Szivárvány, 1982 (3. évfolyam, 8. szám)

1982-09-01 / 8. szám

lévő kereszt és a hátsó táblán lévő családi címer volt azonos mind a hat kötésen.

Egyik nap egy régebbi megrendelőm azzal lepett meg, hogy könyvet írt, amelyet a nyomdából hozzánk akar küldeni, hogy mi kössük be a néhány száz példányt. Hiába magyaráztam, hogy mi kézi üzem vagyunk. Akkor már két férfi és két női munkással dolgoztam. A két férfi kért, hogy vállaljam el a munkát. Nagy öröm volt a nyomdából odaszállított szép tiszta íveket látni s attól kezdve kisebb méretű tömegmunkákat is csináltunk ezer példányszámig bezárólag.

Utolsó otthon töltött éveimben egy idős úr hozott be egy porcelánmárkákkal foglalkozó könyvet kötés végett. Később az illető többször visszatért s elmondta, hogy angolul tanít, magas fokon. Meghívott, lépjek be tanítványai közé. Albert fivérem akkor már évek óta Amerikában élt s a Keleti pályaudvaron annak idején történt elbúcsúzásunkkor meghagyta, hogy kezdjek angolul tanulni. íme itt volt a legjobb alkakom.

Ekkor már német megszállás alatt éltünk s ez idő egyik nagy öröme volt, amikor az angol órákra siettem, az angol könyvet címlapjával gondosan magam felé fordítva.

A tanár úr egyetlen kikötése volt, hogy csak saját lakásán ad órákat, mivel a tanítványok lakásán a tanítást állandóan zavarják. Második órámon, mialatt a tanár úr az előttem lévő tanítványt kísérte ki az előszobába, gondoltam, megnézem, miféle könyvei vannak. Csak egészen felületesen futottam át az első soron, amikor hirtelen felvillant bennem valami hogy hiszen előbb a többi között láttam valamit. Lassan visszafelé menve, íme ott láttam a bordó gerincet kék címkével s kihúzva a könyvet a sorból az első táblán ott volt az aranyozott keretbe foglalt kék bőrfelrakás s a tábla belső oldalán Bátyám ex-librise, a szedőszekrény előtt álló emberke. — A tanár úr egy régi könyvekkel házaló embertől vette a könyvet azzal a szándékkal, hogy a belsejét kidobja s a szép táblát vendégkönyvnek használja fel. Szerencsére gyilkos szándékának megvalósításához soha nem volt ideje. A könyvet az én tulajdonommá nyilvánította és én rohantam a telefonhoz, hogy Gyomát felhívjam hírt adni a könyv circa húsz év után való megtalálásáról.

Miután a műhelyt saját tanoncomból kitűnő könyvkötővé nevelt segédemre, Kardos Ferencre hagytam, 1949-ben jöttem ki Amerikába, Chicagóban élő Albert fivéremhez. Itt az egyik legismertebb chicagói könyvkereskedő azt ajánlotta, hogy mielőtt műhelyt nyitnék, menjek állásba, hogy megismerjem a szakma itteni helyzetét, szokásait.

Utólag visszanézve, a tanács követése talán túlságosan is jól sikerült. A gyűjteményeiben rendkívül gazdag Newberry Library-ban kaptam ideiglenes állást az újabban felgyülemlett inkunabulák feldolgozására. Előzőén csak összesen két inkunabulum fordult meg kezeim között. A Newberry Library-nak akkor, 1950-ben több mint egyezer volt tulajdonában. Ezeket a könyveket igazából nem is szabadna érinteni. A könyv-92-