Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)
2007-09-01 / 5. szám
8. oldal «lîîVAKÔftî 2007. június ► sohasem írtam le egyetlen tévedést sem, míg a nacionalista újságok mindig sokat tévedtek. Most szeretném körvonalazni a propaganda lényegi jellemzőit. Már megegyeztünk abban, hogy a propaganda nem öncél, hanem eszköz egy célra. Feladata a nemzetiszocializmus ismeretének terjesztése, a nép, illetve a nép egy része számára. Ha a propaganda ezt teszi, jó, ha nem ezt teszi, rossz. A német nacionalisták azt állították, hogy Hitler propagandája I923. november 9- előtt túl zajos, túl lármás, túl populista volt. Hitler így válaszolt: „Münchennek nemzetiszocialistává kell válnia. Ha ezt elérem, akkor a propagandám jó volt. Ha Önöket boldoggá akartam volna tenni, a propagandám rossz lett volna. De nem ez volt a szándékom.” Nem lehet kiértékelni a propagandát menet közben, hanem meg kell várni, hogy eléri-e a propagandista a célját. Nem lehet azt mondani, hogy a mi propagandánk rossz, mivel a kormány betiltotta. Ez tévedés. Zsidó rendőrségi hivatalnokok esetén akkor lenne rossz, ha nem tiltanák be, mert ez azt jelentené, hogy ártalmatlan. Az a tény, hogy betiltották, a legjobb bizonyítéka annak, hogy veszélyesek vagyunk. Ha a tilalmat feloldják, ne jöjjenek nekem azzal, hogy a zsidó belátta módszerei téves voltát. A tilalmat akkor oldják fel, amikor a zsidó úgy látja, hogy a tilalom nem éri el a célját. Mondhatnak, amit akarnak, a zsidó csak akkor teszi félre a tőrét, amikor úgy látja, hogy jobb nem használni azt egy propaganda-módszer ellen, vagy amikor úgy látja, hogy a tőr megtette a maga kötelességét. A siker a fontos dolog. A propaganda nem az átlagos lelkek, hanem a gyakorlati foglalkozást űző ember feladata. Nem követelmény, hogy szeretetre méltó, vagy elméletileg korrekt legyen. Nem arra törekszem, hogy csodálatos, esztétikailag elegáns beszédeket mondjak, avagy könnyeket csaljak a nők szemébe. Egy politikai beszéd célja az, hogy meggyőzze a népet arról, amit mi helyesnek gondolunk. Másképpen beszélek vidéken, mint Berlinben, és amikor Bayreuthban beszélek, másképpen fejezem ki magam, mint a Pharus Hall-ban [a nemzetiszocialisták gyakorta használt gyűlésterme Berlinben], Ez gyakorlati, nem elméleti dolog. Nem akarunk steril gondolkodók mozgalma lenni, hanem olyan mozgalom, amely meghódítja a széles tömegeket. A propagandának népszerűnek, nem pedig intellektuálisan tetszetősnek kell lennie. Nem az a feladata, hogy értelmi igazságokat fedezzen fel. Ilyeneket gondolkodás segítségével, vagy az íróasztalomnál fedezek fel, vagy bárhol, de semmiképpen sem egy gyűlésteremben. Ez az a hely, ahol átadom azokat. Nem azért lépek be a gyűlésterembe, hogy értelmi igazságokat fedezzek fel, hanem azért, hogy meggyőzzek másokat arról, amit igaznak gondolok. Azért tanulok különféle módszereket, hogy használhassam azokat a gyűlésteremben, annak érdekében, hogy elérjek másokat azzal, amit igaznak gondolok. A propagandaszónoknak meg kell értenie az eszmét. Ezt nem képes megtenni a propaganda-tevékenység közepette. Ezzel kell megindulnia. A tömegekkel való naponkénti érintkezés során tanulja meg, hogyan kell kommunikálni az eszmét. A propaganda feladata nem az ismeret felfedezése, hanem az ismeret közlése. Hozzá kell igazítani ezt azokhoz, akiket el akar érni azzal az ismerettel. Azok a propaganda-beszédek, vagy plakátok, amelyek a parasztokat célozzák meg, másmilyenek legyenek, mint amelyeknek az alkalmazottak a célközönsége. Az orvosoknak szánt propaganda különbözzék a betegeknek szánt propagandától. A propagandát azokhoz kell illeszteni, akikhez a propagandista beszél. Láthatják, hogy más pártok által