Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)

2008-05-01 / 3. szám

2008. március

10. oldal

«lîîVAKÔfcî

kötelességét, ha nem törekedne előterjeszteni azokat. Ezen kívül az igazságszolgáltatás megköveteli, hogy Meinerzhagen szubjektív érzelmeit figyelembe vegyük, hiszen ő volt az elnöklő bíró a Zündel-perben. A Bíróság a teremben marad és suttog egy kicsit, majd Glenz bejelenti, hogy a Bíróság támogatja őt. Sylvia nem hajlandó feladni a küzdelmét, és bejelenti, hogy e Bíróság elnyomó intézkedéseivel szemben minden rendelkezésére álló eszközt fel fog használni.

10. kérdés: Sylvia megjegyzi, hogy Meinerzhagen szerint a „holocaust” történelmi tény. Most megkérdezi tőle, mint jogásztól, hogy igényel-e jogi alapot a következtetéseihez. Azután megkérdezi, hogy mi az alapja azon következtetésének, hogy a „holocaust”, azaz a zsidók állítólagos megsemmisítése a Harmadik Birodalom idején történelmi tény (mivel a hely és az áldozatok számának kérdése nincs hivatalosan megállapítva)? Glenz azonnal félbeszakítja, és a Bíróság visszavonul megtárgyalni, hogy Sylvia kérdése megengedhető-e. Glenz 4 óra 17 perckor bejelenti, hogy a Bíróságnak tovább kell tárgyalnia a kérdést. Ezzel ezen a napon vége a bírósági tárgyalásnak.

Hetedik nap (2007. december 11.)

A tárgyalás 9 óra 10 perckor kezdődik. Meinerzhagen tanút elbocsátják. Glenz kihirdeti, hogy a Bíróság támogatja Glenz utóbbi rendelkezését. Sylvia a válaszában azt az ellenvetést teszi, hogy a Bíróság megrövidíti azt a jogát, hogy a tanúkhoz kérdéseket intézhet.

Hangsúlyozza, hogy erős jogi kapcsolat van az ő vádirata és Ernst Zündel megkísérelt védelme között, ami megkövetelte, hogy lefektesse törvényes jogát a szükséghelyzetben kifejtendő védelemhez, amit lehetővé tesz a BTK 32.§-a. Megkísérli bizonyítani, hogy Meinerzhagen helytelenül alkalmazta a jogot a Zündel-perben, míg az ellene szóló jelen vádirat tévesen mutatja be a szándékát „kényszerítésként” és a „büntetés alóli kibúvásként”. Ha a Bíróság elfogadná annak bizonyítását, hogy Meinerzhagen bíró helytelenül alkalmazta a jogot, és tudatosan megsértette a Bíróságnak a tapasztalati igazság vizsgálatára és megállapítására irányuló kötelességét, akkor az, amit ügyvédként tett, elfogadható lenne a 32.§ értelmében.

Glenz láthatóan egyre türelmetlenebb, megszakítja, majd engedi folytatni. Jogi érvelésének alátámasztására Sylvia hivatkozik a Münsteri Egyetem által kiadott, a modern mítoszról szóló tanulmányra, amely a modern és posztmodern mítoszokat tapasztalati megalapozás nélküli, irracionális elgondolásokként jellemzi. A német népet pszichológiailag úgy befolyásolták győztes ellenségei, hogy megvesse önmagát, mint gonosztevők nemzetét. A német népen, a német kormányon, sőt a német jogrendszeren belül vannak olyan szolgalelkű emberek, akik hajlandók elkövetni a kulturális népirtást a saját népük ellen, és arra törekednek, hogy lerombolják a német nemzeti szellemet. Ennek példájaként hosszú részleteket olvas fel Milocz Matuscheknek a „holocaust-tagadásról” és az EU „mítoszának kialakításáról” szóló, a Süddeutsche Zeitungban megjelent cikkéből.

