Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-02-01 / 21. szám

19

terelő utakon szigorú szélben, bánatom zsákja lassan

kiszakad, torz szavaim közül fuldoklik a fényre

a kishitüen elkent akarat.

múlás jobbján ül a hitem, a kaUódásban

szép erőm. ha madár hull vagy esti ének megállók

a csönd előtt.

hazán népen eltűnődöm, vak kozmoszban árva ház. magány int s a riadt égre fölnyitom az ablakát.

20

félig olvasott könyvek szétdobált sorokkal, aztán a hunyorogva regélő társak, szánk kifosztva szétverve mint a záporos földek riadt jeleket küldünk a világnak.

kétes hitelünk bolyong a szélben, egyik kezünkben gaz a másikban virág, játszik velünk sorsunk s némi szenvedéllyel fonogatunk mi is valami csodát.

emelkedik bennünk az idő. monoton tavából a jövő némelyünket talán kihalássza, mi fekszünk sorban üres szemekkel s fölöttünk csönd kószál majd vagy a hála.

21

az ügetők közt ritmust veszítettem, vagyok gumibot hegyén a szorongás és tépett bizalom a decemberi szélben, görcseimet feszesre köti az idő s a kínok nehezen mesélnek.

bekerítő ütemek lusta kopogása, s a néha-néha csöndesség valami sátáni remek, bölcsességek magas kupolája alatt így ügetnek a romos emberek.

rajta hát bomlott ritmusok, a gyanús futamokhoz nem illik a csend, kapja fejét mindegyik balga ha kételyeknek riadt cseppje derült égből sűrűn megered.-9 -