használt valamennyi kritikai mérce a propaganda értékelésére lényegileg hiányos, és az NSDAP-propagandával kapcsolatos legtöbb panasz a propaganda téves értelmezéséből ered. Ha valaki azt mondja nekem: „ az Önök propagandájának nincsenek civilizált mércéi”, már tudom, hogy nincs értelme az illetővel szóba állni. Ugyanez a helyzet a magas szinten kifejtett propaganda vonalán is. A kérdés itt is az, hogy a propaganda eléri-e a célját. Amikor Berlinbe jöttem, az elsődleges célom az volt, hogy a várossal megismertessem magunkat. A berliniek akkor szerethetnek, vagy gyűlölhetnek minket, ha tudják, hogy kik vagyunk. Célunkat elértük. Gyűlölnek is, szeretnek is minket. Amikor hallja valaki a „nemzetiszocialista” szót, nem kérdezi: „mi az?”. Mihelyt elértük az első célt, munkálkodhatunk azon, hogy a gyűlöletet szeretetté, vagy a szeretetet gyűlöletté, de sohase közömbösségé változtassuk. A közömbösség elleni harc a legkeményebb harc. E városban lehet kétmillió ember, aki gyűlöli a lényemet, aki üldöz és gyaláz engem, de én tudom, hogy közülük bizonyos embereket megnyerhetek. Ezt a tapasztalatból tudjuk. Néhányan azok közül, akik üldöztek minket, és a legelkeseredettebben harcoltak ellenünk, ma a legeltökéltebb támogatóink. Láthatják, hogy a propaganda számára a legfőbb dolog, hogy elérje célját, és tévedés olyan kritikai mércéket alkalmazni, amelyek nem a lényeget érintik. Engedjenek meg egy másik példát. Ha megkérdezi valaki tőlem, mit gondolok egy másik személyről, ostobaságnak tartanám, ha azt válaszolnám: „ Szeretem őt, de ő nem tud zongorázni.” A válasz ez lenne: „ Mit számít ez? Az illető testületileg elfogadott jogász. Miért nem látod, hogy alkalmas arra, amit csinál?” Ez a helyes válasz, és éppen úgy érvényes a propagandára is. A mi propagandánk világos vonalat követ. Adolf Hitler egyszer azt mondta nekem, hogy nem szükséges programbeszédet mondani egy nyilvános gyűlésen. A nyilvános gyűlés a legprimitívebb megközelítést igényli. Ha a széplelkű urak azt mondják: „Ön csupán propagandista”, a válasz ez: „Mi más volt Krisztus? Nem propaganda volt-e az, amit csinált; könyveket írt-e, vagy prédikált?” Mi más volt Mohamed? Tudós esszéket írt-e, vagy elment a néphez, és elmondta, amit el akart mondani? Nem volt-e propagandista Buddha és Zarathusztra? Tény, hogy a francia forradalom filozófusai leírták a forradalom intellektuális alapjait. De kik mozgatták az eseményeket? Robespierre, Danton és a többiek. Könyveket írtak-e ezek, vagy népgyűléseken beszéltek? Vagy nézzük csak, napjainkban Mussolini inkább író-e, vagy nagy szónok? Amikor Lenin Zürichből Szentpétervárra érkezett vonattal, a tanulmányaihoz folyamodott-e, vagy ezrekhez beszélt? A fasizmus és a bolsevizmus építői nagy szónokok, a beszéd mesterei voltak! Nincs különbség a politikus és a szónok között. A történelem bizonyítja, hogy a nagy politikusok mindig nagy szónokok voltak: Napóleon, Cézár, Nagy Sándor, Mussolini, Lenin, és még lehetne sorolni. Nagy szónokok és nagy szervezők voltak. Ha egy személyben egyesül a szónoki, szervezői és filozófiai tehetség, akkor annak meg van a képessége arra, hogy átadja a tudást, és összegyűjtse a népet a zászlaja alatt. Az ilyen a ragyogó államférfi. Ha valaki azt mondja nekem: „Ön demagóg”, azt felelem: „ A demagógia jó értelemben egyszerűen azt a képességet jelenti, hogy meg tudom értetni a tömegekkel, amit meg akarok velük értetni.” Természetesen, alkalmazkodhatok a széles tömegek érzéseihez, és ez a demagógia rossz értelemben. Ilyen esetben nem csak a formáját változtatom meg annak, amit mondani akarok, hanem a tartalmát is. Nem mondhatják nekem azt, hogy a dolgok megváltoztak: Azelőtt a szónokok