Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)

2008-05-01 / 3. szám

8. oldal

ÍZIÍÍVAKÖfct

2008. március

HITLER KERESZTÉNYSÉGE A GYAKORLATBAN

A jelek szerint Hitlernek köszönhetünk a munkával kapcsolatos sok olyan kedvezményt, amelyet ma is élvezünk: a 40 órás munkahetet, a túlórapénzt, a fizetett ünnepeket stb. Ugye, sohasem tanulták ezt az iskolában?

A magas vámok és a jelentős kereskedelmi korlátozások, amelyekkel külföldön a német áruk eladását sújtották, nagy mértékben korlátozták a német nemzet lehetőségét arra, hogy exportálja termékeit. A németeket arra kötelezték, hogy hatalmas összegeket fizessenek legyőzőiknek. Mindezek következtében a német nép sok milliárd márkát fizetett ki, majd teljesen kifosztva arra kényszerültek, hogy hatalmas külföldi kölcsönökért folyamodjanak, főleg az USA-tól.

Ez az eladósodás tette teljessé tönkretételüket, amikor is az ország külföldi kizsákmányolói 1929-ben Németországot egy borzalmas pénzügyi válságba hajszolták bele. De a Birodalom nem egy 100-200 személyes gyár volt, hanem egy 65 milliós nép, amelynek polgárai a Versailles-i Békeszerződés terhei alatt az ipari pangástól, a félelmetes nagyságú munkanélküliségtől és az egész nép által megszenvedett, lelki elferdülést okozó nyomorúságtól sínylődtek. Hitlernek nagy célja megvalósítása érdekében egy újjáélesztett közösség keretein belül kellett újra megteremtenie a társadalmi osztályok egyensúlyát, fel kellett szabadítania népét az idegen uralom alól, és újra meg kellett teremtenie a birodalom földrajzi egységét.

A kizsákmányoló kapitalisták szemében a pénz az egyedüli aktív elem valamely ország gazdasági felvirágoztatásában. Hitler gondolkodásmódjában ez az elgondolás gyökeresen téves volt: ezzel ellentétben a tőkét ő csupán eszköznek tekintette. A munkát tette meg lényeges elemnek, tehát az emberi szorgalmat, a megfelelő lelki hozzáállást, az izomerőt és általában az erőfeszítést, a vért és a becsületet. Nemcsak véget akart vetni az osztályharcnak, de újra meg akarta teremteni az emberi lénynek, mint a termelés legfőbb tényezőjének méltóságát, tiszteletét és az igazságosságot.

Hitler kijelentette: „A népet ide, a Földre nem a gazdaság érdekében helyezték, és a gazdaság nem a tőke érdekében létezik. Ellenkezőleg: a tőkének az a célja, hogy szolgálja a gazdaságot, a gazdaság pedig a népet.”

Streseman, még akkor is, amikor már haldoklott, az egyedüli weimari vezető volt, aki komolyan megpróbálta a külföldi szipolyozást eltávolítani a német nép húsából. Rajta kívül egyetlen weimari

politikus sem beszélt sohasem olyan hittel és olyan erővel a munkások jogairól, mint ő, és nem fektetett le világos fogalmakkal egy olyan szociális tervet, amelyről megígérte, hogy azt az egyszerű emberek érdekében fogja megvalósítani.

Hitler a munkát a nemzeti vagyon valódi forrásának tekintette. Félelmetes teljesítményét, hogy Németország 6 millió munkanélkülijének újra munkát teremtett, ma ritkán ismerik el. Noha ez sokkal több volt, mint egy átmeneti teljesítmény, a „demokratikus” történészek ezt a tényt mindössze néhány sorban rutinszerűen intézik el. 1945. óta egyetlen objektív tudományos tanulmányt nem szenteltek ennek a rendkívül jelentős, valójában precedens nélküli történelmi jelenségnek.

Ugyancsak figyelmen kívül hagyják azokat a hatalmas reformokat, amelyek drámai módon megváltoztatták a munkás munka- és életkörülményeit Németországban. A gyárakat sötét barlangokból tágas, egészséges munkaközpontokká alakították, amelyeket természetes fény világított meg, és kertek, valamint sportpályák vettek körül. A munkáscsaládok számára százezer számra épültek a tetszetősnél tetszetősebb külsejű házak. Bevezették a több hetes fizetett szabadságot, a heti két munkaszüneti napot, valamint a rendszeres szárazföldi és tengeri kirándulásokat. A fiatal munkások számára széles körű fizikai és kulturális nevelési programot szerveztek, a világ legjobb technikai megoldásaival. A Harmadik Birodalom szociális és egészségügyi biztosítási rendszere a világ legmodernebb és legteljesebb ilyen rendszere volt.

