Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)

2007-11-01 / 6. szám

2007. július

Angliának. Felkínálta, hogy ha Nagy-Britannia semleges magatartást tanúsít a jövőben, visszavonul egész Franciaországból, elhagyja Flollandiát és Belgiumot... kiüríti Norvégiát és Dániát, és támogatja a brit és francia ipart azzal, hogy megvásárolja a termékeiket. Javaslatának számos más kedvező pontja volt Anglia és Nyugat- Európa számára. De Anglia vezetői nem akartak békét. Ők háborút akartak. Nem ők ünnepelték a hadüzenetüket kacagással, tréfálással és sörivással?

Hitler hagyta a briteket elmenekülni Dunerque-ben. Nem akart harcolni Angliával. Blumentritt német tábornok ismerteti, hogy miért engedte Hitler az angolokat elmenekülni:

„ Ő [Hitler] meglepett minket azzal, hogy csodálattal beszélt az Angol Birodalomról, létének szükségességéről, és arról a civilizációról, amelyet a britek adtak a világnak. Vállat vonva megjegyezte, hogy a Birodalom olyan eszközökkel lett létrehozva, amik gyakran kíméletlenek voltak, de ’ahol gyalulnak, ott a forgácsok hullanak’. A Brit Birodalmat a Katolikus Egyházhoz hasonlította - azt mondta, hogy mindkettő a stabilitás lényeges eleme a világban. Azt mondta: Angliától csak annyit akar, hogy ismerje el Németország szerepét a kontinensen. Németország elvesztett gyarmatainak visszatérése kívánatos lenne, de nem lényeges, és még fel is kínálna Angliának katonai segítséget, ha Anglia bárhol, bármilyen nehézségbe keveredne. ”

Blumentritt közlése nem egyedüli tudósítás Hitler reményéről, hogy békében és barátságban élhet Angliával.

Sven Hédin, a hírneves svéd kutató megfigyelte Hitler megdöbbenését amiatt, hogy Nagy-Britannia elutasította az ő békeajánlatát: Hitler „úgy érezte, hogy ő ismételten kinyújtotta a béke és barátság jobbját a britek felé, és azok válaszként minden alkalommal „pofonvágták”. Hozzáfűzte: „A Brit Birodalom életben maradása Németország érdeke is, mert ha Nagy-Britannia elveszíti Indiát, ebből semmi hasznunk nem származik. ” Harry Elmer Bames szerint Hitler azért vesztette el a háborút, mert túlságosan jó volt.

Miközben Hitler diabolizálásának elméletét általánosan elfogadják, vannak nagyon jól informált személyek, akik azt állítják, hogy önmagának és Németországnak azzal okozta a pusztulását, hogy túlságosan nemes lelkű és becsületes volt, nem pedig túl kemény és könyörtelen. A következő megfontolásokra mutatnak rá: 1939. augusztus 25-én őszinte, nagylelkű békeajánlatot tett Nagy-Britanniának; engedte elmenekülni a briteket Dunkerque-ben, hogy bátorítsa Nagy-Britanniát a békekötésre, aminek az ára számára később az észak-afrikai háború lett; elmulasztotta megszállni egész Franciaországot, elfoglalni azonnal Észak-Afrikát és nem osztotta fel a Brit Birodalmat; azért vesztette el az Angliai Csatát mert nem hagyta jóvá a katonai barbarizmusnak azt a vadságát, amely oly nagy szerepet játszott a szövetségesek győzelmében; későbbre halasztotta az Oroszország elleni támadását és bőkezű engedményeket tett Molotovnak 1940 novemberében, hogy fenntartsa a békét Németország és Oroszország között; azért vesztette el a háborút Oroszországgal szemben, mert elhalasztotta az inváziót annak érdekében, hogy kisegítse Mussolinit a Görögország elleni ostoba háborúba és hadat üzent az USA-nak, hogy megtartsa adott szavát Japánnal szemben, amely sokkal korábban világossá tette, hogy nem szolgált rá ilyen előzékenységre és hűségre.

David Irving részletes beszámolója Hitler Nagy-Britannia iránti szeretetéről megerősíti azt, amit másoknak ki kellett mondani: Hitler vágya az volt, hogy semmilyen kárt ne okozzon Angliának:

„Hitler 20 éven át a Nagy-Britanniával való szövetségéről álmodott. Már jócskán benne volt a háborúban, és még mindig belekapaszkodott az álomba egy szerelmes hiábavaló, szinte nevetséges makacsságával, aki nem hajlandó elismerni, hogy az érzései viszonzatlanok. Ahogy Quislingnek mondta 1940. augusztus 18- án: ’Miután az egyik javaslatot a másik után tettem a briteknek Európa újjászervezéséről, most azon kapom rajta magamat, hogy ezt a háborút akaratom ellenére Nagy-Britannia ellen kell vívnom...

