Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)
1987-02-01 / 21. szám
gését. Egy-egy mondatban olykor olyan ívet ír le, amiben benne foglaltatik egyszerre a „születés és halál íve”, valamint a „bölcsőbe és koporsóba” zárt életünkön túl, és a természeti erőkön túl is, az örökkévalóság láthatatlan dimenziója felé mutat. Egyrészt rohanunk a pusztulásba, másrészt új napra virradunk, velünk és nélkülünk a lét maga. Ezt illusztrálja az itt idézett mondattöredék: .......Keleten egy emlék sebességével kivilágosodik az ég. vörösen-hajnalkéken támaszkodik a hullámzó látóhatárra, s azzal a torokszorító nyomorúsággal, ahogy a minden reggeli koldus felbaktat a templom félreeső lépcsejéhez, feljön a nap is. hogy megteremtse az árnyékot, s különválassza a fákat, a földet, az eget, az állatokat. az embereket, abból a zűrzavaros, dermesztő egységből, amelybe feloldozhatatlanul belebonyolódtak, mint a legyek a hálóba... ” Mirtse Agnes Tévedés ne essék Végh Antal: Gyógyítóatlan, a Lapkiadóvállalat kiadása, 1986. A művelődés, a munka és a pihenés mellett mindenkinek szüksége van szórakozásra. A számtalan lehetőség közül egyik a sportesemények látogatása, s ezek között legnépszerűbb a labdarúgás. Közismert tény, hogy a politikai események jellege és azok tálalása miatt kiábrándult emberek többsége az. újságot „visszafelé" kezdi olvasni, mert az utolsó oldalon találhatók a Sporthírek. Végh Antal, akinek már több mint harminc könyve jelent meg eddig (többek között a labdarúgásról is), széleskörű érdeklődésre épített tehát, amikora mexikói világbajnokság után ismét könyvet írt a fociról. A borítólapot amatőr fotó díszíti: gyertyával a kezében labdarúgó szerelésbe öltözött lány térdel a kapufa mellett. Fényes nappal lévén egyértelmű, hogy nem valamit keres (a labdát, a játékosokat, a bírót, a szurkolókat), hanem „gyászol”. A komolytalan cím és külső után ítélve azt gondoltam, hogy az író (miután több mint harminc könyve jelent meg eddig), szellemes, könnyed humorral teszi túl magát a magyar válogatott csúfos világbajnoki szereplésén. A várakozással ellentétben azonban csalódnom kellett (akárcsak a szebb napokat megélt válogatottban, amely tavaly a legjobb csapat díját kapta odahaza és a nemzetközi ranglistán is előkelő helyet szerzett). Szellemes, könnyed — vagy akár: keserű — humor helyett Végh Antal, akinek több mint harminc megjelent könyve saját hite szerint különleges pozíciót biztosít számára (bár az államtitkár mindennek/ !!/ ellenére sem fogadja foci ügyben), féktelen dühvei ront neki a kudarcot vallott csapatnak és elsősorban a szövetségi kapitánynak (aki 1985-ben a legjobb magyar edző kitüntetést kapta és nemzetközi elismerést is aratott). Az író önmagát páratlan gőggel és határozottsággal bírói székbe ülteti és könyve ezek után nem más, mint megsemmisítő ítéletek halmaza a tökkel-ütött szakvezetők, fajankó, idióta és pénzsóvár — ezért megvesztegethető — tisztviselők, tehetségtelen, mamlasz, sőt gerinctelen játékosok felett. Ócsárlás és becsmérlés illeti a nemzetközi szövetséget (amelynek ugyanolyan alapos és 146 -
