Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)

2007-09-01 / 5. szám

2007. június

amiket meg akar tenni. Csak akkor van hatalma arra, hogy megvédje a teljesítményeit. Abban a pillanatban, amikor egy mozgalom, vagy párt elnyeri az állam irányítása feletti hatalmat, a világnézete állammá, és a pártja nemzetté válik. A nemzet nem az a 60 millió ember aki itt él. Ez zavaros keverék. Az egyik ember igent mond, a másik nemet. Ez nem nemzet. Egy nemzetet a tudatosság jellemez. Csak ha tudom, hogy a nemzet egyik tagja vagyok, ha tudatosan német vagyok, akkor tartozom a német néphez. A Nagy Választófejedelem nem azt mondta: „Gondolj és emlékezz arra, hogy német vagy”, hanem azt mondta: „fontold meg jól, hogy német vagy” (Nagy Frigyesre utal). A megfontolás üti meg a tudatosság szintjét. Az ilyen tudatosság az egész nemzet kötelessége. Adolf Hitler helyesen válaszolt a müncheni bíróságon, amikor azt kérdezték tőle: „Hogyan gondolhatta, hogy diktatúrát gyakorol 60 millió ember fölött ilyen vékony kisebbséggel?” Ezt válaszolta: „Ha egy egész nemzet gyávává vált, és csak ezer ember maradt, akik valami nagyot akarnak, és akiknek erejük van az állam átalakítására, akkor ez az ezer ember a nemzet.” Ha a többiek hagyják, hogy egy kisebbség meghódítsa az államot, akkor el kell fogadniuk a tényt, hogy mi diktatúrát fogunk gyakorolni.

Ugyanez igaz egy mozgalomra. Ha egy mozgalomnak van ereje, hogy átvegye a hatalmat az állam fölött, akkor hatalma van az állam átalakítására. Én vagyok az utolsó, aki azt panaszolnám, hogy jelenleg a marxisták uralnak minket. Amíg nem vagyunk elég erősek ahhoz, hogy megbirkózzunk velük, addig politikai joguk van arra, hogy uralkodjanak felettünk. Azon csodálkozom, hogy mily kevéssé élnek ezzel a joggal. Én másképpen tennék. Ez a saját világnézetük tragikus félreértése. Én nem azt panaszolom, hogy a Berlini Rendőrség úriemberei élnek a hatalmukkal ellenünk, hanem csak azt, hogy ők demokratának nevezik magukat, és azt állítják, hogy gondolat- és szólásszabadságot engedélyeznek. Ez abszurdum. Hazug képmutatás, mivel valójában ezek az urak diktátorok.

Ha egy mozgalomnak ereje van arra, hogy átvegye a kormányzói hatalmat, akkor joga van arra, hogy olyan kormányt alakítson, amilyet akar. Mindaz, aki nem ért egyet ezzel, ostoba, elméleti ember. A politikát nem erkölcsi elvek kormányozzák, hanem a hatalom. Ha egy mozgalom meghódítja az államot, joga van átformálni azt. Láthatják, hogy ez a három öszszekapcsolja az eszméket és a személyiségeket. Az eszme eredményezi a világnézetet, a világnézet az államot. Az egyén párttá, a párt pedig nemzetté válik.

Nem az a fontos, hogyan találjak olyan népet, amely egyetért velem, hanem az, hogy találjak olyan népet, amely hajlandó harcolni velem együtt egy világnézetért. A nép meggyőzését valamiről, amit igaznak ismertem fel, propagandának nevezzük. Kezdetben adott a felismerés; az felhasználja a propagandát, hogy megtalálja azt az erőt, amely át fogja alakítani a politikai megismerést. A propaganda az eszme és a világnézet között, az egyén és a párt között, a párt és a nemzet között közbülső helyet foglal el. Abban a pillanatban, amikor felismerek valamit, mint fontosat, és elkezdek beszélni róla a villamoson, propagandát kezdek csinálni. Ugyanebben a pillanatban kutatni kezdek más emberek után, akik csatlakozhatnak hozzám. A propaganda az egy és a sok között, az eszme és a világnézet között áll. A propaganda semmi más, mint a szervezés előfutára. Mihelyt elérte a szervezési célt, feladata az irányítás. Mindig eszköz egy cél elérése.

