Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)
2008-03-01 / 2. szám
2008. február «lîîVAKÔfcî 9- oldal SZÁLASI FERENC NEMZETVEZETŐ KIHALLGATÁSA III. JEGYZŐKÖNYV Felvétetett Budapesten, a Budapesti Allamrendőrség Politikai Rendészeti Osztályán, 1945. október 15-én 15 óra 30 perckor. Jelen vannak: dr. Nagy Vince, mint az igazságügyminiszter által kirendelt politikai ügyész, dr. Szabó Ferenc népügyész, Harangozó Piroska jegyzőkönyvvezető, Szálasi Ferenc terhelt, volt nemzetvezető. Előadom, hogy a katonatiszti pályát önkéntes elhatározásomból hagytam ott 1935. március 1-én, magam kértem nyugdíjazásomat. Tettem ezt azért, hogy magyar nemzetem szolgálatát politikai síkon folytassam. Kérdésre előadom, hogy a nekem felmutatott „Napló 1944 október 1-étől 16-áig. Október 15.: a hatalomátvétel” feliratot viselő iratborítók és az abban lévő s nekem felmutatott 98 lapoldalt tartalmazó naplók tőlem származnak, és mindenben a valóságot tartalmazzák, ill. az én feljegyzéseimet, az általam gyűjtött híreket és eseményfeljegyzéseket és a megbeszéléseimről készült feljegyzéseket tartalmazzák. A németekkel való politikai kapcsolataim 1936-ban vagy 37-ben kezdődtek Rothen Ferenc utján, aki magyarországi sváb ember volt, és aki Magyarországon üzleti foglalkozást folytatott, s emellett a német népcsoport politikai ügyeivel is foglalkozott, mint a népcsoport tagja. Rothen azt a szerepet töltötte be velem kapcsolatban, hogy a magyarországi német népcsoportot be fogja szervezni az általam irányított Hungarista Mozgalomba. Birodalmi németekkel először 1937-ben kerültem kapcsolatba. A budai Vigadóban tartott nagygyűlés után néhány német urat, sejtésem szerint újságírókat, ismertettek össze velem, akikkel együtt vacsoráztam, de velük az én politikámról vagy a két ország együttműködéséről semmiféle konkrét tervet nem beszéltem meg. Ezután következett 1938-tól kezdve fegyházbüntetésem 1940 szeptember 17-éig. A fegyházból kiszabadulva egy alkalommal felkeresett engem egy Michaelis nevű német újságíró, aki a berlini külügyi hivatalban alkalmazásba került Rothen Ferenctől hozott üzenetet a részemre. Többek között azt üzente, hogy már idejét múltnak látják az illetékes német vezetőkörök a magyarországi német népcsoport bekapcsolását a Hungarista Mozgalomba, magát a hungarizmust is meghaladott elgondolásnak találják, mert német felfogás szerint Délkelet-Európát népi államokba akarják szervezni. Ezeket a népi államokat közvetlenül Berlinhez akarják kapcsolni. Itt adom elő, hogy nem sokkal ezután 1940 őszén felkeresett Mecsér András, és azt adta elő, hogy német illetékes körökkel folytatott megbeszéléseiből azt szűrte le, hogy a németek Délkelet Európában s így Magyarországon is a néprajzi elv alapján akarják a háború után rendezni az országokat, tehát Magyarország is a rajta élő népcsoportok szerint kisebb országokra fog bomlani, ezek között lesz Magyarország is. Ezek az országok mind Berlin gazdasági és katonai vezetése alá fognak tartozni. Arra a népügyészi figyelmeztetésre, hogy Naplómban a Mecsérrel való eme beszélgetés leírásakor semmi feljegyzés sincs arról, hogy a Mecsér által közölt német tervvel szemben bármi ellenvetést tettem volna, kijelentem, hogy elutasítottam az ismertetett tervet, de feleslegesnek tartottam naplómban ezt feljegyezni. Az 1942. április 18-án tartott nagytanácsi beszédemben céloztam ilyen - részemről nem helyeselt - tervre. Fegyházban létem alatt történt, hogy Hubay Kálmán és Vágó Pál képviselők benyújtották ismeretes