Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)
2008-03-01 / 2. szám
2008. február «lîîVAKÔfcî 7. oldal Egyik esetben előidézte egy zsidó fogolytársának halálát, mert az rosszul bánt a foglyokkal a másik táborban. Egy másik alkalommal személyesen vert agyon egy idős zsidót, mert az kényszerűségből a barakkban végezte el a szükségét. Hasonlóképpen az egyik angol, aki 15 hónapot töltött Buchenwaldban, a háború után arról számolt be, hogy a kommunista tábori szervezet úgy gondolta, hogy különösképpen nem érdemes arra törekedni, hogy a zsidó foglyok életben maradjanak. Az újabb években bizonyos homoszexuális szervezetek azt állították, hogy a német koncentrációs táborokban a homoszexuálisok ezreit módszeresen semmisítették meg. Noha az igaz, hogy sokukat internálták, mint bűnözőt, de egyetlen homoszexuálist sem öltek meg a németek pusztán a homoszexualitás okából. Arra is érdemes emlékezni, hogy az 1930-as és 1940-es években a homoszexuális magatartást utálatos bűncselekménynek tekintették a világ legnagyobb részében, az USA-t is beleértve. Az egyik egykori buchenwaldi fogoly így emlékezett 1981- ben: „...A homoszexuálisokat elnyomták a nácik a maguk szociális erkölcsi felfogása miatt...Ugyanakkor Buchenwaldban sokat közülük nem a nácik öltek meg, hanem a politikai foglyok [kommunisták], mégpedig a homoszexuálisok agresszív, támadó magatartása miatt.” A mindennapi körülmények sokkal jobbak voltak, mint ahogyan azt a leírások sejtetni engedik. A foglyok havonta kétszer kaphattak és küldhették levelet vagy postai levelezőlapot. Kaphattak pénzt kívülről. A foglyokat meg is fizették munkájukért egy speciális tábori pénznemmel, amelyet felhasználhattak: különféle cikkeket vehettek érte a tábori kantinban. Szabad idejükben futballozhattak, kézilabdázhattak és röplabdázhattak. Szombaton és vasárnap futballmeccseket játszhattak a tábor játszóterén. Egy nagy tábori könyvtár különféle könyvekkel szolgált. A mozi nagyon népszerű volt. Voltak színházi előadások is, és zenei csoportok rendszeresen koncerteztek a központi udvaron. Egy tábori bordély, amely 15 prostituáltat alkalmazott, hozzáférhető volt sok fogoly számára. Megsemmisítő gyár? Amikor 1945 áprilisában az amerikaiak megérkeztek Buchenwaldba, a beteg foglyok százait és számos temetetlen holttestet találtak a táborban. Ezekről a rémisztő jelenetekről készített horror-fényképek azonnal körbejárták a világot, és azóta szüntelenül újra másolják e fényképeket, azt a benyomást keltve, hogy Buchenwald egy ördögi tömeggyilkosság központja volt. Az amerikai kormány bátorította ezt a benyomást. Az amerikai hadsereg elkészítette Buchenwaldról szóló jelentését az Európában állomásozó szövetséges csapatok főhadiszállása számára, és 1945 áprilisában nyilvánosan kijelentette, hogy a „tábor küldetése szerint” „megsemmisítő gyár” volt. Mindazonáltal a felszínen kézenfekvőnek látszó jellemzés teljesen hamis. A Buchenwaldban meghaltak nagy többsége a háború utolsó hónapjaiban pusztult el. Ezek betegségben haltak meg, amit gyakran súlyosbított a rosszul tápláltság, az életben tartásukra irányuló, szánalmasan elégtelen erőfeszítések ellenére. Ók nem egy „megsemmisítési” programnak, hanem annak a borzalmas túlzsúfoltságnak, súlyos élelemhiánynak és az orvosi ellátás olyan nagyfokú hiányának az áldozatai, amiket Németországban a háború viharos utolsó szakaszában a rend általános összeomlása idézett elő. A háború e közvetett áldozatain túl sok fogoly egészséges maradt. B. M. McKelway röviddel az amerikai hatalomátvétel után mint az amerikai újságszerkesztők és kiadók csoportjának egyik tagja megtekintette Buchenwaldot. Útjairól így számolt be: „Azt tapasztaltuk, hogy a foglyok közül sok százan egészségesnek mondhatók, míg mások vérhasban, tífuszban, tüdővészben és más betegségekben szenvedő élőhalottak.” Az egyik szembeötlő jele annak, hogy Buchenwald nem volt „megsemmisítő” tábor, az a tény, hogy bizonyos internáltak munkaképtelen gyerekek voltak. Az ezer főre becsült, 2-16 éves gyermekeket két különleges gyermek-barakkban szállásolták el. Zsidó gyermekek szállítmányai 1942-től 1945-ig érkeztek Buchenwaldba. Bizonyos gyermekek 1943- ban Auschwitzból jöttek. A későbbiekben zsidó gyermekek érkeztek Magyarországról és