Sylvia rámutat arra, hogy a cikk szerzője büntetőjogi szankciókat követel az „emlékezés bűnei” ellen. Ez a vezető német újságból vett példa világos bizonyítéka annak, hogy a „holokausztozók” megkísérlik érvényteleníteni a szabad véleménynyilvánításnak a felvilágosodás időszakából származó fogalmát. Voltaire elve: „nem értek egyet azzal, amit mondasz, de megvédem jogodat, hogy elmondhasd”, úgy módosult: „nem tudom cáfolni, amit mondasz, de megtiltom, hogy elmondjad”. Megjegyzi, hogy ennek a Bíróságnak a bírói most bizonyítják be, hogy készek engedelmeskedni a felvilágosodás ellen fellépők parancsainak. Ez az engedelmesség természetesen a karrier követelménye a jelenlegi (idegenek által uralt) „OMF” jogász világában. Ez megmagyarázza, hogy a bíróságok miért hivatkoznak oly készségesen a Szövetségi Legfelsőbb Bíróságra, amely megtalálta az Alaptörvény 130.§-ában a „kézenfekvő nyilvánvalóság” logikátlan fogalmát. Ezt azért teszik, hogy semlegesítsék a „bizonyítékok halmazával” történő hagyományos érvelést. A Szövetségi Legfelsőbb Bíróság ezt cselekedve egy új jogelméletet alkotott, a tömeges rombolás jogi fegyverével felfegyverkezve a tisztességes pereket lehetetlenné tette.

Itt Glenz bíró félbeszakítja Sylviát: figyelmezteti, hogy ne ismételje azt, amit megtiltott mondani. De Sylvia nem engedi magát eltéríteni. Ismét elmondja, hogy Meinerzhagen a Zündel-per folyamán miként szegett meg és hagyott figyelmen kívül félreérthetetlen eljárásjogi előírásokat. Ismételten rámutat, hogy ezek a helytelen tettek voltak okai annak, hogy viselkedése indokolt volt, és azt jogszerűen nem lenne szabad üldözni. Glenz ismét félbeszakítja és megkérdezi, hogy szándékszik-e indítványa írásos változatát benyújtani a Bíróságnak. Sylvia igenlően válaszol, és átad a Bíróságnak egy legújabb változatot. Glenz 11 óráig szünetet rendel el.

11 óra körül Glenz kihirdeti a Bíróság határozatát: Sylviának nem engedik meg, hogy folytassa Meinerzhagen kérdezését. Ezt azzal indokolja a határozat, hogy a Bíróság nem akarja, hogy a per „holocaust”-ot tagadó revizionista fórummá változzék. Ezen kívül — Glenz szerint - Sylvia folyamatosan olyan kérdéseket tesz fel, amelyek nem tartoznak sajátosan a vádiratához. Ezt követően a bíró röviden összefoglalja a per addigi lefolyását. Majd figyelmezteti Sylviát, hogy „ne éljen vissza” a perrel. Sylvia elmondja kifogásait az ellen, hogy Glenz Meinerzhagent úgy bocsátotta el, hogy nem adott engedélyt kikérdezésének befejezésére. Kéri, hogy ellenvetéseit rögzítsék a bírósági jegyzőkönyvben. Ezután Glenz ebédszünetet rendel el.

Ebéd után Glenz elkezdi felolvasni a Bíróság legutolsó határozatát, de Sylvia félbeszakítja azzal a panaszával, hogy nem engedték meg álláspontja kifejtését a legutóbbi határozatról. Tájékoztatja a Bíróságot, hogy szándékában áll erre reagálni. Glenz megismétli: az a szándéka, hogy megakadályozza a „további visszaéléseket a perrel”, amire Sylvia azt feleli, hogy Glenz mindent „a perrel való visszaélésnek” tekint, amit a védelem tesz. Glenz ezután kihirdeti, hogy a Bíróság december 10-i határozata alapján a következő írásos anyagot fogja felolvasni és bizonyítéknak tekinteni a fő eljárás során:

1. a Meinerzhagen elnökletével folyó büntetőper 2006. március 9-i határozatát;

2. a Karlsruhei Felsőbb Kerületi Bíróság 2006. március 31-i határozatát;

3. a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság 2006. május 24-i határozatát;