Ez volt a dilemma, amellyel Hitler szembesült ezen a nyáron. Habozott, hogy betörjön-e Nagy-Britanniába. Végzetes következménnyel járt, hogy megkötötte a

«lîîVAKÔfcî

9. oldal

Luftwaffe kezét és hadbírósági büntetés terhe alatt megtiltott minden támadást London ellen; London megsemmisítő szőnyegbombázását, amelyre stratégiai tanácsadói, Raeder, Jodl és Jeschonek valamennyien ösztökélték, különféle megfoghatatlan okok miatt megvétózta. Noha utasította vezérkarát, hogy vizsgáljanak meg minden perifériális brit hadállást - Gibraltárt, Egyiptomot, a Szuezi Csatornát -, hogy mennyire sebezhetők egy támadás által, a brit Birodalom szívének lehetővé tette, hogy továbbra is verjen, sértetlen legyen egészen addig, amikor már túl késő volt. Ezekben a hónapokban egyik adjutánsa véletlenül meghallotta, hogy Hitler indulatosan ezt kiáltotta a kancellária egyik telefonjába: „Nekünk nem az a feladatunk, hogy leromboljuk Nagy-Britanniát! Mi teljesen alkalmatlanok vagyunk arra, hogy átvegyük az őküldetését”, értve ezt a Birodalomra; majd e Birodalom összeomlásának „pusztító hatású következményeiről” beszélt.

Hitler 1940. március 2-án azt mondta Summer Welles államtitkárnak, hogy 1) sokáig a leszerelés híve volt, de nem kapott bátorítást Angliától és Franciaországtól; 2) ő a nemzetközi szabadkereskedelem híve; 3) Németországnak nem volt más célja, mint visszaszerezni „ a német népnek azokat a területeket, amelyek történelmileg jogosan őt illetik”; 4) nem akart hatalmat gyakorolni nem-német népek fölött, és nem akarta csorbítani függetlenségüket; és 5) vissza akarta szerezni a gyarmatokat, amelyeket elraboltak Németországtól Versailles-ban.

Churchill háborút akart. Háborús bűnös volt. Nem akart békét. A háborút a lehető leghosszabb ideig folytatni akarta.

1944. január 1-én Sztálinhoz intézett levelében ezt írta: „Mi sohasem gondoltunk békére, még abban az évében sem, amikor teljesen el voltunk szigetelve és békét köthettünk volna a Brit Birodalom jelentős károsodása nélkül, nagymértékben az Önök kárára. Miért gondolnánk arra most, amikor a győzelem mindhármunkhoz közel van?” Ezzel még Churchill is megvallja, hogy Hitler sohasem akart háborút Angliával.

Churchill 1943 júliusában a Guidhallban elmondott beszédében teljesen nyíltan kijelentette: „Szabad akaratunkból léptünk be a háborúba, anélkül, hogy közvetlenül megtámadtak volna minket. ”

Churchill már 1936-ban azt akarta, hogy Anglia háborúskodjék Németországgal.

Roosevelt háborús bűnös volt. Háborút akart és azt akarta, hogy a második világháború a lehető leghosszabb ideig tartson.

Hitler és a német nép nem akart háborút, de Roosevelt háborút akart. Azon fáradozott, hogy a második világháború kezdődjék meg. A háborút politikai okok miatt óhajtotta. Jesse Jones, aki Roosevelt kormányának tagja volt 5 éven keresztül, kijelenti: „Tekintet nélkül az ő gyakran ismételt mondására: ’gyűlölöm a háborút’, mindent elkövetett, hogy az USA belépjen a háborúba, mert ez biztosíthatott számára harmadik elnökségi ciklust. ”

Miközben az elnök azt ismételgette, hogy ő nem akar háborút és nincs szándékában expedíciós hadsereget küldeni Európába, a Haditengerészet és a Védelemi Minisztérium militáns urai, Knox és Stimson beszédeikben elítélték a semlegességi törvényt és azt sürgették, hogy Amerika avatkozzék be az atlanti csatába. A kormány tagjaiként akaratukat nem tudták volna érvényesíteni az elnök hozzájárulása nélkül.

Amikor a sajtó idézte Frank Knox mondását: „az egyedüli remény a békére az USA számára Németország szétzúzása lenne”, az elnök nem tett neki szemrehányást.

Dr. Milton Eisenhower, Eisenhower tábornok testvére ezt mondta: „Roosevelt elnök azért találta szükségesnek, hogy belevigye az országot a második világháborúba, hogy megmentse a szociálpolitikáját. ”

Clare Booth-Luce sok embert sokkolt a Republikánus Párt Kongresszusán 1944-ben azzal a kijelentésével, hogy Roosevelt „belehazudott minket [az USA-t] a háborúba”. Mindazonáltal, miután bebizonyosodott, hogy ez a kijelentés pontos, a Roosevelt-követők megszűntek tagadni, hanem magasztalták az elnököt, azt állítván, hogy „kénytelen volt hazudni”, hogy megmentse az országot, Angliát és „ a világot”.

