Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-02-01 / 21. szám

Frusztrancia, és most sorbanállnak a dalrafakadtak, hogy legalább előjegyzésbe kerüljenek a következő versszemügyre vételnél.

Bon courage — mondaná letenyei ismerősöm és bátorsága biztos tudatában határtalan jókedvre higgyed. De miként van ez a Határon innen? A kritikáról már rég letettem, de arról még nem, hogy egyszer határológus legyen belőlem és... csuda fejesekkel vetem magam a költészet eme mély v/ízébe. Nem szeretnék azonban úgy járni — a Bölcs szavait kifordítván — hogy félreértsenek : írj észrevétlenül és elmegy eme passzus mellett is az olvasó, mint lapunk mellett az halkerszényű előfizető.

A Hazaárulás Művészete már kedvelt fejezet. Ezt lelkiismeret csóválva egyformán kuncogva olvashatjuk. Kint és bent is. Úgyis van, aki kintszorul a körön. Ezek már versenszedett versek, körmönfont valóságszelvények a valakivé válás veszélyes korszakából.

„Nem arról van szó, hogy én elárultam a hazát, sokkal inkább arról, hogy a haza hitszegő módon elárult engem. Kérem a hazát elővezettetni és a vádlottak padjára ültetni.”

(A haza helyett befogott orral helyettesítsük be az emigráció szót. Csak házi használatra.)

Már minket is csak a Szabad Szólás Szörnyetege fenyeget. Közben a szabad hallgatásig sem jutottunk. Ha most átcsaphatnánk csúfprózába, akkor könnyebb lenne a szépségverseny királynőjét is egy magárahagyott versben felfedeznem. Ez már olyan búra alá tett szó-színpadi líra. Önmutogatós odamondogatósdi. FantazMagÓRlÁS haclarórigmusok. Ellibbentek és kilibegősök dala. Az ítéletre Sereglők Szenténekét még meghallgatnám, mielőtt Ludus Magnus Passionalis átcsap egy jól karbantartott Juven-áriára. Csodák országa: Hátsó-Eurázia, melynek közepén ludtalpasan pezsdül a Májusi Dal.

„örülsz-e nép virulsz-e még...”

Befejezésül A Cenzúra figyelmébe a következőket ajánlanám:

„népuralomban amennyi szabadság — annyi az illem jó uraim hiba volna összecserélni a kettőt tény: Jusztícia kendőt hord ha a mérlege billen ámde szemén s nem a száján hordja e kendőt...”

Az elmaradt demokrácia évében, 1947-ben írta ezeket a sorokat. Zavartan ízlelgetem a verset, akkor születtem, olykorban után, mikor többen is azt hitték, hogy... Aminek elmaradásáért a Szabad Vers sem adhat elégtételt. Türelemfogytán Határ Győzőnek mégis sikerült. „Lélekharangjátékával” további fegyelemre, és a költészettel szembeni fokozottabb könyörületre kondit. És buzdít.

Mózsi Ferenc- 126-