Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)
2008-01-01 / 1. szám
12. oldal IZIÎÎVAKVfrî 2008. január ► A zsidók visszaverték a támadásokat A történetírók szerint a Kristályéjszaka folyamán minden zsidót megtámadtak, akik szelíden fogadták mindazt, ami történt velük, és ellenállás nélkül figyelték a tulajdonuk elpusztítását. Ennek ellenkezője igaz. Miközben átvizsgáltam az e témáról szóló dokumentumokat, számos dokumentumot találtam, amelyek pontosan annak az ellenkezőjéről számolnak be, mint amit az említett történészek állítanak. A tény az, hogy sok esetben a zsidók és német szomszédaik együttesen védekeztek a támadókkal szemben. Több esetben az utcai csőcseléket megverték és elkergették. A rendőrség a zsidók oldalán A rendőrség és a párt tisztviselői általában a zsidók oldalán álltak. Néhány zsidó közösségi vezető másnap reggel a rendőrséghez fordult. Azt kérték, vizsgálják ki a zsinagógákat ért károkat. Az erről készült rendőri jelentések megtalálhatok jelenleg is a dokumentumok között. A zsidók többségét nem érintették a támadások Azzal ellentétben, amit nekünk a történészek mondtak, a legtöbb zsidót közvetlenül nem érintették az események. Pl. Berlinben a város legnagyobb zsidó iskolájában, amely a teljes berlini területet kiszolgálta, minden tanár és tanítvány megjelent az osztályában másnap reggel, anélkül, hogy észrevették volna bármi szokatlant az előző éjjel. Ennek az iskolának a zsidó igazgatója, Heinemann Stern, azt írta a háború utáni emlékirataiban, hogy a Kristályéjszakát követő reggel észrevett egy égő zsinagógát az iskolába menet, de úgy gondolta, hogy a tűz nem szándékos gyújtogatásból származott. Miután megérkezett az iskolába, egy telefonhívást kapott, amely az előző éjjeli rombolásról tájékoztatta. Ezt követően megtartotta az első óráját, és csak az első szünetben vette a fáradságot, hogy tájékoztassa az iskola összes tanulóját arról, ami történt. A zsidó történészek újraírják a történetet A történészek ezt írták: „Minden egyes zsidót tettleg bántalmaztak, kiraboltak, lakásukból kiüldöztek, meghajszoltak és megaláztak. Az SA kirángatta a zsidókat az ágyukból, irgalmatlanul megverte őket a saját lakásukban és azután... csaknem a halálba hajszolták őket... Vér folyt mindenütt.” Elképzelhető-e, hogy a zsidó gyermekek ezreit szüleik az iskolába küldik egy ilyen végzetes éjszaka után? így tettek volna, ha a zsidók elleni támadások ennyire borzalmasak, illetve kiterjedtek lettek volna? Elengedték volna a szülők gyermekeiket az iskolába, ha azt gondolják, hogy akárcsak a leghalványabb veszélye is van annak, hogy a gyerekeket az SA kószáló csoportjai támadhatják meg? Ügy gondolom, a válasz világosan: nem! Kik lehettek a provokátorok? A Kristályéjszaka után csaknem mindenki tudni akarta, hogy kik voltak a bűnösök. Dr. Göbbels hangot adott annak a gyanújának, hogy egy titkos szervezetnek kellett ösztönöznie az egész ügyet. Ô egyszerűen nem tudta elhinni, hogy bárki magányosan ilyen jól meg tudott volna szervezni egy spontán népi zavargást. Nyilvánvaló, hogy a belső viszályok és az ezáltal okozható károk elkerülése érdekében egy olyan vizsgálatra sohasem került sor, amelynek célja az ösztönzők megállapítása lett volna. Az egyedüli személyek, akiket ténylegesen megbüntethettek volna, azok az SA-egyének voltak, akik közvetlenül részt vettek a pogromban, és akiket a német bíróságokon zsidó vagy német tanúk gyilkossággal, testi sértéssel, fosztogatással vagy más bűncselekményekkel vádolhattak volna. De mielőtt ezen esetek közül bármelyik is bíróság elé került volna, Hitler kiadott egy rendelkezést, amely megparancsolta, hogy ezeket az ügyeket napolják el addig, amíg a vádolt személyek először a párt Legfelsőbb Bírósága elé nem állnak (ez belső bíróság volt az NSDAP fegyelmi ügyeinek megítélésére). Titokzatos telefonhívások Különböző körzetvezetőket és helyi pártvezetőket az éj közepén bizonyos telefonhívások ébresztettek álmukból. Egyes telefonálók azt állították, hogy a regionális pártközpontból vagy a regionális propagandairodából kérdezik: mi történik a hivatalnok városában. Ha a párttisztviselő azt válaszolta: „semmi, minden rendben”, akkor a hívó fél azt mondta német szlengben, hogy ő olyan parancsot kapott, amelynek értelmében a zsidókat még aznap éjjel el kell kapni, és a rendet az illetékes tisztviselőnek kell biztosítania. A legtöbb esetben a pártvezető, aki akkor riadt fel álmából, nem is értette meg, hogy mi történt. Néhányan egyszerűen figyelmen kívül hagyták a hívást, mint egy tréfát és visszafeküdtek az ágyukba. Mások visszahívták a hivatalt, ahonnan a telefonáló állítása szerint a hívás történt. Ha sikerült ott magasabb beosztású ügyeletest elérni, akkor többnyire azt a választ kapták, hogy senki nem tud semmit az ilyen hívásról. De ha csak alacsonyabb beosztású hivatalnokot értek el, akkor azok gyakran mondták ezt: „Nos, ha ezt a parancsot kapták, akkor menjenek és tegyék, amit mondtak.” Ezek