Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-06-01 / 25. szám

Nem szerencsés — zseniális!

Huszonöt évvel ezelőtt egy koncertje előtt hirtelen megbetegedett a neves zongoraművész Glenn Gould. A program szerint ő lett volna a New York Filharmonikus zenekar szólistája, Leonard Bernstein vezénylete mellett. A kétségbeesett ügynökség egy tizenhatéves állítólagos csodagyereket „halászott” elő, aki beugrott és próba nélkül deputált a patinás zenekarral s annak világhírű karmesterével. Mikor Liszt Esz-dur zongoraversenyének utolsó akkordjai felcsendültek, a közönség elsöprő taps és hangorkánnal köszöntötte az új csillagot, a szerény, verejtékező, ragyogószemű ifjút. Andre Watts-ot. Az ismeretlenségből azonnal szupersztárrá lépett elő s azóta megszakítás nélkül tart diadalútja a világ pódiumain. Pályafutását a zenei kiválóságok elismerése, a kritikusok felsőfokú jelzőkből ki nem fogyó dicshimnuszai és fenomenális közönségsiker kíséri. Végigzongorázta már számtalanszor a földkerekséget s ez. év január 19-én első „valódi” amerikai fellépésének 25. évfordulóján ünnepi koncertet adott ugyanott, ugyanavval a zenekarral és karmesterrel, mint annak idején. A sajtó üdvrivalgva kiáltotta világgá: ez a művész nem azért futott be ilyen fantasztikus karriert, mert szerencsés volt az indulásnál, hanem azért, mert kiváló művész! Szerénység nélkül elmondhatom, hogy én erre közel húsz. évvel ezelőtt rájöttem, mikor először hallottam játszani és a hangverseny után interjút készítettem vele angolul s édesanyjával: magyarul.

Andre Watts ugyanis félmagyar. Gusmits Mária magyar menekült lány a háború végén a német lágerből szabadulva férjhezment egy Watts nevű amerikai néger katonához. André fia 1946-ban született a nürnbergi katonai tábor kórházában. A névadás és az amerikai állampolgárság biztosítása után az apa szerepe megszűnt, azonnal elváltak, s Mária asszonya bébivel Amerikába költözött. A zene iránt igen fogékony fiúcskát anyja tanította kezdetben: először hegedülni, majd hétéves kora után zongorázni. A mama nevetve mesélte, hogy sosem gondolt arra, hogy muzsikust nevel a fiából, mindössze a zene élvezetét akarta beleoltani. De a fiúcska abszolút hallása, hosszú újjai és valami anyai ösztön már korán meggyőzte arról, hogy Andréból „még lehet valaki”, mint annak idején vallotta a büszke mama. Azt is elmondta, hogy mikor André nem akart gyakorolni, mesélt neki Liszt Ferencről, akit legott eszményképévé választott. Ezután szinte transzbaesve, szinházias mozdulatokkal csapkodta a Chopin etűdöket, ahogy képzeletében az ifjú Liszt tehette. A koraérett kisfiú akkor már szerelmese volt a zongorának, így anyja beíratta a philadelphiai zeneakadémiára.

Ott hamar felfedezték s kilenc éves korában már versenyeket nyert, és tizennégy éves korában zenekari tag lett. Két évvel azután, mikor az emlékezetes beugráson Bernstein felfedezte, rakétaszerűén ívelt felfelé zenei pályafutása: A szerződések tömegéből anyja válogatott, minden kontinensen koncertezett elsöprő sikerrel. Közben befejezte a középiskolát s megírta mestervizsgáját Mozart kadenziáiról. később Nixon elnök őt kérte fel, hogy elnöki beiktatása után zongoraszólót játsszon a világ minden t.ljáró odasereglett sokszáz diplomatának és politikai potentátnak. Nagyritkán, mikor nem koncertezik, new yorki lakásukban. Liszt papos portréja és egy Cinka Pannát ábrázoló olajfestmény alatt olvas, vagy gyakorol, levelekre válaszol, vagy yogázik. Kedvenc írói Csehov és Gibran. Se templomba járni, se randev úzni nincs ideje és sose tanult meg- 121 -