4. a levelet Vögeleytől, a Mannheimi Kerületi Bíróság elnökétől (2006. március 15.);

5. Sylvia 2006. április 11-i válaszát;

6. Sylvia levelét a Potsdami Megyei Bírósághoz (utalva a Reineke-perre).

Ezt követően a három bíró egymást váltva olvassa fel ezeket a „dokumentumokat”, aminek nagyon álmosító volt a hatása a dokumentumok hosszúsága és a bírák olvasásának monoton jellege miatt. Glenz figyelmezteti Mahlert, mert az közben elaludt. Mahler azt válaszolja, hogy egész éjjel kellett autóznia, és különben is, a többi bíró is alszik. 2 óra 24 perckor fejezik be az olvasást. A tárgyalás ezen a napon 2 óra 39 perckor ér véget.

Nyolcadik nap (2007. december 12.)

A tárgyalás 9 óra 11 perckor kezdődik. Glenz engedi Sylviát beszélni. Sylvia megint azzal vádolja a Bíróságot, hogy megrövidítette az előterjesztését, és megtagadta tőle azt a jogot, hogy a tanúnak kérdéseket tegyen fel. Rámutat arra, hogy a BTK 257a. §-át, az úgynevezett „szájkosárparagrafust” a kirakat-pereken a másként gondolkodók elnémítására használják. Megjegyzi, hogy a „Glenz és társai” perek bőséges, friss, új bizonyítékot adnak — ha erre egyáltalán szükség van — az „OMF”-nek, Németország jelenlegi kormányának talmudi uralmáról. Tíz perces szünet után Glenz kihirdeti a Bíróság legújabb határozatát: a BTK 257a. §-a szerint minden indítványt írásban kell benyújtani. Ezután hosszasan sorolja a védelem legfrissebb korlátozásának látszólagos okait. Ezek lényege az, hogy Sylvia viszszaélt a bírósági eljárással. Továbbá, Sylviának az indítványai vádiratba foglalható bűncselekményeket tartalmaznak, és nem lényegesek a vádiratában felsorolt sajátos bűncselekmények szempontjából. A zsidósággal kapcsolatos, írásban beadott indítványt a két másik bíró előzetesen megvizsgálta, de még további konzultációra van szükség e pontra vonatkozó bizonyíték beterjeszthetőségével kapcsolatban. Glenz 10 óra 30 perckor három órás ebédszünetet rendel el.

Ebédszünet után Sylvia 12 írásos indítványt nyújt be. A tárgyalás 2 óra 45 perckor ér véget.

Kilencedik nap (2007. december 18.)

A tárgyalás 9 óra 35 perckor kezdődik.

Glenz azzal nyitja meg a tárgyalást, hogy a Bíróság tudomásul vette mind a 12 indítvány „szövegét”, amelyeket Sylvia december 14-én nyújtott be.

A Sylvia által benyújtott indítványok:

1. Hívják meg szakértő tanúnak Jagschütz bécsi történészt.

2. Foglalják bele a bírósági jegyzőkönyvbe Germar Rudolf „Lectures on the Holocaust” (Előadások a holocaustról) című könyvének 103. oldalát, amely a bírósági bizonyíték tudományos természetével foglalkozik.

3. Hívják meg a kortárs történelem egyik szakértőjét Churchill, De Gaulle és Eisenhower emlékiratainak jellemzésére, különösen annak meghatározására, hogy említik-e a „holocaust”, a „soa” szavakat vagy a „zsidók megsemmisítése” kifejezést.

4. Hívjanak meg egy szakértő tanút a tudományos és tapasztalati bizonyíték kifejtésére és meghatározására.

5. A Bíróság fejtse ki, hogy valójában mit jelent a „kézenfekvő nyilvánvalóság” fogalma.

6. Fejtse ki a Bíróság a BTK 130.§-át.

7. Hívjanak meg egy nemzetközi jogi szakértőt, hogy fejtse ki: mit jelent az „OMF”.

8. Hívjanak meg egy szakértő tanút Carlo Schmid professzor 1948-as beszédének ismertetésére. Ebben a beszédben fogalmazta meg a professzor az „OMF” fogalmát.

