Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-02-01 / 21. szám

22

néha még jobban felhúznám a vállam. és szeretnék messze elfütyölni fejetek felett, megriasztjátok sok árva percem áttekinthetetlen masszív tömegek.

és dugnám fejemet maszkba, rendezze egybe biztosan tartsa meg a tétovát, az értetek és tőletek egyenes parancsa egyengesse már sok meddő éjszakám.

de nincs torony és híg az eszme, idegeimben csönd háborog és a vágy. ha költő szólna nincsen harca az ember törékeny s meg-megáll.

23

úszom ezzel a tétova nemzedékkel, többnyire belül a népen és olykor kívül a párton, korom spontán ritmusa vezérel ha emberekhez szólok és nem érdekelnek az árukapcsolások.

pedig az erőket néha érteni kellene, a rájátszást a férfi csínyt a janus-arcú lét tünékeny játékait, pontosabban mérni üregében a habfejű gyávát s a demagógot hogyha felvonít, bontani az egymást fedő színeket, be a rétegekbe hol egy villanásra kikapcsol az érdekek elektromossága, s feláll riadtan mindnyájunk testvére a megtisztított hermetikus árva.

24

riadt jelek egy koponyában, megfakad bennem a rossz közérzet s valami furcsa álomtól peruba vágyom, megölelnek az izgatott papok szájukra vesznek szomorít inkák füszagú indiánok.

talán ott még patakok csörögnek, dobolnak inas lábak s a hegyekről lezeng a jóhangú gitár, csurgó nap és zaklatott földtörések egybe ölelik az elsüllyedt hazát.

talán dölyfös papírrágókról sem tudnak, szűkszavú értékes jeleket dolgoznak mélyen kőbe fába. fürkészik a nagy vizet elemi erőkkel takaróznak s nemigen vágynak árkádiába.-10-