Szivárvány, 1986 (7. évfolyam, 20. szám)
1986-10-01 / 20. szám
nistákkal, akiknek nem szabad attól félni, hogy majd őket is felelősségre vonják, vagy kiszorítják a politika törvényes mezejéről. Ennek a mérsékletnek egyik beszédes bizonyítéka az, hogy a szabadságharcosok által elfogott ÁVÓS gyilkosokat nem engedték át népítéletnek, hanem összegyűjtötték őket azzal, hogy később, magyar bíróságok fognak ítélkezni felettük... Sajnálatos, hogy az igen szórványos népítélet epizódokat akkor a külföldi sajtó túlságosan is felnagyította és így elterelte a figyelmet az általános mérsékletről. Ez nem tett jó szolgálatot a magyar ügynek. A másik bizonyíték az, hogy a magyar forradalmi kormány élére Nagy Imre személyében, egy magyar szívű kommunista párttag került, aki a reformisták és az ifjúság reménységévé vált az utóbbi években. Nagy Imre az első napokban a terrorista kommunisták foglya volt. Azonban amikor ezt lerázta magáról, akkor a tettek sorozatával igazolta, hogy a magyar nemzeti érdekek hűséges szolgája. Október 30-án elutasította az egypártrendszeres kommunista államrendet és kormányába felkérte a nemkommunista pártok vezetőinek a részvételét. Nagy Imre azonosította magát a forradalom követeléseivel és rendelkezések formájában azok nagy részét törvényerejűvé tette. Meghajtotta fejét a szabadságharcosok előtt. Helyreállította a vallás, gyülekezés, sajtó és szólás szabadságát... Feloldotta a parasztra kényszerített igazságtalan beszolgáltatási kötelezettséget és hozzájárult ahhoz, hogy a munkás szabadon válassza meg képviselőit... Az új, szabad társadalmi rend kialakítása tekintetében meg kell említenem egy olyan óriási tüntető tömegek által gyakran megismételt forradalmi követelést, amely akkor sok magyar emigráns és magyarbarát külföldi konzervatív számára érthetetlen volt. Ez az volt, hogy „gyárat, földet vissza nem adunk”... Ez az, ami még ma is érvet látszik szolgáltatni néhány akadémikusnak ahhoz a tételhez, hogy Magyarországon „szocialista forradalom” született 1956-ban. Szeretném ezt a téves véleményt a következőkkel helyreigazítani. A fentebb vázolt nemzeti önmérséklet azt diktálta, hogy Magyarország nem térhet rá azonnal egy teljesen szabad gazdasági rendszerre, mert ez részben káoszhoz vezethetett volna, részben pedig olyan szovjet és kommunista barát vádakat vont volna maga után, hogy Magyarországon íme felütötte fejét a burzsuá. feudális reakció. A józan ész azt diktálta, hogy a politikai átalakulás ideje alatt csak igen óvatosan lehet változtatni azon a gazdasági renden, ami a korábbi években kialakult. Ezzel azonban a magyar nép nem azt mondta, hogy „szocialista gazdasági rendszer” mellett kötelezte el magát, hanem azt, hogy az átalakulás során minden olyan korábbi intézkedést fenn akar tartani, amely szolgálja a szociális gondoskodás igazságon alapuló elvét. A „szocialista forradalom” tételének téves voltát legbeszédesebben bizonyítja az a tény, hogy a Nagy Imre kormány magáévá tette az egyetemi ifjúságnak azt a követelését, hogy Magyarországon, nemzetközi ellenőrzés mellett, több, különböző világnézetet valló politikai párt résztvételé-89-