a telefonhívások jelentős zavart okoztak. Mindez tisztázódott hónapokkal később azokon a bírósági tárgyalásokon, amelyeket a párt Legfelsőbb Bírósága tartott. A Legfelsőbb Bíróság elnöke azt a következtetést vonta le, hogy minden esetben félreértés keletkezett a parancsnoki lánc egyik vagy másik láncszemében. De amikor szembesültek a látszólag eredeti parancsokkal, hogy szervezzenek tüntetéseket a zsidók ellen aznap éjjel, a legtöbb pártvezető egyszerűen nem tudta, hogy mit tegyen. A látszólag szórványos zsidóellenes incidensek a kisvárosokban, amelyeket később szerte Németország nagyvárosaiban gondosan tervezett zavargások követtek, világosan utalnak jól képzett ügynökök központilag szervezett csoportjának munkájára. Már röviddel a Kristályéjszaka után sok vezető párttisztviselő azt gyanította, hogy az egész ügyet központilag szervezték meg. Figyelemre méltó, hogy még Hermann Graml is, az egyedüli nyugatnémet történész, aki részletesen írt a Kristályéjszakáról, gondosan megkülönböztette a provokátorokat azoktól az emberektől, akiket egyszerűen elragadott az indulatuk és spontán vettek részt a zendülésben és rombolásban. Az időzítés tökéletes volt. A legtöbb pártvezető a müncheni régi Városházán volt megemlékezésen. München november 9-én Miközben mindez megtörtént szerte a birodalomban, Münchenben egy szokásos évi megemlékezést tartottak. Tizenöt évvel korábban, 1923. november 9-én Adolf Hitler, Erich von Ludendorff és a bajor kormány két vezető személyisége megkísérelte eltávolítani a bajor kormányt és új nemzeti kormányként átvenni a hatalmat. A felkelést, illetve puccsot leverték és 16 lázadót agyonlőttek a Feldherrnhallén. Ennek megfelelően 1933 óta minden évben november 9-én a nemzetiszocialista mártírokra emlékeztek. Adolf Hitler, a párt számos veteránja, az összes Gauleiter [régióvezető] ez alkalommal minden évben Münchenben találkozott. Hitler általában 8-án este beszédet mondott a párt veteránjainak a híres Bürgerbraukellerben [a müncheni ún. polgári söröző pincéjében ]. November 9-én reggel Hitler és veterán bajtársai rendszerint újra megtartják a „felvonulást a Feldherrnhalléra”. November 9-én este a Führer mindig részt vett egy nem-hivatalos vacsorán a Régi Városházán a régi baj társakkal és az öszszes Gauleiterrel. Éjfélkor azok a fiatalok, akik az SS-hez, ill. az SA-hoz kívántak csatlakozni, esküt tettek a Feldherrnhallén. A Gauleiterek és más vendégek általában részt vettek ezen az ünnepélyes eseményen. Majd miután a szertartás véget ért, elutaztak Münchenből és visszatértek a birodalom különböző részein levő otthonukba. A Gauleiterek nincsenek helyükön Világos, hogy 1938-ban a november 9-i napot a szervezők nagyon elmésen választották ki. E napon az évi megemlékezés ceremóniája majdnem minden Gauleitert eltávolított otthoni hivatalától, amikor a zsidóellenes zavargások megkezdődtek. Más szóval a tényleges döntést hozó hatalom, amely normális körülmények között a Gauleiterek kezében volt, ideiglenesen a kevesebb tapasztalattal rendelkező alacsonyabb rangú egyének kezébe került. November 8-a és 10-e között az alárendelt hivatalnokok helyettesítették a Gauleitereket, akik vagy Münchenben voltak, vagy odautaztak, ill. hazafelé tartottak a szokásos megemlékezésről. A döntéshozó hatalom időleges áthelyezése nagyon fontos tényező, mert nagymértékben hozzájárult a későbbi zavarhoz és így segítette a provokátorokat. Egy másik olyan tényező, amely szerepet játszott az eseményekben, az a tény volt, hogy senki sem számított semmilyen problémára. Abban az időben Németország volt a világ egyik legbékésebb országa. Nem volt ok arra, hogy bármiféle zavargásra számítsanak. A Régi Városházán rendezett vacsorán érkeztek néhány Gauleiter otthonából az első szórványos beszámolók a zavargásról és rombolásról. Ugyanebben az időben tudták meg, hogy Ernst von Rath Párizsban belehalt sérüléseibe. Mit tett Göbbels? Miután a vacsora véget ért, a Führer este 9 óra tájban eltávozott és visszatért szállására. Dr. Göbbels ezután felállt és röviden elmondta a legfrissebb híreket. Tájékoztatta a hallgatóságot von Rath haláláról és arról, hogy ennek következtében zsidóellenes tüntetések kezdődtek spontán módon kéthárom helyen. Göbbels híres volt szenvedélyes és lelkesítő beszédeiről. De ezen az estén nem szónoklatot tartott, hanem rövid, nem hivatalos bejelentést tett. Ő azt engedte sejtetni, hogy a Gauleiterek és az SA vezetője, Viktor Lutze egészen bizonyosan érintkezésbe lépnek otthoni hivatalukkal, biztosítandó a béke és rend fenntartását. Széles körben elterjedt állításokat hallhattunk arról, hogy Göbbels indította el a kristályéjszakai pogromot egy november 9- én este elmondott tüzes beszédével. Ez a széles körben elfogadott történet hamis. A következő tények meg fogják világítani ezt a témát: Dr. Göbbelsnek, mint Berlin Gauleiterének nem volt hatalma a berlini körzetén kívül. Noha a német kormány propagandaminisztere volt, ez nem adott
