Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)
2008-11-01 / 6. szám
4. oldal 1935 elején egy — Haifa felé induló — hajó hagyta el Bremerhaven német kikötőjét. Törzsén héber betűk mutatták a nevét: „Tel Avív”, miközben horogkeresztes zászló lengett az árbocán. Noha a hajó cionista tulajdonban volt, kapitánya tagja volt a nemzetiszocialista pártnak. Sok évvel később a hajó egyik utasa ezt a sajátságos együttest „metafizikai abszurditásnak” nevezte. Akár abszurd ez, akár nem, csupán példával szolgál a történelem egyik kevéssé ismert fejezetéhez, a cionizmus és a hitleri Harmadik Birodalom között kialakult széles körű együttműködéshez. Közös célok Számos országban éveken át sokan birkóztak a „zsidókérdéssel”: mi a zsidók szerepe a nem-zsidó társadalomban? Az 1930- as évek során a zsidó cionisták és a német nemzetiszocialisták hasonló nézeten voltak azzal kapcsolatban, hogy miként kell megbirkózni ezzel a zavarba ejtő problémával. Egyetértettek abban, hogy a zsidók és a németek különböző nemzeteket alkotnak, és a zsidók nem tartoznak Németországhoz. Ezért a Birodalomban élő zsidókat nem lehet „zsidó hitű németeknek” tekinteni, hanem inkább egy különálló nemzeti közösség tagjainak. Ráadásul a cionizmus (a zsidó nacionalizmus) a zsidókat illetően azt a kötelezettséget is tartalmazza, hogy települjenek vissza Palesztinába, a „zsidó őshazába”. Aligha tekinthetik magukat őszintén cionistának, ha ugyanakkor egyenlő jogokat követelnek Németországban vagy bármely más „külországban”. Theodor Herzl (1860-1904), a modern cionizmus alapítója, kitartott azon nézete mellett, hogy az antiszemitizmus nem eltévelyedés, hanem természetes és teljesen érthető reakció a nem-zsidók részéről az idegen zsidó magatartásra. Úgy érvelt: az egyedüli megoldás a zsidók számára, ha elismerik a realitást, és saját külön államukban élnek. „Mindenütt van zsidókérdés, ahol zsidók jelentős számban élnek” - írta legnagyobb hatású művében, a „Zsidó Állam”-ban. „Ahol ez nincs, oda a zsidókérdést beviszik maguk az odaérkező zsidók... Azt hiszem, értem az antiszemitizmust, ami nagyon összetett jelenség. Én mint zsidó ezt a fejleményt gyűlölet, illetve félelem nélkül szemlélem.” Szilárd meggyőződése volt, hogy a zsidókérdés nem szociális vagy vallási probléma, hanem „Ez nemzeti kérdés, aminek a megoldása érdekében e problémát mindenekelőtt a nemzetközi politikai élet kérdésévé kell tennünk...” Herzl azt a nézetet hangoztat$ZIÎÎVAKÔfcî 2008. június Mark Weber: A CIONIZMUS ÉS A HARMADIK BIRODALOM ta, hogy a zsidók állampolgárságukra való tekintet nélkül nem tisztán vallási közösséget, hanem nemzetet, népet alkotnak. A cionizmus - mint írja — felkínálta a világnak „a zsidókérdés szívesen látott végső megoldását.” Hitler hatalomra jutása után hat hónappal a Németországi Cionista Szövetség (messze a legnagyobb cionista csoport az országban) az új kormány elé egy részletes memorandumot terjesztett, amely áttekintette a német-zsidó viszonyokat és hivatalosan felkínálta a cionista segítséget a nyugtalanító „zsidókérdés megoldásában”. A memorandum szerint az első lépésnek az alapvető nemzeti különbségek őszinte beismerésének kell lennie. „A cionizmusnak nincsenek illúziói a zsidó állapot nehézségével kapcsolatban, ami mindenekelőtt egy abnormális megszálló viselkedésben és a saját hagyománytól idegen, hibás értelmi és erkölcsi magatartásban áll. A cionizmus már évtizedekkel ezelőtt felismerte, hogy az aszszimilációs irányzat következményeként elkerülhetetlen a helyzet rosszabbodása. A cionizmus úgy gondolja, hogy a nép nemzeti újjászületésének, amely most Németországban a nép keresztény és nemzeti jellegének hangsúlyozása által megy végbe, meg kell történnie a zsidó nemzeti csoporton belül is. A zsidó nép számára is a nemzeti eredetnek, vallásnak, közös rendeltetésnek és sajátos adottságai érzésének döntő fontosságúvá kell válnia népi élete formálásában. Ez azt jelenti, hogy a liberális korszak önző individualizmusát le kell győzni, és fel kell azt váltani a közösség és a kollektív felelősség érzésével... Hisszük, hogy éppen az új [nemzetiszocialista] Németország az, amely a zsidókérdés elszánt és bátor kezelésével döntő lépést tehet annak a problémának a leküzdése útján, amellyel valójában a legtöbb európai nép vonatkozásában számot kell vetnünk... Ha elismerjük a zsidó nemzeti jelleget, akkor ez tiszta, őszinte viszonyt eredményez a német néppel és annak nemzeti és faji adottságaival. Éppen azért, mert nem óhajtjuk meghamisítani ezeket az alapokat s mert mi is ellene vagyunk a vegyes házasságnak, fenn akarjuk tartani a zsidó csoport tisztaságát és elvetünk minden törvényszegést kulturális területen. így mi - akik német nyelven és a német kultúrában nevelkedtünk - csodálattal adózunk a német kultúra alkotásainak, értékeinek és belső rokonszenven alapuló érdeklődéssel fordulunk feléjük... A cionizmus reméli, hogy gyakorlati céljainak megvalósulásához még egy olyan kormány együttműködését is el tudja érni, amely alapvetően ellenséges a zsidókkal szemben, mert a zsidókérdéssel való foglalkozásban nem az érzelmek játszanak szerepet, hanem az a valóságos probléma, amelynek megoldása minden népnek, ill. a jelen pillanatban különösen a német népnek érdekében áll... A bojkott propagandája, amelyet jelenleg Németország ellen számos módon folytatnak - lényegében cionista-ellenes, mert a cionizmus nem harcolni akar, hanem meggyőzni és építeni... Nem vagyunk vakok: látjuk, hogy van és továbbra is lesz zsidókérdés. A zsidók abnormális helyzetéből súlyos hátrányok származnak számunkra, de elviselheteden állapotok származnak más népek számára is.” A Szövetség újsága, a Jüdische Rundschau ugyanezt az üzenetet tette közzé: „A cionizmus elismeri a zsidókérdés létezését és széles körű, konstruktív megoldást óhajt. E cél elérése érdekében minden néppel együtt akar működni, akár zsidóbarát, akár zsidóellenes az a nép, mert véleménye szerint ezúttal konkrét és nem érzelmi jellegű olyan kérdéssel kell foglalkoznunk, amelynek megoldása minden nép érdeke.” Joachim Prinz, az egyik fiatal berlini rabbi, aki később az USA-ban telepedett le és az Amerikai Zsidó Kongresszus feje lett, az 1934- ben megjelent, „Mi, zsidók” című könyvében azt írta, hogy a németországi nemzetiszocialista forradalom a zsidóság számára ezt jelenti: „zsidóság a zsidókért”, más szóval: „Semmi kibúvó nem menthet meg most minket. Az asszimiláció helyett új elgondolásra vágyunk: a zsidó nemzet és a zsidó faj elismerésére.” Aktív együttműködés Az etnikai és nemzeti jelleggel kapcsolatos hasonló elgondolások alapján a nemzetiszocialisták és a cionisták annak érvényesüléséért működtek együtt, amit saját nemzeti érdeküknek hittek. Ennek nyomán Hitler kormánya 1933-tól 1940-41 -ig, vagyis egészen addig, amíg a második világháború meg nem akadályozta a kiterjedt együttműködést, erőteljesen támogatta a Palesztinába irányuló zsidó kivándorlást. Még akkor is, amikor a Harmadik Birodalom elszigeteltté vált, számos német zsidó, valószínűleg a többség, gyakran nagy büszkeséggel továbbra is elsősorban németnek tekintette magát. Kevesen voltak olyan lelkesek, hogy kitépve gyökereiket, új életet kezdjenek a távoli Palesztinában. Mindazonáltal ebben az időszakban egyre több zsidó fordult a cionizmus felé. Egészen 1938 végéig virágzott a cionista mozgalom a hitleri Németországban. A Cionista Szövetség kéthetenként megjelenő újsága, a Jüdische Rundschau példányszáma jelentős mértékben megnőtt. Számos cionista könyv jelent meg. Az Encyclopaedia Judaica megjegyzi: „A cionista tevékenység teljes lendületben volt” Németországban ezekben az években. Az egyik - Berlinben, 1936-ban tartott — cionista összejövetel „összetételében a német cionisták erőteljes pártéletét tükrözte”. Az SS különösen lelkesen támogatta a cionizmust. Az SS egyik belső újságja a cionizmus széles körű cselekvő támogatását sürgette a kormány és a párt részéről, mondván: a németországi zsidók Palesztinába való kivándorlásának ez a legjobb eszköze. A kivándorlás nagyobb zsidó öntudatot kívánna meg, a cionizmus pedig ezt az öntudatot igyekszik fokozni. Az újság ajánlása szerint a zsidó iskolákat, a zsidó sportegyesületeket, a zsidó kulturális szervezeteket, röviden: mindent, ami bátorítaná ezt az új tudatot és öntudatot, támogatni kell. Leopold von Mildenstein SS-tiszt és Kurt Tuchler, a Cionista Szövetség tisztségviselője hat hónapra együtt Palesztinába utaztak az ottani cionista mozgalom értékelése végett. Von Mildenstein közvetlen megfigyelései alapján 12 — fényképekkel illusztrált - cikkből álló sorozatot írt a Der Angriff című fontos berlini lapba, ami 1934 végén jelent meg „Egy náci Palesztinába utazik” címmel. A cikksorozat nagy csodálatot fejezett ki a zsidó telepesek úttörő szelleme és teljesítményei iránt. A cionista önfejlesztés a zsidóknak egy új fajtáját teremtette meg — írta von Mildenstein. A cionizmust mind a zsidó nép, mind az egész világ számára nagy jótéteményként dicsőítette. Zárócikkében ezt írta: a palesztinai zsidó haza „megmutatja az utat, amelyen meg lehet gyógyítani egy több évszázados sebet a világ testén: a zsidókérdést”. A Der Angriff az együtt tett SS-cionista látogatás emlékére egy különleges medált bocsátott ki, amelynek egyik oldalán a horogkereszt, a másikon a Dávidcsillag volt látható. Néhány hónappal a cikksorozat megjelenése után von Mildensteint az SS Biztonsági Szolgálatának Zsidóügyi Osztálya élére nevezték ki, annak érdekében, hogy eredményesebben támogathassa a cionista kivándorlást és kibontakozást. A Das Schwarze Korps című hivatalos SS-újság az egyik 1935. májusi szerkesztőségi vezércikkében bejelentette a cionizmus támogatását: „Lehetséges, hogy nincs túlságosan messze az idő, amikor Palesztina ismét befogadhatja fiait, akiket több, mint ezer évvel ezelőtt vesztett el. Jókívánságaink a hivatalos jóakarattal együtt kísérik őket.” Négy hónappal később egy hasonló cikk jelent meg az említett SS-újságban: „A zsidóságnak, mint véren és nem valláson alapuló faji közösségnek elismerése arra indítja a német kormányt, hogy fenntartás nélkül elismerje ennek a közösségnek faji különállóságát. A kormány teljesen egyetért a zsidóságon belüli nagy szellemi mozgalommal, az ún. cionizmussal, a világon bárhol élő zsidók szolidaritásának elismerésével és minden asszimilációs elgondolás elítélésével. Ezen az alapon Németország vállalja azokat az intézkedéseket, amelyek bizonyosan jelentős szerepet fognak játszani a jövőben a zsidókérdés világméretű kezelésében.” Az egyik vezető német hajózási társaság 1933 októberében utasokat kezdett szállítani Hamburgból közvetlenül a palesztinai Haifába „a hajóin szigorúan kóser ételeket felszolgálva, a hamburgi rabbik felügyelete alatt”. A cionisták hivatalos támogatással kísérve fáradhatatlanul dolgoztak a németországi zsidók „átnevelésén”. Ahogy Francis Nicosia amerikai történész írja a „Harmadik Birodalom és a palesztin kérdés” című 1985-ös szemléjében: „A cionistákat arra bátorították, hogy vegyék át a zsidó közösségnek szóló üzeneteket, gyűjtsenek
