Szivárvány, 1985 (6. évfolyam, 17. szám)
1985-09-01 / 17. szám
RADNÓTI SÁNDOR A legitimáció keletkezése Bibó István egyik 1947-es tanulmányában azt írta, hogy a közigazgatás feladatkörét három nagy tényező határozza meg — három különböző magatartásmóddal, beállítottsággal közeledünk hozzá. E hármat „némileg szimbolikusan” a Hatalom, a Hivatal és az Élet kifejezéseivel jelölte meg. A közigazgatás az elsőnek eszköz, a másodiknak szakma, a harmadiknak feltétel, önfenntartásának és folyamatosságának feltétele. (A magyar közigazgatásról. Városi Szemle, XXXIII. 286. old.) Ez a kategóriahármas nyilván hevenyészett, mégis, ha Bibó életművébe ágyazzuk és így határozzuk meg újra a fogalmakat, akkor meggyőződésem szerint írásainak — aktuális politikai elemzéseinek — politikai-bölcseleti alapjaihoz jutunk. *** Mindjárt föltűnik, hogy a hatalom alatt nem a hatalmi rendszert gondolja, beleértve a politikai, gazdasági intézmények és technikák kiterjedt hálózatát, hanem valami olyasmit, aminek megkülönböztetése azoktól átmeneti, bizonytalan időszakokban célszerű: a politikai uralom puszta tényét. A hatalomátvétel — a politikai forradalom, a hatalom államcsíny-jellegű megragadása, illetve az idegen megszállás — választja külön a politikai uralmat a politikai-igazgatási rendszertől, az egyik szélső esetben azért, mert az új uralom az általa kezdeményezett társadalmi változások intézményes kereteit, kanalizációs formáit még nem építette ki és nem szilárdította meg, a másikban azért, mert megőrzi az általa kiüresített régi formákat és nem kezdeményez alapvető társadalmi változásokat. Azok a bizonytalan időszakok, amelyekben Bibó Istvánnak adatott működnie, önmagukban is magyarázzák, hogy a politikai uralom tényét, illetve az uralomért vívott harc esélyeit a politikai döntéshozatal, az adminisztráció (az igazgatás és az ügyintézés) rendszerétől illetve rendszerváltozásától függetlenül, sőt, az „élettől” — értsd: a magyar társadalom belső életétől — függetlenül is számításba vette. Működésének három nagy, rövid korszakában az uralom szempontjából döntő súlyuk van a külpolitikai realitásoknak és az ország önrendelkezési joga fölötte korlátozott. 1942 és 1944 között kimondva vagy kimondatlanul a háború elvesztésének korán és biztosan felismert tényéből indul ki, amikor az utána való nemzeti és nemzetközi reformmunka szükségességén gondolkodik. 1945 és 1948 közötti munkásságában abból a tényből indul ki, hogy Magyarország nem önerejéből szabadult fel, a felsza-73 -
