Szivárvány, 1986 (7. évfolyam, 20. szám)

1986-10-01 / 20. szám

Nem volt késsel vágható kenyerük, emésztődéseiket hordták a malomha. Üres koponyájukban a fehér hold lakik hajnalonta: süti a viliódzó sebhelyeket, port, füstöt, kitört ablakokat.

Vannak magyarok, akiknek az öröm menyasszony-kárhozat,

lemondás és elrontott ünnep minden nap villás reggel.

Fölkelnek az ágyból és belebuknak a sírba gimnazista fejjel.

Fölfalják az idegen zászlókat vagy meghíznak, mint a szolgák. Vannak magyarok, rég tudják, hogy ahol élnek, szeles ország.

A c súcsos, menetelő jegenyék zajából kihallják a pontos muzsikát, házuk előtt éjféli időben csapatostul turulnak a kutyák.

Becézik ezt a kis földet, hazát, és fülük mellett eleresztik a szót. Vannak magyarok, várnak, szédülnek, szívük et-lecsukók.

A tegnapért eladják a mát, puha ingért a kabátot.

De vannak magyarok: István királyra, új ezer évre vágyók.

Nem fogadják meg az anyai szót, komor és makacs árvák.

A z emberiségnek a fábólvaskarikákat ők csinálják.

(1965-1985)-63 -