Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)
1987-02-01 / 21. szám
És akkor egy kicsit megsejtettem azt is, hogy miért is van benn az én uram. Meg hogy hogy is van ez az egész, és hogy mi a különbség Kovács István, meg Maiéter Pál között. * Márciusban, 58 márciusában rámjött valami MÉRHETETLEN idegesség, és félés, és féltés! Nem tudtam én semmi konkrétumról,csak ÉREZTEM, hogy itt most valami lesz! Akkor én ÁLLANDÓAN ennek a nyomorult ügyvédnek a nyakára jártam, faggattam és sürgettem — az meg mindig avval szerelt le, hogy — Higgye el, ha valami mozdul az ügyben, én AZONNAL szólok magának! — Én voltam benn, láttam, beszéltem vele, nincs a világon semmi probléma! — ez volt az állandó szövege. De nem tudott megnyugtatni, BORZASZTÓ ideges voltam, IDEGBETEG szinte: egyik templomból ki, másik templomba be, ilyen kilenced, olyan tized, böjt, térden csúszkáltam az oltár előtt, minden, amit csak ki lehetett találni — ez így ment hetekig! Rettenetes állapotban voltam akkoriban, napokig ültem a pádon a Gyorskocsi utcai épület előtt, lestem a rabomobilokat, hátha egyszer meglátom egy pillanatra — már teljesen bolond voltam! És fantasztikus volt, amikor sokkal később megtudtam: igen, akkortájt kezdődött az első per. Amit aztán abbahagytak. De amiről én egyáltalán SEMMIT nem tudtam akkor! Az ügyvéd persze tudott róla. Mégis azt mondta, hogy nincsen semmi, majd ő szól ha lesz valami — hazudott. Hogy lehet, hogy aztán júniusban meg semmit nem éreztem? Júniusban én éppen hogy optimista voltam, bizakodó, sokkal nyugodtabb is — hát így be tudja csapni magát az ember? Akkor egy kis időre még állást is kaptam: segédmunkás voltam a Farkas réti temetőben. Talicskáztam a virágföldet, a szemetet — de állás volt azért, mégis valami. Állítólag Kádár János személyes közbenjárásának köszönhettem ezt a kegyet — hát rá vall. A temető igazgatója nagyon rendes volt különben, azt is megengedte, hogy időnként a temető-iroda telefonját használjam, úgyhogy onnan telefonálgattam a Fő utcába, Gyorskocsi utcába — ez jó volt nagyon, mert a nyolcórás munkaidőm után már semmit nem tudtam volna kezdeni a hivatalokkal. Most is őrzöm még az 58-as noteszomat, amibe mindig beírtam a napi eseményeket: ma telefonáltam beszélő ügyében, ma telefonáltam levél-engedély ügyében, ma elkéredzkedtem, benn voltam a Fő utcán, beadtam a kérvényt beszélő-engedélyért----De notesz nélkül is jól emlékszem, hogy még június elején, vagy talán úgy a hónap második hetében onnan a temető-irodából telefonáltam a Gyorskocsi utcába, hogy ugye már MIKOR beadtam írásban a kérvényt-62-
