Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-02-01 / 21. szám

Megtörtént aztán amitől tartottam, kiraktak a lakásból — kényszerköltöztetéssel, 24 órán belül mennem kellett. Megkaptam az új címemet, hogy hová mehetek — na hová máshová rakhattak volna, mint éppen Pali első feleségének az elhagyott lakásába!

Hát ez ördögi volt, ez ördögi volt.

Tulajdonképpen ennyi erővel a jó budai lakásból átzavarhattak volna egy hetedik kerületi hátsólépcsős lebujba is, vagy Pestimrére, vagy akárhová, szóval volt ennek előnye is, hogy azért mégiscsak a Marcibányi térre kerültem — de akkor én ezt az oldalát nemigen tudtam átélni a dolognak, akkor csak annyit éreztem, hogy — Űristen, hát PONT I DE?! Hát ez ISZONYÚ------Egy belügyes ezredes lett a szomszédom — úgy idomította a gyerekeit, hogy amikor jöttem haza, a fejemre köpködtek az ablakból, és ordítottak, hogy „jön a gyilkos felesége! jön a gyilkos felesége!” Az ezredesné azt híresztelte, hogy ki fog rúgatni a házból, mert én nem köszönök neki, meg hasonlók — ezeket a házmester mondogatta vissza nekem. Mert azért a többiek mellettem álltak, ha nem is nyilvánosan, de így csendesen. Csak hát azért így sem volt ez egy kellemes helyzet. Közben tudni azt is, hogy az ezredesék révén állandó BM-ellenőrzés alatt állok----Szörnyű volt az is, hogy senkivel nem tudtam megbeszélni az érzelmeimet, hát mondjuk a szűkebb családi körön kívül senkivel — na azért is érthető, és így utólag meg is tudom bocsátani magamnak ezt a tévedést, hogy kapcsolatot tartottam a Kovács István vezérkari főnök feleségével. Mégis, az ő ura is az urammal együtt van a börtönben, hát sorstárs, vagy mit tudom én------El is mentem hozzá — ez már úgy 58 tavaszán lehetett — fölmentem egyszer a lakásukra — csak hogy jól kibeszélgessük és kibőgjük magunkat. Fölmentem — de valahogy rögtön olyan furcsa érzésem támadt, mert az első dolog amin a szemem megakadt, az egy nagy Lenin-mellszobor volt a szoba díszhelyén. És ráadásul minthogyha olyan ÚJNAK látszott volna ez a szobor------Úgyhogy akkor úgy a szájamra ütöttem, hogy jaj-jaj, talán mégsem kellene itt bizalmasan beszélnem — —

És akkor leültünk, és csevegés, meg aprósütemény, kávé, egyebek —és a Kovácsné elkezdi:

Hát — azt mondja — a Pista most már hamarosan itthon lesz. Tudod. ő most már tulajdonképpen csak azért van ott, hogy segítsen az elvtársaknak sikeresen felgöngyölni ezt az ügyet. De most már egy-kettőre készen lesznek, és akkor-----JAJ! Megdermedtem.

És egyből: hogy milyen jó hogy óvatos voltam, hogy még nem mondtam neki semmit

Hát szóval így vagyunk. Hogy NEM „SORSTÁRS”. Mert az ő férje nem UGYANAZÉRT van benn, amiért az enyém!- 61 -