A szociális teljesítményeknek ezt a jelentős csoportját napjainkban rutinszerűen agyonhallgatják, mert ez megszégyeníti azokat, akik fenntartják a Harmadik Birodalomra vonatkozó szokásos méltánytalan szemléletet. Máskülönben az olvasók esetleg arról kezdenének el gondolkodni, hogy talán Hitler volt a XX. század legnagyobb szociális építője. Mert Hitler szociális reformprogramja döntően fontos és valójában lényegi része életművének, aminek a tudatosítása esetleg arra indítaná a népet, hogy Hitlert más szemmel nézzék, mint ahogyan ezt hivatalosan sugallják neki. Ezért nem lehet csodálni, hogy mindezt hallgatásba burkolták. A legtöbb történész ragaszkodik ahhoz, hogy Hitlert és a Harmadik Birodalmat leegyszerűsítve, az egymással harcoló jóság és gonoszság manicheus erkölcsi szemléletének alapján kell tárgyalni.

Mindazonáltal ez a szervesen felépülő hitleri reformrendszer, amely visszaadta a munkát és kenyeret az évekig nyomorban élő munkanélküliek millióinak, ill. amely átszervezte az ipari életet, és kigondolt és létrehozott egy szervezetet a bérből és fizetésből élők millióinak hatékony védelme és felemelése érdekében, amely továbbá egy olyan új hivatalnokkart és jogi szervezetet teremtett, amely szavatolta a nemzeti közösség minden tagjának polgári jogait (miközben ezzel egyidejűleg mint német állampolgár szinte mindenki kitartóan teljesítette kötelességeit), egy olyan egyedülálló, átfogó tervnek volt szerves része, amelyet Hitler már évekkel korábban

kidolgozott. E tervbe illeszkedett az is, hogy tíz éves lejáratú, nagy összegű kölcsönöket adtak az új házasoknak, azért, hogy az egybekelő fiatalok meg tudják vásárolni új otthonukat.

Minden egyes gyermek születésekor az adósság negyedrészét elengedték. Ha a házaspárnak (átlagosan két és fél évente) négy gyermeke született, az egész kölcsönből semmit sem kellett visszafizetni. Ugyanilyen hatékony szociális intézkedéseket hoztak azoknak a földművelőknek az érdekében, akiknek a legkisebb volt a jövedelmük. Egyedül 1933-ban 17 611 új parasztház épült, és mindegyiket egy 1000 m2 nagyságú parcella vett körül. Három éven belül Hitler 91 000 ilyen parasztházat építtetett. A törvény szerint ezekért a házakért szerény bérleti díjat kértek. A földnek és az otthonnak ez az igen jelentős és példátlan anyagi támogatása csupán egyik vonása volt egy olyan forradalomnak, amely csakhamar drámaian megemelte a Birodalom falusi népességének életszínvonalát.

Hitler alatt minden német gyári munkásnak törvény által biztosított joga volt a fizetett szabadsághoz. Korábban a fizetett szabadság átlagosan nem haladta meg a 4-5 napot, és a fiatal munkások közel felének egyáltalán nem volt fizetett szabadsága. Hitler a fiatal munkásoknak különösen igyekezett kedvezni; a fiatal munkások kapták a hitleri Németországban a leghosszabb fizetett szabadságot. Ennek az ifjúságbarát intézkedésnek megvolt a maga értelme: egy fiatalembernek nagyobb szüksége van a pihenésre és a testmozgásra a friss levegőn, hogy érett emberré válva erős és eleven legyen és maradjon hoszszabb időn át. Ezért ők évente a teljes, 18 napos fizetett szabadságban részesültek. Hitler vezette be Európában először az átlagos 40 órás munkahetet is. Mint abban az időben sehol másutt a kontinensen a túlórákat emelt órabérrel fizették. S mivel 8 órás lett az átlagos napi munkaidő, a túlóra elérhetőbbé vált.