Lengyelországból. Az USA hadseregének 1945. április 24-i, bizalmas jelentése megjegyezte: „A legmeglepőbb a gyermekeket látni, akik szaladgálnak, visítoznak és játszanak.” Harminc évvel a háború után még a hírhedt „nácivadász” Simon Wiesen thal is elismerte: „Nem voltak megsemmisítő táborok német földön.” A gázkamra-hazugság Buchenwalddal kapcsolatban a háború után elterjedt hazugságok közül talán az a vád volt a leginkább rosszindulatú, hogy a németek ott a foglyokat megsemmisítették a gázkamrákban. Egy hivatalos francia kormányjelentés, amelyet a Nürnbergi Törvényszék elé terjesztettek, mint a vád bizonyítékát, fantáziadúsan állapította meg: „Mindenről gondoskodtak, a legkisebb részletekig. Buchenwaldban, 1944- ben egy vasútvonalat meghosszabbítottak úgy, hogy a deportáltakat azonnal vihették a gázkamrába. Bizonyos [gázkamrának] olyan padlója volt, amely megbillent és a holttesteket közvetlenül irányította a krematórium kemencéjébe.” A Nürnbergi Per brit fővádlója, Sir Hartley Shawcross záróbeszédében kijelentette: „A gyilkolást a gázkamrákban és a krematóriumok kemencéjében úgy végezték, mint egyfajta ipari tömegtermelést.” Buchenwaldban ugyanúgy, mint más táborokban. Az egyik francia pap, Georges Henocque, a Saint-Cyr-i Katonai Akadémia egykori lelkésze, 1947-ben közzétett könyvében azt állította, hogy megszemlélt belülről egy buchenwaldi gázkamrát, amelyet részletesen leírt. Ezt a különleges történetet úgy szokták idézni, mint az olyan holocaust-hazugságok jó példáját, amelyeket még tekintélyes személyiségek is képesek voltak kitalálni. Egy másik francia pap és egykori fogoly, Jean-Paul Renard, hasonló kijelentést tett a táborról röviddel a háború után közzétett könyvében: „Láttam a foglyok ezreit bemenni a zuhanyzóba. Folyadék helyett fulladást okozó gáz áradt föléjük.” Amikor az egykori francia buchenwaldi fogolytársa, Paul Rassinier kimutatta a papnak, hogy nem volt gázkamra a táborban, Renard így felelt: „Ez igaz, de ez csak beszédfordulat..., és mivel ezek a dolgok valahol léteztek, ennek nincs jelentősége.” A magyarországi zsidó író, Lévai Jenő, 1948-ban megjelent könyvében azt a vádat állította, hogy a németek a magyarországi zsidók tízezreit ölték meg gázkamrákban. Egy széles körökben terjesztett füzet, amelyet a zsidó B’nai B’rith Rágalmazásellenes Ligája adott ki, szintén azt a mesét terjesztette, hogy embereket gázosítottak el Buchenwaldban. 1960-ban hivatalosan megállapították, hogy a buchenwaldi elgázosítási történet mese. Ebben az évben Martin Broszat, a müncheni Hitler-ellenes Kortárs Történelmi Intézet részéről konkrétan kijelentette, hogy nem volt egyetlen elgázosítási eset sem Buchenwaldban. A. S. Balachowsky professzor, a Francia Intézet tagja hasonlóképpen kijelentette 1971 novemberében: „Szeretném megerősíteni az Önök számára, hogy gázkamra mint ilyen nem volt Buchenwaldban...” Konnilyn Feig holocaust-író beismerte a „Hitler gázkamrái” című könyvében, hogy Buchenwaldban nem volt gázkamra. Napjainkban egyetlen komoly történész sem állítja már, hogy ott gázkamrák voltak. Hányán pusztultak el? A Buchenwaldban a német uralom alatt elpusztult személyek számának becsült értéke félelmetesen különböző. Az egykori fogoly Elie Wiesel, 1986-os Béke-díjas, termékeny zsidó író szerint: „Buchenwaldban naponta 10 000 zsidót küldtek a halálba.” Sajnos, ez a zabolátlanul felelőtlen megállapítás ezen ember retorikájának egészére is jellemző, akit az USA kormányzata a hivatalos Holocaust Emlékápoló Tanács fejévé választotta. A World Book Encyclopedia 1980-as kiadása azt állította, hogy „több mint 100 000 ember” halt meg a táborban. Az Encyclopedia Judaica 56 549-re tette a számot. Raul Hilberg, az Encyclopedia Americana 1982-es kiadásában azt írta, hogy „több mint 50 000 ember halt meg a Buchenwald-komplexumban”. Az USA hadseregének 1945. április 24-i (fentebb idézett), hírszerzői jelentése megjegyezte, hogy az anyakönyvezett ösz-Az amerikai katonák bevonulása Buchenwaldba 1945 áprilisában szes halálesetek száma 32 705 volt. Az USA kormányának 1945. júniusi, részletes, Buchenwaldról szóló jelentése az elhalálozások összes számát 33 462-re tette. A halottak közül több mint 20 000 a háború kaotikus utolsó hónapjaiban halt meg. A mértékadó