Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)
2008-05-01 / 3. szám
2008. március «lîîVAKÔfcî ► tették, hogy azt mondja: nincs tudományos alapja annak az elgondolásnak, hogy a Föld kering a Nap körül, és ez abszurd gondolat. Galilei nyilatkozata ez volt: „Az a kijelentés, hogy a Nap a világ középpontja, és nem képes elmozdulni a helyéről, abszurd, filozófiailag téves, és formálisan eretnek állítás. Az a kijelentés, hogy a Föld mozog, ellenkezik minden törvénnyel, mert kifejezetten ellentétes a Szentírással.” Egy éles szemű megfigyelő megjegyezte, hogy miután Galilei elmondta ezt a formális visszavonást, lelépett az emelvényről és ezt suttogta: „Mégis mozog a Föld.” A mai világ Szent Inkvizícióját jelenleg az egalitarianizmus és a faji egyenlőség jelenti - nem az alkalom, a jog vagy a tisztelet egyenlősége, hanem a dogmatikus, megkérdőjelezhetetlen hit egy egyetemesen azonos értelmi képességben és jellegben a markánsan különböző népek között. Ma senkire nem vár üldözés azért, mert kétségbe vonja az egalitariánus vallás valamelyik dogmáját, de ha a világ leginkább tisztelt tudósát kidobhatják a laboratóriumából, az egyetemről, és a média, a politikusok, valamint a „tudományos vezető réteg” tagjai gyalázhatják, csupán azért, mert egy könynyen bizonyítható igazságot állít, akkor hány tudós mer majd a jövőben e problémával kapcsolatban az üldözött oldalra állni? Végül Watson - Galileihez hasonlóan - visszakozott. De a problémához való korábbi hozzászólásai, és az ellene indított bűnös kampány fényében nyilvánvaló, hogy ezt a visszavonást kikényszerítették. Hiszem, hogy Watson — Galileihez és sok máshoz hasonlóan — most azt suttogja: „Mégis mozog a Föld.” Mindazonáltal Dr. Shockley - és ezért örök tisztelet illeti meg — sohasem visszakozott, sohasem mosakodott és sohasem kért bocsánatot a nézeteiért. Élete utolsó napjaiban azt mondta nekem, hogy a genetikus örökségért folytatott harca fontosabb volt, mint a tranzisztor felfedezése. És ez valóban így van. Dr. Shockley nevében tovább harcolunk a tudományban, a történelemben, a pszichológiában, az akadémikus tudomány többi részében; tovább harcolunk otthonunkban, és családunkkal együtt folytatjuk ezt a harcot, mégpedig mindenben, amit teszünk, mert - ahogy Dr. Shockley mondta - ha elveszítjük genetikai örökségünket, csakhamar minden mást is elveszítünk. Sok vezető tudós van Shockley és Watson véleményén, de kevesen rendelkeznek Watson bátorságával, vagy Shockley rendíthetetlen merészségével. Ha azt akarjuk, hogy örökségünk fennmaradjon, és a tudomány folytassa menetelését az igazság felé, sokkal több olyan emberre van szükségünk, mint Dr. William Shockley. A modern vezető réteg ma éppen olyan bigott és dogmatikus, mint az inkvizíció volt Galilei idejében. A „rasszista” címke a XXI. században ugyanazt a szerepet játssza, mint a boszorkány a középkorban, és a faj tudományos megértését ma ugyanolyan gyűlölettel nevezik „rasszizmusnak”, mint ahogyan egykor eretnekségről beszéltek. A XVII. század tudósai nem eretnekek vagy boszorkányok voltak, hanem fényhordozók. Mi nem „rasszisták” vagy „gyűlölködők” vagyunk, hanem hordozói az igazságnak, amely égetően fontos az emberiség haladásához. Azok közülünk, akik ismerik az igazságot, legyenek tisztában azzal, hogy az utóbbi 100 év legfontosabb két tudósa, Dr. William Shockley és Dr. James Watson (azok az emberek, akik mérhetetlenül tökéletesebbé tették a földi életet) osztoznak hitünk lényegében. Milliónyi más ember ugyanezt hiszi, de olyan bátorságra kell szert tenniük, aminek nyomán sokkal többet tesznek, mint hogy azt suttogják: „És mégis mozog a Föld!” (Ford.: Tudós-Takács János] A „NÁCI” ROKON, AKIT A KIRÁLYI FENSÉGEK KIKÖZÖSÍTETTEK Erzsébet királynő gyémántlakodalma mögött ott áll az a rendkívüli, elhallgatott történet, hogy a házassága csaknem meghiúsult amiatt, hogy Fülöp rokoni kapcsolatban volt Hitler egyik legközelebbi követőjével. A színhely a pusztítás és szenny képét mutatta. Egy németországi hadifogolytáborban a Hitler halálát és a Harmadik Birodalom bukását követő hetekben egy 60 éves, izületi gyulladástól rokkanttá vált ember fájdalmak közepette botladozott egy szemétrakás körül. Négykézláb mászva keresgélt a rothadó hulladékban, amíg végre felfedezett egy régi konzervdobozt. Éhségtől gyötörve füvet tépett, hogy beletegye a híg levesbe, amelyet az amerikai fogvatartók engedélyeztek neki élete fenntartására. Azok, akik akkor megpillantották, egy pillanatig sem gondolták volna, hogy ez a szánalmas figura egykor a leggazdagabb és legmagasabb rangú emberek egyike volt Nagy-Britanniában, királyi herceg, Viktória királynő unokája, a Térdszalagrend lovagja, császárok és királyok