Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-06-01 / 22. szám

magát. Az megköszönte. — Friderique, Friderique... Frédegonde, — mondta és nevetett.- Maradjunk Frédegonde-nál. Fréderique: az embernek Goethe jut eszébe, a sesenheimi idill, Friderika Brion. Te egészen más vagy, mint az a lány volt, jóllehet a vezetékneved — Brielle — nincs is olyan messze hangzásban Brion-tól. De te nem vagy kispolgári rokokótündér. Ó, nem! Te nem vagy Fréderique, - Frédegonde vagy. Egy név, amely még nincsen lefoglalva, — így hát egészen a miénk.

Mademoiselle Brielle-t ez a „miénk” talán még jobban felháborította, mint az iménti „tied”. Sose hitte volna, hogy birtokos névmások ilyen haraggal, ilyen szégyennel tölthetnek el egy embert,— őt. Megfordult s szótlanul elindult a keskeny, taposott ösvényen, mely a domb gerincén vezetett.- Az irány jó, hallotta megint közvetlen mögötte a meleg, érces hangot. Arrafelé van az a bár is, ahová az imént meghívtalak.

Mademoiselle Brielle nem felelt. Ott lejjebb házak vannak, gondolta, emberek. Ha addig elér — s pár perc csak odáig az út — megszabadult hívatlan kísérőjétől.

Meggyorsította lépteit.

Ekkor kimondta nevét a festő: a világszerte ismert, híres és tisztelt nevet, művészet, világnézet meg politika harcainak kereszttüzében jelszóvá érett nevét, kurta, erős nevét, mely úgy hangzott, mint egy kalapácsütés.

Mintha a lányt érte volna ez az ütés, úgy állt meg hirtelen, földbegyökerezett lábbal.- Igazán?!

A férfi nevetve tapogatta végig két nadrágzsebét. Nem, semmiféle igazoló írás sem volt nála. Még a tárcája sem. Csak ezüstjei csörrentek meg a zsebében. De volt más mód rá, hogy igazolja magát. Előre indult s maga után szólította a leányt.

A keskeny ösvényen csak így haladhattak: elöl az egyik, utána a másik. Nem fértek volna el egymás mellett. S a lány most már jött mögötte, hajtotta a kíváncsiság, jóllehet majd, hogy futnia nem kellett,

oly gyors léptekkel haladt előtte a férfi. Hallgattak mind a ketten s a lány szemügyre vehette ezt a híres embert.

Jó fejjel lehetett magasabb nála, bár ő maga is jól nőtt, magas lány volt. Vállas volt s alakja inkább telt, mint karcsú, de csöppet sem kövér, így hátulról is feltűnt, milyen sűrű, loboncos, ősz bozót az üstöké s milyen erős hatalmas, meztelen tarkója meg válla, amit a visszacsúszott, félig nyitott vörös ing csak alig takart el.

Úgy rémlett neki, vezetője valósággal száguld, holott nem is futott. Ahogy elérték a villaváros első utcasarkát, megállt a férfi s csillogó-9-