arolseni Nemzetközi Nyomozó Szolgálat, a Nemzetközi Vöröskereszt fiókintézménye 1984-ben megállapította, hogy Buchenwaldban a dokumentált (zsidó és nem-zsidó) halálesetek száma 20671 volt, míg Dora-ban (Mittelbau) további 7463. Noha még ezek az alacsonyabb számok is sajnálatosan nagyok, fontos tudatosítani, hogy a Buchenwaldban elhalálozottak nagy többsége egy katasztrofális háborúnak és nem a német politikának szerencsétlen áldozata volt. Ráadásul a meggyilkoltak legnagyobb részét a földalatti kommunista tábori szervezet rendelkezésére gyilkolták meg. Több száz fogoly esett a szövetséges bombatámadások áldozatául. A központi táborhoz közeli nagy lőszergyár ellen végrehajtott egyik légitámadás alkalmával a brit bombázók 750 személyt öltek meg (közöttük 400 foglyot). Amerikai és szovjet kegyetlenkedések Buchenwald 1945 áprilisában amerikai kézre került. Az ott maradt 80 német őrt és tábori funkcionáriust rövid úton meggyilkolták. A foglyok brutálisan agyonverték a németeket, időnként az amerikai katonák segítségével és bátorításával. Hat fiatal németet ujjongva vertek agyon. A foglyok amerikai dzsipeket is igénybe vettek, a közeli Weimarba autóztak, ahol találomra kiválasztott német polgári személyeket fosztottak ki és gyilkoltak meg. A háború után a szovjet titkosrendőrség Buchenwaldot mint koncentrációs tábort a „potenciális osztályellenségnek” és más „lehetőségei szerint veszélyes” német polgári személyeknek őrzésére használta fel. 1949 szeptemberében, több mint négy évvel a háború befejezése után még mindig 14 300 fogoly volt a „speciális táborban”. (Mialatt Buchenwald német ellenőrzés alatt állt, 1943 májusáig a fogolylétszám nem érte el a 14 000-et.) A körülmények borzalmasok voltak. Még a németországi koncentrációs táborok felügyeletével megbízott Merkulov tábornok is elismerte a rend és tisztaság súlyos hiányosságait Buchenwaldban. Legalább 13 000, de lehet, hogy 21 000 személy halt meg a szovjet felügyelet alatt álló Buchenwaldban, miközben ebben a hírhedt háború utáni táborban egyikük sem volt sohasem halálra, vagy rossz bánásmódra ítélve. Az egyik egykori fogoly ezekkel a szavakkal írta le „borzalmas elzártságának, megaláztatásának és vallatásának öt évét” a szovjet vezetés alatti táborban. „Az emberek csupán számok voltak. A méltóságukat tudatosan lábbal taposták. Irgalmatlanul éheztek, és a tüdővész emésztette őket, amíg csak csontvázzá nem váltak. A megsemmisítési folyamat, amint ez évtizedeken keresztül jól vizsgálható volt, módszeresen folyt le. A foglyok sírása és fájdalmas panasza még mindig visszhangzik a fülemben, valahányszor előjön a múlt az álmatlan éjszakáimon. Reménytelenül kellett figyelnünk, hogy az emberek a terv szerint úgy pusztulnak el, mint megsemmisítésre szánt állatok. Sok névtelen ember került be az NKVD megsemmisítési mechanizmusába az 1945-ös összeomlás után. Ezeket az úgynevezett felszabadulás után úgy terelték össze, mint a szarvasmarhákat. Ezek az emberek csak vegetáltak a sok koncentrációs táborban. Sokukat módszeresen halálra kínozták. Egy emlékművet építtettek velük a buchenwaldi koncentrációs tábor halottaiért. A halálos áldozatok számát a puszta elképzelés alapján határozták meg. Szándékosan csak az 1937-1945-ös időszak áldozatait tisztelték meg. Miért nincs emlékmű az 1945-1950 közötti időszak halottainak tiszteletére? Számtalan tömegsírt ástak a tábor körül a háború utáni időszakban.” A háború utáni „Német Demokratikus Köztársaság” urai elképesztő képmutatásként a buchenwaldi tábor területét egyfajta evilági szentéllyé alakították. Minden évben százezrek látogatják a múzeumokkal, harangtoronnyal, monumentális szoborral és eléggé ironikus módon a „fasizmus áldozatainak” szentelt emlékművekkel zsúfolt helyet. Semmi sincs, ami emlékeztetné a látogatókat az elfelejtett németek ezreire, akik nyomorúságos módon pusztultak el a háború utáni években, amikor a tábort a szovjetek működtették. Buchenwald története, amely gyakorlatilag hasonló az öszszes német háború alatti koncentrációs tábor történetéhez, az egész holocaust-mese mikrokozmosza. Buchenwald széles körben elfogadott ábrázolása hasonló a többi német tábor ábrázolásához, ami éles ellentétben áll a kevéssé ismert valósággal. (Ford.: Tudós-Takács János)
