Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-02-01 / 21. szám

MONOSZLÓY DEZSŐ

Japán szerelem

A Berlini Nemzeti Galéria alagsorában Pierre Bonnard nagyméretű képe előtt idősebb úr áll. A buján festett kert sejtelmessége eltakarja előle a részleteket. Vajon mi lett a Terrasse családból? A húsos levelek árnyékából árad ez a kérdés? Elmélyültebben aligha lehet tűnődni ezen, néhány méterre tőle japán turistáknak szemüveges, nyúlánk férfi, éles tenor hangon Braque kubizmusáról magyaráz. Az idősebb férfi a Bonnard képre mered, tudja, nem szabad jobban megközelítenie, ha túllép a félméteres távolságon, megszólal a riasztócsengő. De nem az szólal meg, a szemüveges turistavezető hangját archaikus szózat harsogja túl: A ROHANÓ FOLYÓK ÖRVÉNYÉBEN A MAGAS ÉS ALACSONY HEGYEKRŐL ALÁZÚDULÓ VÍZESÉSEK ÁRJÁBAN LAKÓ SEOR1TSUHIME ISTENHEZ FOHÁSZKODJUNK HOGY A TISZTÁTALANSÁG A VÉGTELEN TENGER HABJAIBA VESSZEN ONNAN NYELJE MAGÁBA AZ ÁRAPÁLYOK MILLIÓ TALÁLKOZÁSÁBAN A HULLÁMJÁRÁS MILLIÁRD VÁLTAKOZÁSÁBAN H A YAKITSU H1M E ISTEN S RÁNTSA LE AZ ALVILÁGBA AZ IBUKIDÓBAN TANYÁZÓ IBUKIDÓ NUSHI ISTEN AHOL HAAYASURAHIME SEMMISÉGGÉ VÁLÓ DARABOKRA ZÚZZA. Kihez tartozik ez a kívánság? Megfejthetetlennek látszik. A festmény árasztja magából, a falakból jön, vagy a japán túristák irányából? A festményhez nincs köze, bár az most hirtelen átalakul. Elsompolyognak róla a Terrasse család tagjai, új személyek vonulnak a levelek alá. Egy pillanat, s az előbbiek elbújnak a házban, aztán a ház is eltűnik, felborul a kert, új táj nyomul háttérként az új szereplők mögé. Szőke fiú a tavat és a tegnapi vihartól összekócolt nádast figyeli, törékeny asszony halad a mólón. Úgy halad előre, mintha a fiút még nem vette volna észre. Pedig mindössze néhány méter a távolság kettőjük között. Tegnapelőtt annyi sem volt, a szerelem köve közelében, a trapézalakú hegytetején ültek, sa szájuk szelíden összeért. Az asszony akkor azt mond ta, nem történhet több ennél a csóknál, régebbi életükben vétettek a tisztaság törvénye ellen, ebben a mostaniban nem hajolhat egymáshoz a sorsuk. A fiú is mormol valamit, de inkább az asszony szavait hallgatja. Örüla csóknak, s egyben szomorúvá teszi a benne feszülő, reménytelennek ítélt bizakodás. Kettőjük hangulata alatt lapulhat a sokféle istenséghez zarándokoló kívánság? Vagy a festmény sárgászöld színei sugározzák? Fel-fel-csobban a tó, ugrándozó halak mozgatják a vizet, gázló madarak zörgetik a nádast, beljebb pézsmapockok szaladgálnak. A fiú tekintetében is ez él, ha nem is ilyen részletesen. Tarkójához azonban az asszony léptei egyre erősebben, egyre parancsolóbban hozzátapadnak. A asszony léptei megtorpannak. A sekély vízen könnyű átgázolni, a fiú máris az asszony előtt áll. Egyik ke- 12 -