Noha rendíthetetlenül és változhatatlanul ragaszkodnom kell az eszméhez, a propaganda alkalmazkodik az adott feltételekhez. A propaganda mindig hajlékony. Más dolgokat mond itt, mint ott. Nem lehet csillogó, bonyolult és nagyképű, hanem az egy és sok között kell helyet foglalnia. Máshogy beszélek a villamoson a kalauzzal, mint egy üzletemberrel. Ha nem így teszek, az üzletember ostobának fog tartani, és a villamoson a kalauz nem fog megérteni. Ez azt jelenti, hogy a propaganda nem lehet korlátok közé szorított. Annak megfelelően változik, hogy kit akarok elérni. Hadd mondjak el egy anekdotát egy berlini párttagról, aki 1919- óta a nemzetiszocialista esz«ITÍVAKÖftT

me híve. Elsőként ment fejjel annak a falnak, amelyet mi el akarunk kerülni. Azzal kezdte, hogy a legvadabb antiszemita irományokat terjesztette az utcán. Tudta, hogy rossz anyag, de nem volt jobb, ezért ezeket a könyveket, illetve újságokat olvasta a földalattin. Mindenki láthatta, hogy ártalmatlan, hóbortos ember, és amikor felállt, és a pádon hagyta az újságjait, rendszerint valaki ezt mondta: „Uram, vigye magával az újságját.” Ő dühösen felvette azt, és a kalauznál hagyta, mondván: „Itt van, német testvér.” És a kalauz biztosan azt gondolta, hogy ő a bolondok házából jött. Fokozatosan ébredt tudatára, hogy azok a módszerek, amelyek beválnak barátokkal és néptársakkal, nem válnak be idegenekkel.

Más szóval: a propagandának nincs ABC-je. Van, aki propagandista lehet, van, aki nem. A propaganda művészet. Minden eszes, normális személy egy bizonyos fokig megtanulhat hegedülni, de azután a tanár ezt fogja mondani: „Ez a határ. Csak egy zseni képes a továbbiakat megtanulni. Ön nem zseni, ezért elégedjen meg azzal, amit megtanult.” Én biztosan meg tudok tanítani minden értelmes embert a propaganda abszolút alapjaira. De tüstént felismerem a korlátokat. Valaki vagy propagandista, vagy nem. Tévedés lenézni egy propagandistát. Vannak, akik azt mondják: a propagandista csupán jó dobos. Ez bizonyos irigységet és tehetségtelenséget mutat. Többnyire középszerű filozófusok azok, akiket a tömegek nem ismernek. Önök elég gyakran tapasztalták, hogy a mi mozgalmunknak jó szónokai vannak. Ezt senki sem tagadhatja. Mivel ellenfeleinknek nincsenek jó szónokaik, ezt mondják: „ Nos, ők csak jó dobosok.” Hitlert öt éven át a „ Nemzeti Egység Dobosának" nevezték. Amikor tudatára ébredtek, hogy ennek a dobosnak olyan eszméi vannak, amelyek nem illenek az ő gondolkodásmódjukba, ő azonnal „őrült politikus” lett, akivel foglalkozni kell. Ostobaság lenézni a propagandistát. Meghatározott szerepe van a párton belül. Jó dolog a fiatal mozgalmunk számára, hogy fiatalok vagyunk, kevés igazán nagy vezetőnk van - persze természetesen, nem más pártokhoz viszonyítva. A mi nagy vezetőink nem lehetnek egy konkrét területhez kötve. Nekik propagandistáknak, szervezőknek, szónokoknak, íróknak stb. kell lenniük. Boldogulniuk kell az emberekkel, pénzt kell keresniük, cikkeket kell írniuk, és sok más teendőjük van. Ezért tévedés azt mondani, hogy Hitler csupán dobos. Az ő nagysága, ami megkülönbözteti mindenkitől, az, hogy politikus és propagandista is, míg a többi pártok vezérei nem értenek sem a politikához, sem a propagandához. Láthatják, hogy viszonyul a propaganda a világnézethez és a szervezéshez. Miután elvégeztük az eszme és a világnézet eljuttatásának kemény munkáját az egyénektől a tömegekhez, a propaganda feladata a tömegeket tájékoztatni és képessé tenni az állam feletti hatalom átvételére.

Hadd mondjak egy példát.

Mi haszna lenne azt tenni, ha mindaz, amit mi igaz7. oldal

nak ismerünk, megmaradna néhányunk fejében. Ezek a kevesek kételkednének az eszme helyességében, mivel azt látnák, hogy senki sem csatlakozik hozzájuk. És ha nem lenne miénk a nép - a legalacsonyabb rangú SA-embertől, aki újságot terjeszt, a legjobb szónokig, illetve a párt vezéréig, az egész felismerésünk, ami számunkra oly kedves, haszontalan lenne, mivel csak mi rendelkeznénk azzal a tudással. A többiek folytatnák a maguk képtelenségeit, és a német nép végül elpusztulna.

