Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-02-01 / 21. szám

zével a móló fakorlátjába, másik kezével az asszony karjába kapaszkodik. Nekünk nem szabad találkoznunk, mondja az asszony. Miért nem, kérdezi a fiú. Én sohasem éltem azelőtt. Ezt az utóbbi mondatát visszaszívná, ennek a titokzatos nőnek az oldalán előbbi élete is tele lehetett izgalommal. Nem éltem azelőtt, ismétli makacsan, egyben reménykedőn, hátha mégis. Az asszony nem válaszol, a házak felé néz, ahol a későn kelő nyaralók ablakok mögül lesik a felhővel fátyolozott napot. Egyedül vannak a parton, vízzel, nádassal, s a mólóig vezető keskeny úttal körülvéve. Zavartan álldogálnak, a fiú a vízben, az asszony a mólón. Aztán a fiú is a móló fapallójára kapaszkodik, s leülnek egymás mellé szorosan, mégsem olyan szorosan, hogy összeérjen a válluk. A hosszantartó csend végül üreget ás a gondolatoknak, a hátra és előre kapaszkodóknak egyaránt. Az asszonya férjére gondol és arra, mindössze egy hetet tölthet még együtt ezzel az idegen fiúval. Valószínűleg semmi sem történik közöttük, és ha ennek a különös nyaralásnak végeszakad, másutt már úgysem találkozhatnak. Nevetséges is lenne. A fiú alig múlt tizenhét éves. Ezt a panzió tulajdonosnőjétől tudja. Ugye, milyen jól fejlett a mi Dánielünk? jegyezte meg egyszer. Senki se hinné, hogy még egy évet a katonaiskolában kell töltenie. Miért éppen a katonaiskolában? Nem mindegy? Ilyen fiatal kölyökkel nem szabad lefeküdni. Az a bátortalan csók sok mindent elárult. A fiú alighanem teljesen tapasztalatlan. Ugye, milyen szép a mi Dánielünk? magyarázta a panzió tulajdonosnője. De hát miért neki mondja és méghozzá azzal a kajánkodó éllel, amely az édeskés hangjából kiszűrhető. Dániel valóban szép. Olyan szép, mint egy fiatal Apolló. Majdnem kétszer akkora, mint ő, bozontos, szőke haja világít, mintha a nap fészkelne benne. A fiú azt gondolja, ezentúl csak ezt az asszonyt fogja szeretni, mindig, örökké. Az aszszony majd elválik a férjétől, és akkor minden megoldódik. Először ugyan el kell végeznie az iskolákat, a katonai akadémiát vagy az egyetemet. Diplomata lesz vagy tengerész. Előtte még le kell érettségiznie, az is egy év. Négy-öt év, ha minden jól megy. Az asszony idősebb nála, de ezt európai szemmel nem lehet észrevenni. Tizenhét évesnél ő sem látszik többnek, olyan, mint egy porcelánbaba, hiába karattyol Henni, az a vén boszorkány, mit gondolsz hány éves a követné? Dániel csöppet sem kíváncsi erre, huszonnyolc, mondja a panzió tulajdonosnője, ő csak tudja, ő mindent tud. De a kuncogásában van valami erőltetett. Féltékenységet és irigységet takar. Szép pár vagytok, szent igaz. Ádám ekkorka Évát nem is vett volna észre a paradicsomban. Olyan vékony az öle, mint a lepkeszárny, ha nekiesel, felnyársalod. Mit válaszolhat ennek a tramplinak? Vele nem érdemes vitatkozni, száján a ki nem mondott is összemocskolódik. Különben jól esik, ha ilyeneket fecseg, elképzelni is lélegzetállító, hogy ő ezzel a csodálatos lepkeszárnnyal, az első igazi nővel, a szerelemhez méltó testtel valaha is közelebbi kapcsolatba kerülhet. Eddig utcalányokkal kellett beérnie, meg a szobalányukkal, az is éppen a legrosszabbkor, amikor a szerető társat kereste benne, hevesen eltolta magától. Vigyázzon fiatalúr, nehogy valami bajt csináljon! Na és Henni? Az is az ágyba fektette egyszer. Ilyen öreg nő,- 13 -