Szivárvány, 1986 (7. évfolyam, 20. szám)

1986-10-01 / 20. szám

TORNAI JÓZSEF

Vannak magyarok

Vannak magyarok, szikkadtak, tiszták, mint a cserepes agyag a Tiszaháton.

Vannak magyarok, sárosra isszák magukat a koszos állomáson: isznak a havas Donkanyarra, isznak a tábornok arany váll-lapjára.

Vannak magyarok: hat ujja! és fogastul jönnek a világra.

Ezen a földön nőttek, nem a tat ár szagú Ázsiában, mégse hisznek a szent bálványokban, aranyozott isten-fiában.

Kaszál egyenesítettek, voltak fékete-csimbókos szörnyetegek, locsogó vérükkel öntözték a kiszáradt egeket.

Felhőből néző nagyapjuk tótul, zsidóul imádkozott: dűlnek szájukból a kiskunsági viharok, Duna-folyású ek loga-sorok Együtt mennek a hősökkel, nyavalyásokkal a történelembe: vannak magyarok: úgy tartják a világot, mintha kisgyerek lenne.

Ártatlanul lesik az arcát, sír, mosolyog, eliszonyodik?

Nem engedik kiszedni a kezükből legutolsó lélegzetükig.

Csöndjükben rejtegetik az elsodort parti fát. asszonyuk jajszóit, de nem mentik meg őket a vízióik!-62-