Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-02-01 / 21. szám

A két prófétaszerű alak, — akiknek ‘feltámadása', a hírés hogy útban vannak a te­lep felé —, megjárja az új kálváriát: jelentkeznek a rendőrkapitányságon, és megbí­zatást kérnek a telep ügyében. A kihallgatás emberei és termei csak annyiban tér­nek el egy Kafka-szerű víziótól, amennyiben az író groteszk humora, és nem az el­­veszettség-érzés világítja át a bürokrácia zeg-zugos abszurditását. Irimiás és Petrina nekivágnak még aznap éjjel a többórás útnak, hogy a sárban elrekedve, majd vízióktól gyötörten elérjék a telep kocsmáját, és szabadulást hir­dethessenek. (Micsoda martalóc-alakú új ‘Messiások*, magyar Messiások.) A gügye kislány halálának híre fogadja őket. Aztán Irimiás beszédet mond. Az i­­taltól petyhüdt, de felélénkült telepesek az. életüket adnák értük. Irimiás és társa ígéreteire odaadják az utolsó filléreiket is, amivel a két alak eltűnik, hogy majd te­herkocsival visszatérjenek. A telepesek összeszedik cókmókjaikat, és elébe indul­nak. Egy rombadőlt kastély falai között várnak lrimiásékraa még mindig szakadó esőben. Szorongás és csodavárás, vaskos valóság és irracionális lebegés között, a szutyok és sár sötétsége, és a hajnal derengése közt hányódva várnak és félnek, hogy cserben hagyják őket, hogy be lettek csapva, s mégegyszer utoljára elvesztik az eltompult rezignációban felébredt újrakezdés reményét. Nem lett volna-e jobb, ma egy veréb vegetálva, mint holnap egy túzok átejtetten? Egymásnak esnek. Az. emberi emóciók legalja kerül felszínre. Minden neszre felrebbennek, mint lázálomban a Himnusz énekfoszlányai között valami megmagyarázhatatlan „fura zajt” hallanak, „fátyol­­szerű valami” lebeg felettük, mintha a meghalt kislány teteme emelkedne az ég felé. Víziók és hallucinációk között remegve valami hitszerűség is megmozdul bennük; ősi, primitív erők szabadulnak fel. Nem értenek már semmit. Csapdába kerültek? Épp mikor szabadulásukban hittek? „Nagyon meg van ez csinálva.” Irimiás mégis értük megy a kocsival és elhelyezi őket, kit egy parasztnál, kit éjjeli­őrnek; a telepeseknek már minden mindegy, elég az, hogy új helyre kerülnek, szét­szóródnak egymás bolyhából egy másikba. A kihalt telepen a visszavergődött orvos nem vesz. észre semmi változást. Ül az ablak mögött és figyeli a nemlétező alakok annyira ismert életét, hogy látnia sem kell őket. „Esznek, isznak, megszorongatják egymást az ágyban, a dunyha alatt..., megverik a gyereket vagy belerúgnak a macskába, s megint elvannak egy darabig.” Az életet egy mondatban összesűrítve, mélyebb szövevényeiben, szinte rétegről rétegre lecsupaszítva más helyen így adja vissza az író: „Szomorúan nézte az eget, a sáskajárásos nyár kiégett maradványait, és hirtelen ugyanazon az akácgallyon látta átvonulnia tavaszt, a nyarat, az őszt ésatelet, mintha csak megérezte volna, hogy az örökkévalóság mozdulatlan gömbjén bohóckodik az idő egésze, a zűrzavar hepehupáin át ördögi egyenest csalva, és megteremtve a magasságot, a tébolyt szükségszerűséggé hamisítja... és látta önmagát, a bölcső és koporsó fakeresztjén, amint kínlódva rándul egyet, hogy végül — rangjelzések és ki­tüntetések nélkül — lecsupaszítva a halottmosók kezére adja egy szárazon pattogó ítélet, a dolgos bőrnyúzók röhejébe, ahol aztán irgalmatlanul látnia kell az emberi dolgok mértékét, anélkül, hogy akár csak egyetlen ösvény is visszavezesse, mert ak­kor már azt is tudni fogja, hogy olyan partiba keveredett a hamiskártyásokkal, a­­mely márjóelőre le van játszva, s amelynek végén utolsó fegyverétől is megfosztják, a reménytől, hogy egyszer még hazatalál.” (10. oldal) A kör bezárul. A regény harangszó észlelésével kezdődik és végződik. Harangzú­gással. amiről nem tudni honnan származik, hiszen közel-távol se templom, se ká­polna, s nem tudni igaz-e, és mit zeng be, vagy jelzi jelképesen, hogy valami történt, valami történni fog. Krasznahorkai regénye a történteken kívül nem volna olyan hátborzongatóan nagyszerű, ha nem éreznénk az író stílusában rejlő — elementárisán magával ragadó — erőt, az expresszionista epika Joseph Conradra emlékeztető hömpöly­- 145 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom