Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)
2008-11-01 / 6. szám
2. oldal ► Kongresszus lefolyását és határozatait, amelyeknek a magyarságra vonatkozó része csaknem betűről-betűre belekerülte trianoni békediktátumba. Az országcsonkító trianoni békeszerződés a szabadkőművesség bűne. Wilsontól, Clemenceau-tól, Lloyd George-tól kezdve a béketárgyalásokon részt vevő politikusok, diplomaták cseh, román, szerb szövetségeseikkel együtt - nem is szólva az angol, francia propagandistákról — szinte kivétel nélkül szabadkőművesek voltak. Amíg a szabadkőműves Masaryk, Benes, Tomich, Bratinau befolyásukat saját népük, országuk érdekében használtak fel, addig a magyarországi szabadkőművesek Jászi- Jakubovics vezetésével a magyarság sírját segítették megásni. Prohászka püspök írta 1919. aug. 31-én a Naplójában: „Jászi Oszkár, az őstehetség, mindent eladott Magyarországból, ami eladható volt a cseheknek, oláhoknak, szerbeknek és a megyéket elhajtó purgo-politika még Clemenceau országunk átszabására vonatkozó tervének kidolgozása előtt kórülmetéltté tette Magyarországot. ” Ezt a balkezes körúti doktrinert bízta meg Károlyi Mihály, hogy amikor a románok kardcsapás nélkül már Aradot is elérték, siessen oda a pesti „forradalmi” kormány nevében különvonaton és ajánlja fel nekik Magyarország elsvájcosításának gyönyörű tervét. Előbb azonban a kormány az ellenállásnak még a csíráit is elfojtotta, a nagyváradi kadétiskolát visszaparancsolta a Király-hágón épített állásaikból, Kassa fölött Margitfalváról is hazakergette a cseh légionáriusokkal küzdeni akaró magyar honvédeket. Nem túrt meg fegyvert a honját védeni akaró magyar kezében. így állt oda a honmentő Jászi a közben már megsokasodott, állig felfegyverkezett román területhódítók elé. Arról, hogy a szabadkőművesség milyen mértékben szállta meg Magyarországot, annak közéletét, rágta el a magyarság szellemi és erkölcsi gyökereit, ami az ország megcsonkításához vezetett, álljon néhány adat Dr. Somogyi István: A Szabadkőmívesség igazi arca c. felbecsülhetetlen értékű könyvéből: „A magyarországi szimbolikus Nagypáholy jelentése szerint 1914-ben Magyarország területén 101 páholy működött, amiből 81 volt magyar s ebből 31a fővárosban működött. így a fővárosban a főpolgármestertől kezdve 268fővárosi hivatalnok és 51 egyéb fővárosi alkalmazott volt szabadkőműves. Az újságírók közül310 volt szabadkőműves, akiknek 90%-a a fővárosban rombolta a keresztény erkölcsöt és a magyar állameszmét. 1918-ban mintegy 9000 volt a magyarországi szabadkőművesek száma. Közülük csak a nevük után — a magyarosított nevűeket nem számítva — 2618 volt zsidó. Az, hogy 1918-ban az „őszirózsás forradalom ” sikert ért el, nagy részben annak köszönhető, hogy a fővárosi rendőrség a forradalom oldalára állt. Amin nem is lehet csodálkozni, hiszen a főkapitány, 2 kapitány, 3 fogalmazó, 3 felügyelő, 2 határrendőrségi fogalmazó és a tisztviselői kar több tagja volt szabadkőműves. ” A cári Oroszország helyét 1919-ben elfoglaló szovjetorosz bolsevizmus folytatta a cári módszereket az Osztrák-Magyar Monarchia feldarabolásának érdekében. „Ausztria nem esett érdekterületük közé. De annál inkább Magyarország. Az orosz bolsevizmust támogató nyugati, főleg amerikai leninisták — írta Badiny Jós Ferenc őstörténészünk az „ősi Gyökér”kiadásában megjelent,, Trianon és a harmadik világháború ” «lîîVAKÔftî 2008. június c. tanulmányában - akik tulajdonképpen a cárizmus felszámolói és az orosz bolsevizmus létrehozói voltak, megtalálták a módját annak, hogy a harcterek összeomlásakor Magyarországon is bolsevista forradalom legyen. A tények rögzítéséhez tartozik annak megállapítása is, hogy Oroszországban is és Magyarországon is — az 1910-es évek végén kitört és hatalomra jutott — bolsevista forradalomnak a szervezői, főbb szereplői és vezetői 95%-ban nem oroszok és nem magyarok voltak, hanem mindkét helyen egyöntetűen - zsidók. ” A trianoni békediktátum megalkotói a történelem s az emberiség legszörnyűbb politikai bűnöseinek bizonyultak, mert a népek önrendelkezési jogának és a kisebbségvédelem hangzatos jelszavainak propagandisztikus mormolása közben megteremtették annak lehetőségét, hogy a Szovjetunió összeomlásáig a judeo-bolsevizmus a nagy világveszedelem hordozója legyen. Magyarországot úgy kezelték, mint mészáros a nyomatékot... Ahhoz az országhoz dobták, amelyiknek a súlyát éppen ki akarták pótolni. Az, hogy ez a „nyomaték” nem a levágott állatnak enyészetre szánt csontdarabja, hanem édes szülőföldje sok millió magyar embernek, akinek éppen olyan joga van a szabadságra, sorsa fölötti rendelkezésre, mint azoknak, akik a világpolitikát irányították a trianoni békediktátum idején, nem számított. A történelem bűntettei végzetesen megbosszulják magukat. A végzetes csak az, hogy a bűntettek árát mindenkor azoknak kell megfizetniük, akik abban teljesen ártatlanok. Hiába igazolta az elmúlt 88 esztendő, hiába igazolták Európa és a világ legnagyobb koponyái és tudósai, hogy milyen igazságtalanság és végzetesen aljas történelmi tévedés volt Nagy-Magyarország megcsonkítása - sajnos a magyarok körében is akadnak olyanok, akik történelmi analfabétizmusból kifolyólag kormányszinten kardoskodnak a mai megcsonkító helyzet fenntartása mellett. Ugyanakkor a nép és az ország megcsonkításától megkeseredett magyar méltán mondhatja, hogy az első trianoni diktátum szelíd és barátságos volt, mint szenteltvíz ahhoz a vitriolhoz képest, amelyet a második Trianon a magyarság arcába öntött - nyugati segédlettel. Minden magyar nyomorúság forrása a felelőtlen nagyhatalmi döntésekben keresendő. A judeo-bolsevizmus összeomlását követően a szabad magyar kormányképviseletek alkudozásba, alapszerződésekbe bocsátkoztak olyan országrészek felett, amelyeket mi sem nem loptunk, sem nem bitoroltunk, sem mástól „ajándékba ” nem kaptunk. Miért tették ezt? Szomszédjaink a történelmi jogok és igények hiányában megelégedhettek azzal, hogy Trianonban nekik „ajándékoztak” soha nem is remélt országrészeket, de minket ez a nagyhatalmi „nagylelkűség” semmire sem kötelez, legfeljebb csak arra, hogy e nagyhatalmakat felvilágosításuk útján arról győzzük meg: ne a miénkből, hanem a sajátjukból ajándékozzanak. Külföldi beavatkozás a történelmi Magyarország kérdéseibe az államalkotó és államfenntartó magyarság érdeke, jogai és akarata ellenére az erőszak ténye nélkül nem lehetséges. Mindennemű erőszak a nemzet ellenállását váltja ki, és a külföld ilyen elvi vagy politikai beállítottsága ellen a magyarságnak a legelső sorban kell küzdenie. A magyar nép megkérdezése nélkül kötött alapszerződéseket semmisnek kell tekintenünk. A magyar nemzet — a trianoni szerződés előtt és után is — eltökélten és egy emberként ragaszkodik ősi tulajdonához. A gyászos emlékű trianoni békediktátum 50. évfordulója alkalmából (1970) a Hungária Szabadságharcos Mozgalom Trianoni Kongresszusán, közel félszáz magyar egyesület támogatásával a kongresszus legfontosabb missziós feladatának tekintette a benesi doktrínák elvetését, a hamisan alkalmazott wilsoni elvek felülvizsgálatát. Ez jelenti egyúttal a trianoni békediktátum revízióját és Magyarország számára a teljes igazságszolgáltatást is. Az igazságtalan békediktátumokkal elszakított magyar testvéreink védelmére a Hungária Szabadságharcos Mozgalom képviselete 1978. október 25-én, az Egyesült Államok Nemzeti Biztonsági Tanácsa előtt nyert kihallgatást. Mozgalmunk hivatalos fogadásának puszta ténye is világosan tükrözi erőnket, akaratunkat és elszántságunkat az elszakított testvéreink védelmében. Jellemzésül csak annyit, hogy Steven Larabbe, a National Security Council kelet-európai szakértője az egyik heves vita közben megjegyezte: „ Uraim, ne felejtsék el, hogy amit mi megtettünk, tehát az, hogy Önök itt vannak, önmagában