Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)
1988-06-01 / 25. szám
futballozni. Az óriási siker és elismerés ellenére, ebben a magas, karcsú, elegáns, feketehajú fiúban nyoma sincs az elkényeztetett szupersztárnak; barátságos, közvetlen és nagyon kedves mindenkihez. Kollegáit nem kritizálja, tanárait tiszteli, mindenkiről csak jót mond. Főkritikusa és tanácsadója még mindig a Mama, aki minden koncertjére elkíséri szerte a világon. A néger problémák nem érdeklik viszont rendkívül büszke magyar származására s tud is egy pár szót magyarul. Mikor 1969-ben először koncertezett Budapesten, a hallgatóság soraiban ott ült egy sereg rokon, akiket akkor ismert meg. Mikor Brahms B-dúr zongoraversenyét befejezte, a tomboló közönség felrohant a pódiumra s vállaira emelte a magukénak valló művészt. Azóta többször járt otthon, de minden otthoni koncertje változatlan diadalmenet, szinte népünnepély. Műsorát a romantikusok dominálják, kedvence Liszt és Chopin, de szívesen játszik Brahmsot, Beethovent, Mozartot, Haydnt és Rachmaninoffot is. Leghőbb vágya, hogy megélje Liszt reneszánszát, mint mondja — szenvedélyesen. Ahogy játszik is; mágikus hipnózissal, bravúrral, lélegzetelállító technikával, meleg átérzéssel; a hangok hullámain ringatja a közönséget, beszél velük. Hihetetlen személyi varázsa és zseniális játéka élménnyé teszi minden koncertjét. Mikor pódiumra lép elektromossággal telik mega levegő. És ezt nem lehet megtanulni, ez istenadta talentum és univerzális érvényű. Andre Watts, Gusmits Mária fia egyike a kevés kiválasztottaknak: nemcsak szerencsés, zseni! Hasonló sikert kívánunk neki az elkövetkezendő félévszázadra! Györgyey Klára A szerelmetes Székelyföldről, Székelyföldért — szépszóval Csiky Ágnes Mária, Medvetánc — Titkos krónika — Mónár Anna. Drámák, Köln, 1987. A negyvenes évek végén, mikor még eljárhattunk Milán bácsi legendás szabad szemináriumaira, gyakran hallottuk Mesterünket felüvölteni —, mialatt szinte torzképpé húzogatta busa szemöldökét és száját -, azután, hogy felolvasta kedvenc sorait, például: ,, A négyökrös szekéréből, vagy a Bulba Taraszból: „Gyerekek, ez. olllllyan szép. hogy nem lehet kitartani!” Ez a mondás csücsörödött számra szinte minden oldal végén, ahogy a „Nyugati magyar irodalom” hihetetlen termékeny, zseniális Nagyasszonyának új drámáit olvastam. A hetvenedik évében járó, neves költőnő. novellista, regényíró, esszéista, filozófus, rádió rovatvezető, stb. ezúttal mint szindarabíró „jelentkezik". Akik ismerik munkásságát, tudják, hogy ennek a műfajnak is szorgos művelője már jórégen; a gyűjteményt, harminc esztendő szín-és hangjáték terméséből válogatta. Mindhárom játék helyszíne és szellemi háttere szülőföldje, a viszontagságban oly „gazdag”, sokat szenvedő Erdély, „a mesék, balladák és tragédiák földje...- 122 -