törvényjavaslatukat a képviselőházba, amelynek következése volt, hogy őket megfosztották mandátumuktól. Én ennek a javaslatnak elkészültéről és benyújtásáról előzetesen semmiféle tudomással sem bírtam, mert a fegyházból nem is tudtam volna érintkezni barátaimmal vagy híveimmel. Amikor azonban 1940 szeptemberében kiszabadultam a fegyházból és tudomásomra jutott ez a dolog, a magam részéről teljesen igazat adtam Hubaynak és Vágónak, helyeseltem, hogy megtették ezt a lépést, mert véleményem szerint ez volt az első lépés Magyarország egyik égető kérdésének elintézésére. Arra a népügyészi figyelmeztetésre, hogy igen ez volt az első lépes és magyar emberek szájából elhangzott javaslat az ország szétdarabolása céljából, megjegyzem, hogy ezzel ellentétben én ezt az indítványt nem tartottam és nem tartom a magyar nemzet érdekeivel ellentétes lépésnek, és én ilyen irányú váddal szemben védekezésemet a tárgyaláson fogom előadni. A birodalmi németekkel való kapcsolataim a továbbiakban a következő időpontokban jöttek létre: 1940 telén Hubay lakásán sajtó-összejövetel volt, itt találkoztam és beszélgettem német birodalmi újságírókkal és olaszokkal is. Ekkoriban jöttem össze a részemről már ismert dr. Basch Ferenccel, a magyarországi Volksbund vezetőjével. Ő arra akart rávenni, hogy mondjak le a magyarországi németeknek a Hungarista Mozgalomba való beszervezéséről, mert azokat kizárólagosan a Volksbundba akarják ők beszervezni. Ennek a kívánságának nem tettem eleget. E miatt bizonyos elhidegülés állott be közöttünk. Ügyészi kérdésre, hogy mi volt a véleményem a Sztójay kormány alatt engedélyezett ama jelenségről, hogy németajkú magyar állampolgáraink közül sokan beálltak a német „SS”-be, előadom, hogy ezt nem helyeseltem és nem tartottam megengedhetőnek. Arra az ügyészi kérdésre, hogy ebben az esetben kormányra jutásom után miért nem cselekedtem és miért nem intézkedett kormányom Sztójayékkal ellentétes irányban és miért nem rendeltem ezeket a magyar állampolgár svábokat vissza a német hadseregből a magyar hadseregbe, előadom, hogy Hitlerhez intéztem egy levelet, amelynek a tartalma erre a kérdésre válaszul szolgál. Államok közötti szerződésnek tekintettem a Sztójay kormány és a német kormány között idevonatkozóan létrejött megállapodást. 1940 végén vagy 1941 elején Brinzey magyar szds. útján megismerkedtem egy Wárnecke nevű német utazóval. Ô egy magánbeszélgetés kapcsán megígérte, hogy össze fog hozni hivatalos német egyéniségekkel. Jelentősebb német magán személyiségek közül 1941 októbere táján jöttem össze Rádemacherral, aki a német külügyi hivatalnak volt az embere és hivatalos balkáni útjáról visszajövet beszélgetett velem. Naplóm idevonatkozó része bővebb feljegyzést tartalmaz arról a beszélgetésről. Valóságos hivatali pozíciót betöltő német egyénnel 1944. április 3-án jöttem először össze, amikor is Veesenmayer budapesti német követtel ismerkedtem meg. Hozzá kérésemre dr. Walton Ágoston ügyvéd eszközölt részemre és Csia Sándor részére kihallgatást, ill. találkozást, amit április 3-án folytattunk le a német követségen. A megismerkedés formalitásain túl - amint arról különben naplóm idevonatkozó része kimerítőbb tájékoztatást ad - én megismertettem vele eddigi működésemet, majd megkérdeztem tőle, nem fog-e neki kényelmetlenséget okozni, ha velem való kapcsolatáról a Sztójay kormány tudomást szerez. Erre ő megnyugtatott, hogy szó sem lehet erről, mert ő nemcsak követi minőségben van Magyarországon, hanem a Führertől rendkívüli meghatalmazotti