véve hallatlan dolog. ”Az Egyesült Államok Nemzeti Biztonsági Tanácsa eddig soha nem tárgyalt emigránsok képviseletével. „Fiaim csak énekeljetek” írta Tompa Mihály a levert 48-as szabadságharc utáni időkben, amikor a Bach korszak sötét árnya és temetői csendje borult az országra, mert az író népének és korának harsonása is, akinek hangját nincs oly hatalma a világnak, ami elnémítaná. Tinódi Sebestyén, Balassi Bálint nemcsak napsütésben énekeltek, de akkor is, amikor beborult az ég felettük és az akkori magyar élet nagy sivatagában hol török, hol osztrák elől kellett bujdosniuk. Vajon a polgári árnyalatú Arany János - átvészelvén a vereség utáni első éveket - miért nem írt hódolattól csepegő verseket az uralkodó dicsőítésére, amikor a győztes Habsburg (Ferenc József) udvarnokai erre felszólították? Arany János ugyan nem utasította vissza a megtisztelő ajánlatot, de megírta „A walesi bárdok”-at, ami ítélet és kihívás volt az akkori hatalom felett és felé. Népének és nemzetének magatartását tolmácsolta, mert tudta, hogy a hallgatás bűn, sőt árulás azok ellen, akiknek egyetlen menekvésük és reményük már csak az írók dalaiban és biztató soraiban rejlik. A hallgatás az írástudók árulása. Bénárd Ágoston, akit a magyar minisztertanács sorshúzás útján küldött ki az első Trianon aláírására - mert senki sem akarta önként vállalni a tragikus szerepet -, a kommunisták börtönében halt meg. Szegény Bénárd Ágoston egy életen át küzdött a lelkiismeret-furdalással, hiszen akkoriban a Területvédő Liga plakátjai azt ordították a falakról, hogy: „Száradjon el a kéz... ” Mármint az a kéz, amely ezt a békediktátumot aláírta. Bénárd Ágoston nem érdemelte az élettől azt a sorsot, amelyet rámért a nemzeti kényszer. Az idők azonban változnak. Azok, akik napjainkban önként, kivált: lelkesen írták alá az úgynevezett „alapszerződéseket”, ma a nemzet „hivatalos” képviseletének mondják magukat. És ez a kéz persze nem szárad el, hanem lop, rabol a Szent Korona számunkra jogosan és örökké érvényes hagyatékából! Béla deák: HARANGZÚGÁS Egy nemzet vén harangját húzom én, rezgőn lebeg szaván az áhítat, kezemben ég a régi kóckötél, de húzom mégis, míg inam szakad. Mert nem érzed a régi bor ízét, pacsirtád hallgat búzád tengerén, nem int feléd a három vén halom, nem libben álom csonka vár ködén. A szívem ver a régi nyelv helyén és vérrel festi ércfényű dalát, imára hív, de esdö sóhaján mélán remeg a könnyes arcú vád. A múlt csak párás lidércként kísért, neonfény százszor jobban kábít el, nem érted meg az ősz regös dalát és holt világnak tartod Pusztaszert. Komor hangján a vérem párolog és vén mohát, ős patinát idéz, a tépett, rongyos zászlót lengeti s ércén borong az új mohácsi vész. Adnál csak egy apró kéj-porcikát a régi lánggal, hűlő szíveden s az egység jó kovácsaként csodát tennél az ingoványos végeken. A tépett szív kicsorduló szaván szent ángeluszra hív tömjénesen s a megbűvöltek dermedt közönyét olvasztja fel a száraz lelkeken. És új legendát szülne Ó-Kinizs, két karddal vívna a törökverő, halomban állna bősz pogány tetem és új dicsfény övén Kenyérmező. Mert benne zúg a lánc csörgése is, halált szikráznak árva Hargiták, telt börtönök vasrácsán át a szél a vérző ércen álmodik csodát. Megújítanád Zrínyi esküjét a szent zászló szárnya intene Budán, örömkönny égne hű pillákon rég és nem gyalázna meg magyart pogány. Nem válhat vízzé mély tüzű borod, nem boldogíthat ószeres haszon, a Fény üzen harangom ércszaván és intelmével áldását hozom. De nem hallod a vén harang szavát, hiába húzom s vérzik két kezem, erőm határán az öntvény kopik, én mégis húzom esdőn, ércesen. Szatócs-világnak láza elsodor, a pénz varázsán villan fel a kéj, dobhártyád véd s a bűn hangján rezeg, a testvér-szót sem hallod már, ha kér. Én húzom, húzom rendületlenül, kis lélekcsengö már a vén harang, intő szaván a végső óra ül: Találj magadra, ébredj, ó Magyar!
