Szivárvány, 1985 (6. évfolyam, 17. szám)

1985-09-01 / 17. szám

Végül csak ketten jönnek oda hozzám, két civilruhás, semmilyenarcú pasas: a többiek a háttérben maradnak. A civilruhások szinte udvariasak. Az autóhoz kísérnek, közben az egyik elveszi a revolvert. Nem is keresi, honnan a fenéből tudja, hogy hová tettem? Különben ez nem érdekes. Ezek olyanok, hogy tudják.

— Örülök, hogy viszontlátom, Horowitz — szólal meg az autónak támaszkodó férfi. Hát persze, hogy Csernák az. Csak nem fogok ezen most meglepődni?

Örülök, hogy nem lepődik meg túlságosan. — Semmit nem utálok annyira, mint az ilyenkor szokásos hülye kérdezősködést.

Hogy megváltozott ez az ember! Szinte érthetően beszél, egészen emberszabású lett...

— Hogyhogy szokásos? — kérdem.

— Mit gondol, maga hányadik ma? — nevet Csernák — De azért egyikük se volt olyan barátságtalan hozzám, mint épp maga, Horowitz. Most ne viselkedjen úgy, mint aki tudta, hogy vaktölténnyel lő! — megfenyeget az ujjával — Maga kis terrorista, maga le akart engem puffantam! — és röhög rázkódva.

— Ezek kicsodák? — mutatok körbe.

— Az embereim.

Időm nincs rá, hogy elcsodálkozzam a történteken, már ott ülünk az autóban. Csernák elől ül a sofőr mellett, engem a két civilruhás fog közre hátul.

— Nem is érdekli, hogy mi történt? — kérdez Csernák.

Bólintok.

— Ez most igent vagy nemet jelent? Különben mindegy, úgyis megtudja kellő időben — cseveg szünet nélkül — A legfurcsább az, hogy azon sem lepődött meg, hogy a fal másik oldalán találkozott velünk...

Űristen, tényleg! Most már végképp nem értem az egészet.

— No lám, ezen már mégiscsak meglepődött! Pedig lesz ez még cifrább is — nevet Csernák.

De már nincs erőm megkérdezni, mi lesz. Nagyon álmos vagyok...

A két civilruhás egy hosszú kórházi folyosón kíséri végig Horowitzot. Végül egy váróteremben leültetik.

A hosszú fehér fapadokon némán ülnek a várakozók. Mély csend van, csak a neonlámpa monoton bugása hallatszik. Horowitz mellett egy szürke arcú és ruhájú, kortalan férfi ül.

— Maga hogy került ide? — kérdi súgva Horowitz a pasast.

— Ahogy maga — feleli az szintén suttogva.

— Honnan tudja, hogy én hogy kerültem ide?

— Engem is azok kaptak el, akik magát, csak még tegnapelőtt.

— Az a két civilruhás?

— Azok. Meg a főnökük.- 36 -