elsőfokú unokatestvére. Vágyai ellenére a sors egy olyan országba száműzte, ahol sohasem akart élni, és két világháború veszteseinek oldalára helyezte. Most fogoly volt, királyi rokonai által kiközösítve és árulónak bélyegezve saját hazájában. Charles Edward herceg tragikus történetének egyfajta ironikus jelentősége van a királynő és az Edinburgh-i herceg gyémántlakodalmának a közelmúltbeli megrendezését illetően. Két héttel korábban a Westminster apátságban tartott hálaadáson csendesen ült egy kis csoportja olyan egykori királyi személyiségeknek, akiknek a neve és arca alig ismert a brit közélet számára. Az ő jelenlétük jelentős volt. Azt a tényt tanúsította, hogy — noha Erzsébet és Fülöp házassága népszerű tündérmese volt a háborút követő komorság dicsfényre kiéhezett éveiben, és azt ma is a brit monarchia stabilitása forrásának tekintik - 60 évvel ezelőtt a királyi körökben egyáltalán nem üdvözölték kitörő örömmel ezt a házasságot. Ténylegesen az a tanúbizonyság, amelyet még mindig hozzáférhetetlenül őriznek a titkos levéltárban, azt sejtteti, hogy e házasság kellő elismerése szinte sohasem történt meg. Az ex-királyi személyiségek kis csoportját, amelyre hivatkoztam, a médiában úgy jellemezték, mint „Fülöp herceg távoli német rokonait”. Rokonok voltak, igen, de nem távoliak. Ók Fülöp unokahúgai és unokaöccsei voltak, nővéreinek gyermekei. Három nővérét kizárták az 1947- es királyi esküvőre meghívottak köréből, azon tény következtében, hogy mindhárom nővér férje német tiszt volt, bizonyos esetekben erőteljes náci kapcsolatokkal. Fülöp legfiatalabb nővére, Sophie, hannoveri hercegnő Christopherhez, Hessen-Kassel hercegéhez ment feleségül, aki Heinrich Himmler testőrségéhez tartozó SS-ezredes volt, és feje a Hermann Göring parancsnoksága alatt működő Biztonsági Szolgálatnak, amely az „antinácik” ellenőrzésével foglalkozott. Sőt Sophie és Christopher a legidősebb fiúknak a Kari Adolf nevet adták Hitler tiszteletére. Christopher bátyja, Hessen-Kassel hercege 1930-ban belépett a nemzetiszocialista pártba, 1933-ban Hessen nemzetiszocialista kormányzója lett, és később Hitler és Mussolini összekötőjeként tevékenykedett. Fülöp hercegnek, akinek angolosított neve Philip Charles Edward herceg, „német herceg”-ként kiközösítve, „áruló főrend”-nek lett megbélyegezve Nagy-Britanniában Mountbatten főhadnagy, valójában a németesen hangzó Schleswig-Holstein-Sonderburg-Glucksburg volt a családi neve. Noha házasságkötését a fiatal Erzsébettel ötletesen támogatta és irányította Fülöp nagybátyja, Lord Mountbatten, és a hercegnő mélyen beleszeretett a magas, szőke, viking hercegbe, mégpedig legalább nyolc évvel korábban, a házasságot körömszakadtáig ellenezték a legmagasabb szinteken. Az ellenzék vezetője Fülöp leendő anyósa volt, Erzsébet királyné, a későbbi határtalanul népszerű anyakirályné. Az ő egyik fivére, Fergus Bowes-Lyon kapitány a Loos-i csatában esett el 1915-ben. Erzsébet királyné gyűlölte a németeket, és ez tovább növekedett benne a pusztítás képei láttán, amelyeknek tanúja volt, amikor meglátogatta Angliának a bombázások által sújtott területeit. Most itt volt a leánya, akiből egy nap királynő lesz, és férjhez akar menni - mindössze két évvel a Harmadik Birodalom veresége után egy német származású herceghez, akinek négy nővére ment német emberhez férjhez, és akiknek a sógorai Hitlerért harcoltak. Erzsébet királyné, aki okos volt, és igen fejlett opportunista érzékkel rendelkezett, tudta, hogy a háború után egy új köztársasági szellem van a levegőben. Ügy gondolta, hogy ez a házasság — egy olyan férfival, amelyet ő a magánéletben „a hunnak” nevezett — veszélyes, és azzal a kockázattal jár, hogy a nép eszébe juttatja férje családjának német eredetét, hannoveri származását és azt, hogy az ő anyósa, Margit királyné német hercegnő volt. „Erzsébet királyné ellenezte a házasságot” - mondta barátnője, Dowager Lady Hardinge of Penshurst. „Nem bízott a Mountbattenekben, és úgy érezte, hogy a leányának egy angol herceghez kellene feleségül mennie. Ebbe az irányba akarta befolyásolni a lányát, és abban az időben azt mondta nekem: A probléma az, hogy Philip lehetetlenül vonzó, és Lilibet (Erzsébet hercegnő) nem lát túl ezen.’ Végül, mélységes balsejtelemmel a király és a királyné megadták a beleegyezésüket, és sor került az esküvőre. De Fülöp nővéreit és azok férjeit kizárták az esküvőből. Német családjának csupán egyetlen tagja volt az esküvőre hivatalos: az édesanyja, Alice hercegnő, de még tőle is megkövetelték, hogy vesse le komor szürke apáca ruháját, amelyet magára öltött, miután idegösszeomlást kapott, amikor biszexuális férje, a görög Andrew herceg otthagyta őt monte-carlói szeretője kedvéért.
