Szivárvány, 1985 (6. évfolyam, 17. szám)
1985-09-01 / 17. szám
tő bizonyítékok nem ingatják meg hitében és előítéleteiben. Úgy véli, hogy az egész etnikai-elvű Teleki-koncepciót halomra dönti Kárpátalja bekebelezése. „Ha az etnikai elvet vallotta volna — írja — eleve le kellett volna mondania Kárpátaljáról, ehelyett Csehszlovákia likvidálása keretében, 1939 tavaszán történelmi jogcímen birtokba vette." Ilyen egyértelmű a kárpátaljai história? A tények és körülmények Tilkovszky ellen szólnak. S ezt nemcsak én vélem így! Kárpátalja csak látszólag próbaköve az etnikai elvű koncepciónak és e sorok írója nem akarta megkerülni a kényes kérdést, ellenkezőleg, melléktekintetek nélküli értelmezésre törekedett. Hogy senki nem olvasta érvelésemet? Az már nem az én vétkem. Amikor a Mozgó Világtól megkaptam a kefelevonatot, akkor még hiánytalanul visszaolvashattam Kárpátaljával kapcsolatos nézeteimet, hogy aztán a nyomda ördöge bekapja őket. Hogyan, miként? Erre nem tudnék válaszolni, mindössze a szerkesztőség mea culpáját volt alkalmam tudomásul venni. Akkor, amikor a szöveg helyreállítását botorság lett volna követelni. E miatt jelent meg csonkán az esszé. És természetesen e miatt (is) akadhatnak olyanok, akik okkal vélhetik úgy, hogy szándékosan megkerültem a „kényes kérdést”. Pedig dehogy. Nem a magam igazolására, csak annak bizonyságául, hogy valóban így történt, álljon itt csonkítatlanul a rész, amely kimaradt az eredeti közlésből. (Az 1983/6-os Mozgó Világ 94. oldalán a második bekezdés után következett volna az elmaradt szedés, imigyen:) „A mérsékelten konzervatív és liberális vezetők magukévá tették Teleki elgondolásait. Bizonysága ennek az 1938. október 8-i rendkívüli minisztertanács ülése, amelyen úgy döntöttek, hogy Csehszlovákiával szemben „nem történelmi, hanem etnikai” alapon követelnek vissza területeket. Azokon a tárgyalásokon, amelyek végül a két bécsi döntéshez vezettek, magyar részről Teleki etnikai elvű koncepciója volt a vezérelv. Az 1938. november 2-án Csehszlovákiától visszacsatolt területen a lakosságnak 86.5 százaléka volt magyar, míg az 1940. augusztus 30-i bécsi döntés értelmében visszakapott Észak-Erdélyben az össznépességnek 51.4 százaléka. Teleki politikáját nem is e két döntéssel kapcsolatban éri elmarasztalás, hanem amiatt, hogy 1939. március 15-én immár miniszterelnökként hozzájárult Kárpátalja bekebelezéséhez, annak a területnek a megszállásához, amelynek népessége mindössze 12.7 százalékban volt magyar. Ezt az „országgyarapítást” már nem lehetett igazolni etnikai elvvel, épp ellenkezőleg, úgy tűnt, hogy Teleki visszatér húsz évvel korábbi elképzeléseihez, és újra a teljes revízió hívéül szegődik. A történelmi tényeket nem ismerők, vagy azokat önkényesen, netán idealisztikusán megítélők számára valóban úgy tűnhet, hogy Teleki ezzel a lépéssel az ezeréves Magyarország visszaállítását tűzte újra célul. Ám nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy Kárpátalja megszállásával a magyar kormány egy hatalmi vákuum betöltését vállalta. Nem árt talán-69-
