Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-06-01 / 22. szám

felrázni. Tévút? A festészet túlságosan időtálló ahhoz, hogy az ilyesmi árthatna neki. Az is megtörténhet, hogy az érzékszervek végső felfokozásukban elfáradnak és oldalra lépve valóban új lehetőségek tárulnak elénk. Heuréka. A színek felfokozott zűrzavarában a szín hiánya is üdítően hat. Ezen a téren az ember természetes szín-befogadó képességét azt hiszem már régen túlhaladtuk. Az értesülések túltengésében csak egyidejű rálátással tudunk eligazodni.

Az ember-alkotta elemek vagy színtelenek, vagy be vannak festve. A fa és a deszka közötti vizuális hasonlóság, vagy tudatos ismereteink következménye, vagy a rostok, illetve a molekulák síkján jelenik meg. Tárgyaink színét az emberi célszerűség határozza meg. Árucikkekről van szó ahol a szín az eladás esélyeit hivatott növelni. A csomagolástechnika és a tárgyak kelletősége formálja az ízlést.

A vásárlók nagy része nem az árucikket veszi meg, hanem a választás folyamatát éli át és a vásárlás élményét fizeti meg. A színek összefüggésben vannak az egyéni jelleggel és az egyéniségek elforgácsolódásának korszakában az iparművészet a színeket használja a vélt, vagy valódi egyéni jelleg visszaállítására. Az azonos célt szolgáló tarkaság végső fokon ismét egyöntetűséghez vezet, mert a természet színjátéka se nem irányított se nem célszerűsített. Ennek ellenére tárgyaink „megszépítése” nem mellőzhető. A folyamat kiindulópontjában van valami emberi.

A „szépet” választjuk.

Kompozíció VI.