Szivárvány, 1983 (4. évfolyam, 11. szám)
1983-09-01 / 11. szám
MONOSZLÓY DEZSŐ Piroska és a farkas Loreto kupoláját még mindig a feje fölött érezte, pedig a visszapillantótükörből csak a reklámtáblákkal felcicomázott műút integetett a háta mögül. Autók suhantak el mellette, önkéntelenül a sebességmutatóra nézett. Kilencven. Idefelé százhetvennel hajtott. Mintha valami tartóztatná, ne siessen Loreto közeléből. Most viszik az oltár elé a betegeket, ha rákapcsol, még elgázolja őket. A csengetést és a fehérfőkötős apácák énekét is hallani vélte. Türelmetlen dudálás riasztotta fel ebből a hangulatából. Épületalkatrészekkel megrakott teherautó akarta előzni. Készségesen előreengedte. A csengőszóra vágyott és a papra, aki magasra emeli az oltáriszentséget. Ugyanakkor; — rengetegen születtek, rengetegen meghaltak már, van valami bódító monotománia az életben, — mintha ez is beleásított volna az áhítatába. Az út innen alagutakon kígyózott keresztül. Nyolcszázötven, ezerhétszáz, kétezernyolcszáz, hétszáz, a számok az alagutak hosszát jelezték, fel kellett kapcsolni a reflektort. Aztán ismét nap ragyogott a szemébe, elgurult előle, a tenger felé siklott, megfestette a hullámokat, ábrákat rajzolt a vízre. A habokon giccs szobrok úsztak, keresztek, szentek, máriák. A kormányt fogta, nem tudott utánuk nyúlni. A negyedik alagút után elveszett a tenger, az út a szárazföld felé hajlott. Pontosan negyven kilométerre volt a nyaralótól. Ha ilyen lassan megy, akkor is fél órán belül odaér. Kényelmesen átöltözhet a vacsorához. Gina ilyenkor csukja össze a napernyőjét a strandon, lerázza fürdőtrikójáról a homokszemeket, a szálloda felé indul. Gina ringó mozdulataitól a szálloda is ide-odalendül. Alighanem hintára ültette valaki az egész épületet, lebeg az ágy, az ebédlőasztal. Egy mosoly, egy szemvillanás lengeti. A szerelem olyan, mint a tengeribetegség. Ki is szokta ezt hangoztatni? Ja, az a rafinált frizurájú Schmidt a hirdetési osztályból. Csakhogy ezzel a bölcsességgel semmire se lehet menni, aki le akar feküdni valakivel, az még nem szerelem. Loreto csilingelése elnémult, akkor zendült fel újra, amikor a szálloda kerítése előtt leparkolt. A teraszon Gina állt. — Értem is imádkozott? — kérdezte, s előrenyújtott ujjhegyével a tenyerébe cirógatott. — Hát persze — mondta, és összerezzent. A loretoi kupola ágaskodott fölé. Elvégre a csend is ima — gondolta, egy ilyen kupola alatt nem is lehet imádkozni, csak meghatódni. A csend úgyis megfogalmazza a szavakat, azokat is, amelyeket olyan nehéz összerakni. Dehát mit is kellene megfogalmazni? Ginának férje van, féltékeny férje, aki az asszony minden lépésére vigyáz. Tekintetével a férjet kereste.- 29 -
