Szivárvány, 1986 (7. évfolyam, 20. szám)

1986-10-01 / 20. szám

volt? Nem tudom, a dátumokat már tévesztem, a sorrendeket is. Majd ha egyszer a Gyorskocsi utcából előkerülnek a kihallgatásom jegyzőkönyvei, azokból lehet az időpontokat pontosan tisztázni, mert akkor még frissen emlékeztem mindenre. Azt tudom, hogy ezen a napon már vezérőrnagy volt, és honvédelmi miniszterhelyettes. Ezt a rádióból hallottam, de aztán telefonon is bevallotta nekem, erre emlékszem, mert még azt mondtam rá, hogy

— Jézus Mária Pali, MI lesz még belőled?!

Nevetett.

— Ha egy KIS szerencséd van, akkor a Műszaki Kisegítő Alakulatok parancsnoka! — ezt felelte rá.

Nem volt ilyen szerencsém. Nem volt ilyen szerencsém.

De utána szombaton még haza is jött — igen. inkább másodikán volt ez, pénteken még, mert szombaton már honvédelmi miniszter volt. Délelőtt jött, nagyon sietett, éppen csak lezuhanyozott — ott volt akkor is egy csomó ember, testvérek, rokonok, barátok, gratuláltak neki, átvarrtuk az új rangjelzését, a vezérőrnagyit, és már szaladt is —

De otthon volt szombaton délután is. Épp csak egy pillanatra. Ez már a tárgyalások első menete után volt. Mert 3-kor kezdődött a Parlamentben a tárgyalás az oroszokkal — vagy akkor fejeződött be? ezt már nem tudom biztosan, csak a „3 óra” maradt meg bennem - és ezt nem telefonon mondta el, mert előttem van ahogy beszél. Hogy az oroszok MINDENT aláírtak, MINDENT! Hogy igen, kivonulnak, csak ilyesmiket kérnek, hogy a ledöntött emlékműveket állítsuk helyre, meg hogy úgy búcsúztassuk őket mint jó barátokat, tehát hogy kimennek, de a látszatot szeretnék megőrizni — ezt nekem élő szóban mesélte az uram, mert teljesen magam előtt látom most is az izgatott arcát, ahogy mondja: „MINDENT! MINDENT aláírtak!"

Volt ez az ügy az angol katonai attaséval, amit úgy fölfújtak utólag, hogy ugye Pali az angolokkal konspirált, ezért volt nála az attasé a Kiliánban — erről az egészről én úgy szereztem tudomást, hogy azt hiszem amikor utoljára járt otthon az uram, elém rakott egy kenyeret, egy doboz kávét, egy citromot, meg egy üveg konyakot, azzal hogy

— Tessék, ezt neked küldi az angol katonai attasé!

Én meg olyan döbbenten néztem rá, hogyhogy NEKEM küldi, hát honnan tudja az angol katonai attasé, hogy én egyáltalán a világon vagyok - aztán mindjárt kitaláltam, hogy nyilván nála, az uramnál járt az attasé, és NEKI hagyta ezt a holmit — és akkor elkezdtem faggatni Palit, hogy hogy volt ez, és miről beszélgettek az attaséval na erre akkor ő elmondta, hogy felkereste ez az angol tiszt, mert meg akart ismerkedni vele, és kérdezte hogy miben lehet a segítségére, —

— És én azt mondtam neki, hogy „mindig is nagyra becsültem az angol népet és Nagybritanniát; ez a nagyrabecsülésem olymértékben fog növekedni a jövőben, amilyen mértékű lesz Nagybritannia erkölcsi támogatása a forradalmi Magyarországnak!”-41 -