megbízása is van, s mint ilyennek bárkivel joga van tárgyalni, nemcsak a kormánnyal. Az elől a kérésem elől, hogy próbáljon a kormányzónál kihallgatást részemre kieszközölni, mert eddig ez nem sikerült, azzal tért ki, hogy ilyen célból a magyar kormányhoz kell fordulni. Ettől fogva Veesenmayer követtel többször összejöttem. Megbeszéléseinket naplóbeli feljegyzéseim tartalmazzák. Ügyészi kérdésre kijelentem, hogy 1944. szeptember havában Keszthelyen nem jártam, és ott ennél fogva a német követtel nem is volt találkozónk. Winkelmann német tábornokkal, a magyarországi német rendőrség főparancsnokával először 1944. szeptember elején jöttem össze. Arra az ügyészi kérdésre, hogy az október 1-étől 16-áig terjedő időszakra vonatkozóan naplómban feljegyzés van arra nézve, hogy ezeknek a hivatalos német uraknak felajánlottam Bakay, Vattay, Lázár, Hardy tábornokoknak az eltávolítását megbízható embereink utján, mert csak ezek eltávolításával tartom lehetőnek a sima átállítást és hatalomátvételt, előadom, hogy ezeknek a kikapcsolását valóban akartam, de ez nem azt jelenti, mintha nevezettek személyének és életének bármiféle veszélyeztetését terveztem volna, hanem csak lefogásukat és internálásukat. Az ügyészi megjegyzés alaposan téved, mert boszszantott engem, hogy épen az e témáról a német vezetőkkel folytatott beszélgetésem utáni 24 órában a németek elfogták Bakay tábornokot a Ritz szállóbeli lakása előtt, összes iratával együtt. Azért bántott ez engem, mert fölöslegesnek tartottam, hogy a németek ilyen cselekedetekkel beleavatkozzanak a magyar ügyek intézésébe. Olyan erősnek tartottam pártomat, mint a mozgalmat is, hogy minden német segítség nélkül megtudtuk volna csinálni a hatalom átvételét. Arra az ügyészi kérdésre, hogy „ilyen elgondolása mellett miért kért október 1. és 15-e között folyton a német követtől irányítást, utasítást és a hatalom átvételének pontos kitűzését, és miért nem utasított vissza minden német fegyveres támogatást, hogy magyar nemzeti erők önálló cselekményének tűnjön fel a hatalom átvétele, és ne legyen az a látszat, hogy idegen fegyveres erők bábjaként állok oda a hatalom rúdja mellé”, kijelentem, hogy azért sürgettem a hatalom átvételét, mert a katonai helyzet miatt sürgősnek tartottam, hogy szabadkezet kapjak a belpolitikai helyzet megnyugtatására, hogy így egységes hátországot tudjak az arcvonal segítségére állítani. A német fegyveres segítséget a hatalom átvételéhez azért nem utasíthattam vissza, mert a németek ezt saját maguktól adták, mint ahogy egyéb cselekedeteikben is saját elgondolásaik szerint jártak el. Én a hatalmat Horthy kormányzó írásbeli kinevezési okirata alapján vettem át. A kormányzóval 16-án délelőtt az angol követség korábbi helyiségében a Verbőczy utcán beszéltem négyszemközt. Ekkor a kormányzó szóbelileg megbízott, hogy az államügyeket vezessem a helyzet tisztázódásáig. Ennek a megbízásnak tartalmi értelmezését úgy fogtam fel, ahogyan az a budapesti közlönyben megjelent kormányzói kéziratban foglaltatik. A kormányzóval folytatott beszélgetésem lényege nemcsak az említett kormányzói kéziratban, hanem a budapesti közlönyben közölt első megnyilatkozásomban is megírva áll. A kormányzó részemre szóló kinevezési okiratát aznap délután kaptam kézhez Lakatos volt miniszterelnöktől. Állítom, hogy a kormányzót erre az elhatározásra sem a Hungarista Mozgalom részéről, sem a németek részéről fegyveres erőszak nem kényszerítette. Arra az ügyészi kérdésre, hogy vajon nem volt-e a legkeményebb fegyveres