Szivárvány, 1985 (6. évfolyam, 17. szám)

1985-09-01 / 17. szám

Már világos van, de a ködben alig látni el néhány méterre. Egy kőfal mellett mennek. A fal tetején, nagyon messze fenn, szögesdrót húzódik, közte lámpák világítanak. Már órák óta mehetnek emellett a fal mellett.

— Megőrülök — szólal meg zihálva Horowitz — Ennek a falnak sose lesz vége.

A Lány csak megy tovább. Horowitz megáll egy pillanatra, aztán megy utána. A Lány mentében nevetve fordul hátra.

— Mi van? — kérdi idegesen Horowitz.

— Te akartad ezt az egészet, hát akkor most mi bajod? — kérdi gúnyosan a Lány.

— Unom már ezt a rohadt falat — háborog Horowitz — Mintha az egész ország be volna kerítve!

— Nem tudtad? — nevet hátra a Lány.

— Mit nem tudtam? — áll meg Horowitz.

— Hát, hogy... a fal... — a Lány még mindig nevet.

— Miért nem mondtad.

— Nem kérdezted.

És miért jöttél velem akkor?

— Nem volt választásom, kényszerítettél. És úgyis szeretek kirándulni — a Lány hangja egyre gúnyosabb.

— És honnan tudtad... — mutat a falra Horowitz. Ki sem meri mondani a nevét.

— Nekünk szóltak.

— Az intézetben... — nyomja meg a szót Horowitz.

A Lány bólogat.

— Változtat ez valamin?

De Horowitz már nem figyel rá. Arccal a fal felé fordulva áll.

— Ez csak álom. Ezt az egészet csak álmodom... — mormolja.

— Változtat ez valamin? — lép mögéje a Lány.

Horowitz az öklével veri a falat, egyre hangosabban beszél. A Lány átöleli a nyakát, úgy próbálja nyugtatni — vagy nem is nyugtatni, hiszen nevet: inkább figyelmeztetni a dolgok hiábavalóságára, ölelkezésükben szinte összeolvadnak.

Horowitz lassan, nehézkesen tápászkodik fel. A Lány ott fekszik a hóban, szeme nyitva, arca elkékült a véraláfutásoktól. Keze görcsösen markolja Horowitz karját. Nyakán látszanak a fojtogatás nyomai.

— Csak álmodom, csak álmodom... — suttogja rekedten Horowitz. Egyre gyorsabban rohan a fal mellett. Alakját elnyeli a köd. A fal végül végetér. Horowitz szinte el se tudja hinni. Lassú, óvatos léptekkel megy oda, ahol az átjárás van. Arca feszült.

A fal másik oldalán, a gomolygó ködben hirtelen egy autó reflektorai villannak fel. Horowitz ijedten kapja a kezét a szeme elé. A fényben emberek bukkannak fel. Lassan, imbolyogva jönnek.-35 -