Egy másik újításként a munkaközi szünet is hosszabb lett: napi 2 óra, ami nagyobb lehetőséget adott a pihenésre, miközben a nagy gyárakat arra kötelezték, hogy sportpályákat létesítsenek munkásaik kikapcsolódása érdekében. Korábban a törvény gyakorlatilag nem biztosította a munkásnak a biztos munkahelyhez való jogát. Most viszont a munkást a munkaadója egyoldalú elhatározással nem bocsáthatta el. Hitler gondoskodott arról, hogy a munkások jogait a törvény pontosan körülírja és e jogok a gyakorlatban érvényesüljenek. Ezért a munkaadónak a munkást négy héttel korábban kellett értesítenie az elbocsátásáról, a munkásnak pedig két hónap állt a rendelkezésére ahhoz, hogy megfellebbezze elbocsátását. Az ún. Becsületbíróságok az elbocsátásokat meg is semmisíthették.

Hitler szociális forradalmának első eredményeit 1933 végére már érezni lehetett a munkapiacon. Németország nagy utat tett meg attól az időtől kezdve, amikor a munkások számára piszkos fürdőszobák és szennyezett gyárudvarok voltak a gyárban egyedül elérhető egészségügyi és kikapcsolódási lehetőségek. A gyárak, a

nagy- és kisüzletek teljesen átalakultak, hogy megfeleljenek a legszigorúbb tisztasági és egészségügyi szabványoknak: az igen gyakran sötét és fullasztó belsejük a fénynek utat engedett; sportpályák létesültek mindenütt; a munkások a munkaszünetekben pihenhettek; számukra tisztes üzemi étkező- és öltöző helyiségeket nyitottak. A nagy gyári létesítményeket arra is kötelezték, hogy a hagyományos sportolási lehetőségeken túlmenően úszómedencéket is létesítsenek.

Ezek a teljesítmények már az első három év alatt is elképzelhetetlen méreteket öltöttek: több mint 2000 gyár újult és szépült meg; 230 000 munkahelyet korszerűsítettek; 800 épületet terveztek kizárólag üzemi összejövetelek számára; 1200 sportpályát, 12 000 egészségügyi létesítményt és 17 000 üzemi étkezdét alakítottak ki.

Annak érdekében, hogy a német munkások számára az anyagilag elérhető nyaralást lehetővé tegyék, korábban elképzelhetetlen méretekben Hitler létrehozta az „Erő a vidámság révén” programot. Ennek eredményeként a munkások százezrei a szabadságuk alatt minden nyáron szárazföldi és tengeri utakon üdülhettek. Nagyszerű sétahajókat építettek, különvonatok vitték a nyaralókat a hegyekbe és a tengerpartokra. Németország munkásosztályának turistái a következő néhány év alatt akkora utat jártak be, ami az Egyenlítő hosszúságának ötvennégyszerese! És a nagylelkű állami támogatásnak köszönhetően ezeknek a népi nyaralásoknak az alkalmával a munkások költségei szinte jelentéktelen szinten mozogtak.

Hitler létrehozta a Nemzeti Munkaszolgálatot, mégpedig nemcsak a munkanélküliség enyhítése végett, de azért is, hogy abszolút egyenlő feltételek között hozza össze néhány hónapos közös munkára és közös életre a milliomosok és a legszegényebb családok gyermekeit. Mindnyájan ugyanazt a munkát végezték, ugyanannak a fegyelemnek voltak alávetve, ugyanazokat az örömöket élvezték és ugyanazon fizikai és erkölcsi környezet áldásaiban részesültek. Az azonos módon tervezett lakóhelyeken és barakkokban élő németek előtt tudatossá vált, hogy mi a közös birtokuk, és megtanulták egymást megérteni és levetkőzni osztály- és kasztelőítéleteiket.

A Nemzeti Munkaszolgálathoz való csatlakozás után a fiatal munkás tudta, hogy a gazdag ember fia nem dédelgetett szörnyeteg, miközben a gazdag család fiatal sarjának is tudomására jutott, hogy a munkás fia sem kevésbé becsületes, mint egy nemes ember vagy egy gazdag ember örököse. Ök valamennyien együtt dolgoztak, együtt éltek, és többé váltak egymás számára, mint munkatársak. Valóban bajtársakká lettek. A társadalmi gyűlölködés eltűnt és egy társadalmilag egyesített nép lépett színre.

Annak érdekében, hogy a német nép kifejezhesse véleményét a szociális, nemzeti vagy nemzetközi jelentőségű eseményekről, Hitler a népnek új eszközt adott a kezébe kancellári cselekedeteinek helybenhagyására vagy elvetésére: a népszavazást. A „Népszavazási Törvény” cikkelyei rövidek és világosak: a birodalmi kormány