visszahulló igazi költő Tűz Tamás is látja, hogy feleségéhez. Csőréhez írott versfűzérében Lóránt tolla alatt: „A szerelem bűvös lencséjén át a legtárgyilagosabb úti prospektusok adatai is átlelkesülnek és forró lírává lényegülnek.” „Előző kötetei óta —jelzi T űz Tamás a Krónikában — Zas szókincse és mondatfűzése jelentősen lírai, mondhatnók, romantikus irányba tolódott, ami megértését is könnyebbé, versképét áttetszőbbé teszi. Nem csoda, hisz közelebb került az egzotikus világ természeti csodáihoz, emberi misztikumához. Már nemcsak képzeletvilága, de valóságos recehártyája is megtelik pálmák, vizicsillagok, rákok, teknősök, suhogó vitorlák ábráival, anélkül, hogy előbbi értelmiségi alapállásán bármit is változtatna. „Az elhallgatott és el nem ismert költő megkapja Tűz Tamástól az őszinte dicséretet: „Magaaz EROÁZIA Zas kiemelkedő könyve. Szép és magukat olvastató versek sorakoznak benne, egy vulkanikus tehetség fénylő sziporkái, tele lírával, tapasztalattal, a műveltség imponáló jeleivel, őszinte hevülettel. — „De nem csak Torontó ikercsillagai hanem a Lajtán túli magyar költészetet legjobban ismerő hazai irodalomtudós Ilia Mihály is fókuszba állítja és kiemeli Zas különlegességét és újdonságát: „...az utazást teszed líraivá, olyan tárgyat, olyan tájat, melyet magyar költő nem járt be. így olyan műveltségélmény, művelődési anyag, általános kultúrtörténeti mozzanat kerül be magyar versbe, ami eleddig nem volt. Persze emelett az un. nyugati magyar irodalom is. vagyazami sok mindenben nem hasonlít a mai hazaira. De én úgy látom, hogy tea kintire sem hasonlítasz. Most, hogy van időm ezen meditálni, egyre erősebben érzem ezt a különbözőséget."

Ezek után érthető, hogy hosszabban időztem el a papír bevetetlen síksága szélén, mert mérlegre raktam a mondatokat, hiszen a napnyugati élet szellemi sivatagában felszökkenő pálmát. Zas Lóránt kötetét, nem csak üdvözölni akartam, de tisztesen ismertetni is. És éppeneza bonyolult feladat. EROÁZIA. Összetett cím, de a versek és a kötet egésze is más és más dimenziót mutat, mint egy műgonddal csiszolt prizma, amelyen át megváltozik a tükrözött világ. Kaliforniában alig-alig jelenik meg magyar verskötet, amely mond is valamit. Ebben a zúzmarás, irodalmi elhagyatottságban mi is, mint a székelyek:- 142 -