(Sylvia úgy érvelt, hogy nem a német jogot alkalmazták a Hennig-perben, hanem egy ellenséges megszálló hatalom diktátumait. Az elnöklő Knaag bíró elismerte, hogy az ő Bírósága ismerte Schmid professzor 1948. szeptember 8-i beszédét, amelyet a Parlamenti Tanács előtt mondott el. Elismerte, hogy Schmid professzor, a vezető német nemzetközi jogász szerint a Birodalom sohasem szűnt meg létezni. Sem a Wehrmacht 1945-ös fegyverletétele, sem bármely későbbi esemény nem oszlatta fel a kormányt, és a győztesek nem voltak hajlandók aláírni a békeszerződést Németországgal. A nemzetközi jog szerint a Birodalom továbbra is létezik, még ha nem is képes működni legitim minőségében.

Carlo Schmid eredményesen bebizonyította, hogy a Szövetségi Köztársaság nem szuverén állam. Folyamatosan csatlós állam, idegen uralom alatt. Schmid azt is kimutatta, hogy a Szövetségi Köztársaság Alaptörvénye nem az Alkotmánynak, hanem az ellenséges megszállásnak a mintázata.

9. Olvassanak el válogatott részleteket a nagyra értékelt Martin Buber „The nature of judaism” (A zsidóság természete) című művéből.

10. Olvassanak bele Horst Mahlernek a zsidóság filozófiájával, ill. világnézetével kapcsolatos indítványának jegyzőkönyvébe.

Glenz bíró a következő érvekre hivatkozva utasította el az indítványokat:

1. Sylvia általános visszaélése a bírósági tárgyalásokkal;

2. Sylvia álnok célja: a revizionizmus reklámozása, anélkül, hogy a vádiratában konkretizált témákról beszélne;

3. Sylvia ellentmond a történelem hivatalos változatának;

4. Sylvia viselkedése egyenértékű „egy hazug ember viselkedésének igazolására irányuló próbálkozással”;

5. Ha Sylviának a bizonyítékokra vonatkozó indítványait a Bíróság elfogadná, akkor ez „az ő viselkedésének utólagos bírósági érvényesítése lenne”, amely nem a vádiratában szereplő hivatalos igazságot szolgálná, hanem inkább a zsidó „holocaust”-ra, a zsidó összeesküvésekre és a zsidó világuralomra vonatkozó meggyőződésének terjesztését.

Glenz ezután utal november 19-i és november 27-i figyelmeztetéseire, amelyek arra hívták fel a figyelmet, hogy Sylvia „visszaél a védelmi eljárással”. Glenz szerint ez különösen kitűnt Meinerzhagen kérdezése során. Sylvia semmibe vette a Német Legfelső Bíróság döntéseit, amelyeket talmudiaknak, zsidók által irányítottaknak és németellenesnek nevezett. Elismeri, hogy a Bíróság Sylvia néhány indítványát meg sem vizsgálta: konkréten azokat, amelyek a „kézenfekvő nyilvánvalóságra” vonatkoznak.

Szerinte nyilvánvaló, hogy Sylvia revizionista elméleteket kíván terjeszteni, és kételyei a hivatalos „holocaust”-ra vonatkozóan elfogadhatatlanok. Glenz azt mondja, hogy Németország besorolása a nemzetközi jog tükrében 1945 óta nem jelentős tény Sylvia vádirata szempontjából.

Sylvia válaszában gratulál a Bíróságnak, hogy elismeri a mélyen fekvő problémát. Kifejezi sajnálatát, hogy a Bíróság nem érdeklődik egy igazi per következő szakasza, a feltárás iránt. Sylvia szerint a „kézzelfogható nyilvánvalóság” nem szent tehén, és nem lehetne helye egy igazi jogállam Bíróságán. Kijelenti, hogy a Bíróság határozatának semmi köze az igazságszolgáltatáshoz: a bizonyítékokkal kapcsolatos minden indítványát automatikusan „a bírósági