Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-02-01 / 21. szám

Erre az időre esik egyébként apámnak Adyval való kapcsolata is, amit, ha nem is nevezhetnék szoros barátságnak, messze túl ment a puszta ismeretségen. Ady már a Magyar Köztársaság megindulásakor levélben üdvözölte apámat: ,, Gyönyörűségem telik a Te bátorságodban. Bátor vagy s tarts ki, tégy magyar, kultúrás és székely. Ha ezer cinkosság ér is: ma már Veled vagyok. "Nem is egy évvel később versében is megörökítette a nevét, amikor Kossuth Ferenc és társaira célozva apámmal együtt vallja, hogy az ,,eb ura fakót” tartja ma is a legszebb jeligének, ha nem koptatták volna el „díszmagyaros suta legények” és hozzá teszi, hogy őt még Nagy Györgynél is jobban keseríti „vén korcs Hunnia újra-újra násza, muszájból, pénzért avagy pulyaságból.” („Ha visszajönne Margita” a Margita élni akar ciklusból) Utolsó találkozása Adyval 1918 telére esett, amikor már a halálra készülő költőt a Nemzeti Tanács küldöttségének tagjaként kereste fel betegágyánál.

Apám, aki hírlapi cikkei és parlamenti felszólalásai révén már országosan ismertté vált, ellentétben számos más korabeli reformpolitikussal, soha nem hitt abban, hogy progresszív eszméi a monarchia keretén belül, élén a mindenkori dinasztikus érdekeket szolgáló és következetesen retrográdnak bizonyult Habsburg császárral, diadalra vihetők. Úgy érezte, hogy porhintés vagy jobb esetben politikai naivitás azt feltételezni, hogy Ferenc József vagy utódai — elsősorban a magyargyűlölő Ferenc Ferdinánd — önként hozzájárulnak egy független, a nemzetiségekkel megbékélt, demokratikus és szociális gondolkodású magyar nemzet létéhez. Sok keserű szenvedésen kellett végigmennie az országnak, hogy végül is - évekkel később — a retorikától korábban félrevezetett közvélemény ezt maradéktalanul belássa.

A Köztársasági Párt, amely elsősorban a Délalföldön és Erdélyben indult hirtelen növekedésnek, tagjait zömében a Függetlenségi Párt langyos politikájából kiábrándult értelmiségiekből, kispolgárokból és földművelőkből toborozta. A vezetők már azzal foglalkoztak, hogy az 1914-ben esedékes, de a háború miatt végképp elmaradt, választáson vagy száz kerületben állítanak jelöltet, annál is inkább, mert az eszme rohamos terjedését bizonyította, hogy 1912 végén, Ferenc József pesti látogatásakor, a tüntető munkások ezrei éltették a köztársaságot. Mindez nem kerülte el Bécs figyelmét. Az osztrák kormány hivatalosan foglalkozott a mozgalommal, a bécsi titkos rendőrség a párttagok megszerzett névsorát nyilvántartásba vette és végül Ferenc Ferdinánd nem kérte, hanem követelte a kormánytól a mozgalom teljes elfojtását. Az addig gúnyosan „operett-figuráknak” minősített párttagokat egyszerre veszedelmes forradalmároknak tekintették.

így került sor arra, hogy 1913 nyarán —a párt mindössze nyolc hónapos működése után — a Tisza-kormány törvényt szavaztatott mega képviselőházzal, amely a köztársasági mozgalomban való részvételt fogházzal bünteti, méghozzá visszamenő hatállyal és az eljárást kiveszi az esküdtszék hatásköréből. A törvénynek, amelynek — a büntetőjogi tanszék-94-