A republikánus Hamilton Fish mondta el az első beszédet 1941. december 8-án a Kongresszusban, amelyben hadüzenetet kért Japán ellen. Az „FDR: The Other Side of the Coin” („Franklin Delano Roosevelt: az érem másik oldala”) című könyvében azt írja, hogy most szégyenkezik e beszéd miatt, és ha tudta volna, hogy Roosevelt provokálta Japánt a támadásra, sohasem kért volna hadüzenetet. Fish szerint Roosevelt volt a fő zsarátnok, amely meggyújtotta a háború gyújtózsinórját Európában és a Csendes-óceánon.

Roosevelt valódi politikájára akkor derült fény, amikor a németek számára lehetővé vált átvizsgálni a lengyel dokumentumokat, és megtalálták a varsói levéltárban a washingtoni és párizsi lengyel követ jelentéseit, amelyek feltárták Roosevelt erőfeszítéseit annak érdekében, hogy Franciaországot és Angliát háborúra ösztökélje. 1938 novemberében William C. Bullit, az elnök személyes barátja és párizsi követ, jelezte a lengyeleknek: az elnök vágya, hogy „Németország és Oroszország között összecsapásra kerüljön sor, aminek következtében a demokratikus nemzetek támadást intéznek majd Németország ellen, és alávetettségre kényszerítik”. 1939 tavaszán Bullit idézte Roosevelt elhatározását, miszerint „ nem vesz részt kezdettől fogva a háborúban, de ott lesz a befejezésénél”.

Oliver Lyttelon, a háború alatt termelést irányító személyiség, tagadhatatlanul pontos volt, amikor kijelentette: „Amerika valójában sohasem volt semleges. Kétségtelen, hogy kikkel rokonszenvezett, és történelmi paródia lenne valaha is azt mondani, hogy az USA-t belekényszerítették a háborúba. Amerika oly mértékben provokálta a japánokat, hogy azok támadni kényszerültek.”

Mielőtt az atombombákat ledobták, a japánok békekötésért folyamodtak, és MacArthur tárgyalásokat javasolt a japán ajánlatok alapján. De Roosevelt elhessegette ezt az indítványt ezzel a megjegyzéssel: „MacArthur a mi legjobb tábornokunk és a leggyatrább politikusunk. ” Ezek a kijelentések elmondják a második világháború egész történetét kezdettől fogva a végéig. A háború azért kezdődött, hogy Roosevelt hivatalban maradjon, és engedték, hogy sokkal hosszabb ideig folyjék, mint szükséges - 1943-tól kezdve bármely nap befejeződhetett volna. Ugyanakkor az amerikai fiúk a második világháború végéig harcoltak, a vezető amerikai politikusok pedig politikai okokból mindent megtettek, amit megtehettek, hogy folytatódjék a konfliktus.

Hitlernek a többi néppel való kapcsolatait illetően egy célja volt: a béke. 1933. május 17-én a Reichstagban a szándékairól ezt mondotta:

„Németország tökéletesen kész felosztani egész katonai szervezetét és szétrombolni a nála maradt kevés számú fegyvert, ha a szomszéd országok ugyanazon alapossággal ugyanazt teszik. Németország teljesen kész lemondani mindenfajta támadó fegyverről, ha a felfegyverkezett nemzetek a maguk részéről megsemmisítik a maguk támadó fegyvereit meghatározott időn belül, és ha azok használatát nemzetközi egyezmény megtiltja. Németország bármikor kész lemondani a támadó fegyverekről, ha a világ többi része ugyanezt teszi. Németország kész csatlakozni bármilyen ünnepélyes megnemtámadási egyezményhez, mivel nem akar senkit sem megtámadni, csak a maga biztonságát óhajtja megszerezni.”

A „békeszerető demokráciák” egyike sem fordított figyelmet Hitler javaslatára. Az egyetlen ok, ami miatt Edward király nem maradhatott a brit trónon, az volt, hogy világossá tette: amíg ő a király, Anglia nem kezd háborút Németországgal.

Arról, hogy mit nyerhetne Németország a háború következményeiből, Hitler ezt mondta: „Egy európai háború összes erőfeszítéseinek végét jelentené, még ha meg is nyernénk, mivel a Brit Birodalom eltűnése helyrehozhatatlan szerencsétlenség lenne.” („Michael McLaughin: „For Those Who Cannot Speak” = „Azok helyett, akik nem beszélhetnek.”)

A fentiek alapján a dolgok tisztázása végett Hitlert posztumusz Nobel-díjjal kell jutalmazni. Nem ő volt az oka a második világháborúnak és nem akart semmilyen háborút. A béke embere volt és a békéért tevékenykedett minden módon, ahogy csak tudott.

Ifj. Alex S. Perry (Ford.: Tudós-Takács János)