Szivárvány, 1984 (4. évfolyam, 12. szám)

12. szám

Nem valami állandósult erőtér ez. Külön figyelmet érdemel, mennyire más a háborúban, mint a békében.

Igazságos háborúban, árvízben, a nép egészét fenyegető, kiélezett helyzetekben függetlenül világnézetétől bárki csatasorba állhat — ahhoz, hogy jó helyre álljon, elég a becsület.

Békében elkülönülnek, szembekerülnek a kisebb-nagyobb közösségek — nehezebb eligazodni. Nem térek itt ki a közösségek lazulásibomlási folyamataira, a társadalmi atomizálódásra. Hiszen önmagában a szolgálat sem minősiti az egyént, az ilyen olyan közösség akár önfeláldozó szolgálata. A nép, a nemzet egészében éppúgy léteznek „antitest” közösségek, mint ahogyan a kisebb-nagyobb közösségekben is „antitest” egyének, csoportok. Az egyes közösségek töltését az teszi pozitívvá vagy negatívvá, hogyan és milyen szilárdsággal illeszkednek bele abba a láncba, amelynek minden szemét a nép, a nemzet — végső soron: az emberiség — megtartása terheli. Más szóval: az emberiség-építmény statikai bázisai lesznek, vagy éppen megbontói, rombolói.

Minden következtetés arra mutat: békeidőben a politikai harcok, a „hétköznapok forradalmisága” idején, a gazdasági építés, a közművelődés mezőnyében „jól szereti a hazát” csak a haladás pártján lehet. Vállalva becsülettel az „élet s a javak újratermelésének” terheit, szembefordulva minden még létező kiszolgáltatottsággal. E nélkül minden hivatkozás a hazára — üres szólammá, hazugsággá válik.

Ady még élesebben fogalmaz:

„Aki ellensége a haladásnak, a jobbratörésnek, az emberi szellem feltétlen szabadságának, az hazaáruló, ha örökösen nem tesz is egyebet, mint a nemzeti himnuszt énekli.”

* * *

Egy zavarforrás: a Deklaráció

Az Emberi Jogok Deklarációja (ENSZ) 13. cikk 2. paragrafusa szerint: „Minden személynek joga van minden országot, ideértve saját hazáját is, elhagyni, valamint saját hazájába visszatérni.” S az idevonatkozó hivatalos értelmezés szerint: „a mozgás és helyváltoztatás szabadsága a személyes szabadság alkotmányos eleme”.

Viszont ugyanez a Deklaráció 29. cikkében a következőket szögezi le: „(I) A személynek kötelességei vannak a közösséggel szemben, amelynek keretében egyedül lehetséges a személyiség szabad és teljes kifejlődése. (2) Jogainak gyakorlása és szabadságainak élvezete tekintetében senki sincs alávetve más korlátozásnak, mint amelyet a törvény kizárólag mások jogai és szabadságai elismerésének és tiszteletben tartásának biztosítása érdekében, valamint a demokratikus társadalom erkölcse, közrendje és általános jóléte követelményeinek kielégítése érdekében megállapít.”- 18 -