A propaganda abszolút szükséges, még ha csupán eszköz is a célra. Máskülönben az eszme sohasem kerítené hatalmába az államot. Képesnek kell lennem elérni, hogy amit fontosnak gondolok, visszhangra találjon sok embernél. Egy tehetséges propagandista feladata, hogy magáévá tegye, amit sokan gondoltak, és azt oly módon fejezze ki, hogy elérjen mindenkit az iskolázott embertől az átlagemberig. Önök valamennyien elfogadják ezt tőlem, és további bizonyítékként felidézhetek egy jénai Hitler-beszédet. A hallgatóság fele marxista, a másik fele egyetemi profeszszor és hallgató volt. Tapasztalhattam, hogy mind az egyetemi tanár, mind az átlagember megértette, amit Hitler mondott. Ez a nagysága a mi mozgalmunknak, hogy olyan nyelvezetet használ, ami széles tömegeket elér.

Természetesen, a stílus szónokonként más és más lesz. Nagy tévedés lenne elvárni, hogy mindenki ugyanolyan módon tárgyalja az eszmét, mivel amilyen nagy az eszme, olyan különbözők a személyek, akiket általa el kell érnünk. Biztosan hallani fognak olyan embereket, akik azt mondják, hogy ők az egyik szónokot szeretik, ezzel szemben mások egy másikat részesítenek előnyben. Hiba lenne megkísérelni a puhán beszélő szónokból mennydörgő szónokot, vagy egy mennydörgő szónokból puhán beszélő fickót faragni. Egyikük sem teljesítene semmit sem. A puhán beszélő szónok sohasem jutna el szavaival az emberek szívéig, akármilyen kemény próbál is lenni, és a mennydörgő szónoknak sem sikerülne nyugodtan beszélni. Mindenki elégedetlenül menne haza. Minél nagyobb lesz a mozgalmunk, annál többfajta ember talál otthonra nálunk, és mindegyikük a mozgalmat fogja tükrözni némileg különböző módon. Isten világában nincs két egyforma lény. Minden lény egy kicsit különbözik egymástól. így az egyik ember másképpen tükrözi a dolgokat, mint a másik.

Mivel a propaganda egyre több követőt vonz az eszméhez, az eszme szélesedik, hajlékonyabbá válik. Nem marad már meg néhány fejben, hanem mindent magába akar foglalni. Ebben a pillanatban átfogó programmá válik. Boldogan láthatjuk, hogy ez a helyzet a mi mozgalmunk esetében. Sohasem fognak több millió embert találni, akik hajlandók lennének meghalni egy könyvért. De több millió ember hajlandó meghalni egy evangéliumért, és a mi mozgalmunk egyre inkább egyfajta evangéliummá válik. Mindaz, amit megismertünk egyéni életünkben, hozzájárul egy nagy hit kialakításához, ami rendíthetetlenül él a szívünkben. Mindegyikünk hajlandó, ha szükséges, mindenét odaadni érte. Egyikünk sem hajlandó meghalni a napi 8 órás munkaidőért. De emberek hajlandók meghalni azért, hogy Németország a németeké legyen. Amit Adolf Hitler prófétai módon meghirdetett 1919-ben, minden nappal világosabbá válik: „Szabadság és jólét!” A mozgalom egyre inkább megszabadul mindentől, ami túlságosan emberi, és hatalmas erővé válik. Eljön az idő, amikor az emberek nem azt fogják kérdezni tőlünk, hogy mit gondolunk a napi 8 órás munkaidőről, hanem amikor Németországot hatalmába keríti a kétségbeesés, ezt fogják kérdezni: „Vissza tudjátok adni a hitünket?” Ha egy mozgalom az eszmét az egyéntől kiindulva világnézetté tökéletesítette, és végül egy valóságos evangéliumot hirdetett meg, amelyért mindenki kész meghalni, ez a mozgalom közel van a győzelemhez. Ez nem a tanulmányok során megy végbe, hanem harcban, mindennapos keserű harcban az ellenséggel, megláttatva vele, hogy rossz úton vezette a nemzetet. Meg kell mondanom, hogy a legtöbbet a Berliner Tageblatt [egy a nemzetiszocialistákkal szemben ellenséges újság] olvasásából tanultam. Ez szép példája a funkcionáló zsidóknak. A zsidó álláspont szerint én ►