erőszak és kényszerítés a kormányzóval szemben német tankoknak és fegyveres alakulatoknak felvonulása a várba és ezek részéről a tüzelés megindítása a várat védelmező Lázár testőrtábornok csapatai ellen, és nem volt-e a fegyveres kényszer látható bizonysága az is, hogy 16-án délelőtt nem a várban, hanem az „SS”-parancsnokság Verbőczy utcai épületében fogadott a kormányzó engem és adta át nekem a hatalmat, előadom, hogy én ezt nem fegyveres kényszerítésnek tekintettem, hanem az volt az értesülésem, hogy Horthy önként a németek védelme alá helyezte magát. Terhelt kijelenti, hogy az egyébként helyesen felvett kihallgatási jegyzőkönyvet csak abban az esetben hajlandó aláírni, ha jegyzőkönyvbe veszik, hogy ő ma is Nemzetvezetőnek tekinti magát. Jegyzőkönyv lezáratott 10. h. 4 perckor. Aláírás: Szálasi Ferenc IV. JEGYZŐKÖNYV Felvétetett Budapesten, a Budapesti Allamrendőrség Politikai Rendészeti Osztályán, 1945. december 3-án 15 óra 17 perckor. Jelen vannak: Dr. Szabó Ferenc népügyész, Harangozó Piroska jegyzőkönyvvezető, Szálasi Ferenc terhelt Ügyészi kérdésre kijelentem, hogy a kormányzótanács tagjai ki voltak nevezve, minden ügykör és fizetés nélkül. 1945. március elején akartam törvényhozás utján egy államfői jogkörnek megfelelő kormányzótanácsot felállítani, amelyben én megmaradtam volna, mint nemzetvezető és miniszterelnök. A kormányzótanácsnak mindössze két ülése volt. Ügyészi kérdésre kijelentem, hogy magyar állampolgárok megkínzásáról, ill. megyeréséről nem volt tudomásom, erről csak Augsburgban és Salzburgban értesültem. A pápai nuncius volt nálam egy ízben interveniálni az atrocitások miatt, azonban én őt a külügyminiszterhez, ill. a belügyminiszterhez utasítottam, akik teljhatalommal voltak ebben a kérdésben felruházva. Általánosságra véve semmiféle törvénytelen megkínzásról nem volt tudomásom, amennyiben ilyen történt volna, azért az a felelős, aki elkövette. Ügyészi kérdésre kijelentem, hogy Budán több ízben jártam a hatalom átvétele után, azonban egyetlen egy alkalommal sem láttam azt, hogy zsidókat kísértek, ill. embereket bántalmaztak volna. Október 15-e után kb. 10, 12 alkalommal mentem végig Budapesten a Bécsi úton és mindössze egyetlen egy alkalommal találkoztam egy munkaszolgálatos csoporttal, amelyet egy szakaszvezető és két honvéd kísért. Meg is állítottam őket, és a szakaszvezetőnél érdeklődtem, hogy mit csinálnak. Itt semmiféle atrocitást nem tapasztaltam. A külföldi újságokban megjelent magyarországi zsidó vonatkozású dolgokról tudomással nem bírok, mert időm sem volt ezeket elolvasni. Kérdésre kijelentem, hogy az október 15-ét megelőző időben a németekkel való tárgyalásaimról Szőllősyt, Csiát, Gerát és másokat is tájékoztattam, és különösen a beosztásuknál fogva az őket érdeklő dolgokat beszéltük meg. Beregfiy Károllyal csak október 16. után kerültem szorosabb érintkezésbe, ezt megelőzően 1944 augusztusában két alkalommal volt nálam Csobánkán, ahol vele az általános helyzetről beszélgettünk. Az áttelepítéssel kapcsolatosan részben a személyeknek, részben az anyagnak Németországba való áttelepítésére az irányelveket én adtam meg Szőllősynek, aki azután azokat a minisztertanácson előterjesztette, és ott vagy elfogadták vagy módosították. Ezek az áttelepítések a katonai helyzetből adódtak, és bíztunk abban, hogy a tavasz folyamán, amikor Magyarország felszabadítása be fog következni, újra visszaszállíthatjuk. Mást előadni nem kívánok, vallomásom helyesen van felvéve. Aláírás: Szálasi Ferenc (Folytatjuk)
