Szivárvány, 1985 (6. évfolyam, 17. szám)

1985-09-01 / 17. szám

badulás egyben idegen megszállást is jelent, a megszállás pedig az uralmi harcban a kommunistáknak a belső politikai rendszertől (például a parlamenti választásoktól) független túlsúlyát eredményezi. 1956/57-ben pedig szintén a szovjet fegyveres erők jelenlétének illetve a forradalom elleni bevetésének tényével számolt (amelynek ellensúlyozására, a hadak kivonulásának elérésére kompromisszumos javaslatot tett és garanciák rendszerét dolgozta ki.)

A „politikai realitás” köznapi fordulata, sőt, maga a politizálás szó Magyarországon hosszú ideje kizárólag külső erőviszonyok honi leképeződését, illetve ezek mérlegelését jelenti. Lehetséges, hogy e gondolkodást a történelmi vizsgálódás egyes korszakokban igazolja, de az bizonyos, hogy ideológiaként ő maga termeli is igazolását, hiszen eleve kizár bárminemű politikai aktivitást, még a gondolkodás aktivitását is. Nem nevezhetnénk politikai gondolkodónak Bibót, ha a politikai uralom ténye számára e realitásokban merülne ki. Olyan tényezőknek tekinti őket. amelyekkel számolni kell, de ez azt jelenti, hogy lehet is számolni velük, tehát nem kiszámíthatatlanok és nem teljességgel meghatározók: van vagy lehetséges belső politikai mozgástér. 1942 és 1944 között csak azzal számolt, hogy a háborút Németország és szövetségesei elvesztették. A világ politikai újrarendezése és benne Magyarország helyzete nyitott kérdés volt. De bizonyos mértékig nyitott kérdés maradt 1945 és 1948 között is a jaltai rendezés alapján a Szovjetunió érdekszférájába vont kelet-európai kisállamok politikai-társadalmi berendezkedése. Az 1956-os kompromisszum esélye rendkívül csekély volt, mozgástérről pedig a Memorandum megírása idején már alig lehetett szó, de Bibó itt is ebből indult ki. Politikai kompromisszumról beszélek, s nem arról a politikai mozgástér megszüntetését kompenzáló és a kompenzációt elfogadó kompromisszumról, mely már a megtorlás idején elkezdődött és később — majdan — kiteljesedett. Bibó elhallgatásai és elhallgattatásai pontosan jelzik azokat a fordulópontokat, ahol a belső politikai mozgástér megsemmisült.

Milyen más szempontokból veszi szemügyre Bibó a politikai uralom illetve uralmi harc tényét? Először is az uralom céljainak tartalma szempontjából. Ilyen cél 1945 után a tulajdonviszonyok átalakítása, a földosztás, a nagyüzemek államosítása. Másodszor — s ezzel jutunk Bibó fő kérdéséhez — a politikai uralom puszta ténye, elválasztottsága és kettéválaszthatósága a politikai-igazgatási rendszertől illetve a társadalmi-kultúrális élettől hiányt jelent, méghozzá a politikai uralom legitimitásának hiányát. A hiány lehet valaminek nem-léte s valaminek eredező lehetősége. Bibó a második értelemben beszél hiányról. Munkásságának legfőbb gyakorlati tétje, a legjelentősebb elméleti hozadéka a legitimáció keletkezésének, a legitimációs folyamat megindulásának elgondolása.-74-