hozták létre a mozgalmakat; ma viszont a sajtó korában élünk, és az írók a befolyásosak. Ez az elmélet nyilvánvalóan téves. Természetesen, fontos a sajtó. De ha megvizsgáljuk a jó tollú szerkesztőket, kitűnik, hogy ők álruhás szónokok. A marxisták nem szerkesztőik által győztek, hanem azért, mert minden marxista szerkesztő egy kicsit propaganda szónok volt. Agitátorként írtak. Ültek az irodáikban, vagy a cigarettafüstös bárokban, és nem elegáns, intellektuális, csillogó esszéket írtak, hanem brutális, közvetlen szavakat, amelyeket az átlagember megértett. Ezért falták a tömegek a vörös sajtót. Tanulnunk kell a példájukból. A marxizmus nem azért győzött, mert nagy prófétái voltak - egy ilyen sem volt neki. A marxizmus azért győzött, mert a képtelenségeit olyan képességű agitátorok támogatták, mint August Bebel és Lenin. Ők vitték győzelemre a marxizmust. Ha a népi mozgalomnak ilyen agitátorai lettek volna, az erősebb intellektuális alapjai biztosan győzelemre vezették volna. Egyes kritikusok így panaszkodnak: „Mindaz, amit Önök tesznek, kritizálás! Önök csak panaszkodnak. Önök sem képesek a dolgokat jobbá tenni!” Mások azt mondják, hogy az Angriff (Göbbels berlini újságja) teljesen negatív. A változatosság kedvéért mondjon valami pozitívumot is! „Nos, nem vagyok abban a helyzetben, hogy bármi pozitívumot is mondhatnék Isidor Weiss-ről, [Berlin zsidó rendőrfőnöke, és Göbbels rendszeres céltáblája]. Én csak negatív lehetek.” És nincs semmi pozitívum, amit elmondhatnék a Köztársaságról. Nincs semmi pozitívum vele kapcsolatban. Csak akkor mondhatok pozitívumot, ha kiküszöbölöm a negatívumot. A Föld legkiválóbb államférfiai sem tudnak semmit tenni ezzel a Köztársasággal. És a marxizmus csak negatívumokat hirdetett 60 éven át. Az eredmény a hatalomátvétel volt, 1918. november 9-én. Hitler egyszer azt mondta: „Tartsák távol tőlem ezeket a mindentudókat, akik mindig valamilyen pozitívumokat akarnak tenni.” Mi csak akkor tehetünk valami pozitívumot, ha először megszabadulunk a negatívumoktól. A vezér nem egy konferencia-asztal mögül emelkedik ki, hanem a tömegek közül, és az igazi vezér minél inkább a tömegek közül emelkedik ki, annál jobban vonzza magához a tömegeket. A tömeg, a nép gyenge, gyáva, lusta többsége. Senki sem képes sohasem megnyerni a tömeg egészét. A legjobb elemeit kell olyan formába rendezni, amelyben győztesek lehetnek. Ez a kiváló szellem feladata. Hálásak vagyunk a sorsnak, hogy egy ilyen szellemet adott nekünk, magasabb rendű szellemet mindenki másnál, akit mi készségesen szolgálunk. Ez a bizonyítéka annak, hogy győzni fogunk. Ha mások a többségi uralomba is vetik minden reményüket, a mozgalom, amelyet egy személy vezet, az egy személyes vezetéssel fog győzni. Az, hogy mikor győz, lényegtelen. Győzni fog, mert ez a dolgok természetes menete. Nézzenek körül, oly alaposan, ahogy csak akarnak. Mindenütt a mi mozgalmunk intellektuális alakjait fogják látni. A vezérek és követőik feladata ezt a felismerést minél mélyebben bevésni a mi összetört nemzetünk szívébe. Ezt mindenkinek világossá kell tennie a maga számára, mindenkinek át kell gondolnia. Mindaz, amit teszünk, világos kell, hogy legyen. Mi sohasem adjuk fel. Ha minden világos, az embernek nem kell kiemelkedő szónoknak lennie. Ha ezt el tudja mondani pár szóval, már propagandista. Ha egy ilyen propagandista-hadsereggel rendelkezünk, a legkisebbektől kezdve egészen a Führerig, és ha mindenki átadja a maga kristálytiszta felismerését a tömegeknek, eljön az a nap, amikor a mi világnézetünk átveszi a hatalmat az állam fölött, amikor a mi szervezetünk ragadja meg a hatalom gyeplőit, amikor nem leszünk már egy rabszolga-gyarmat tagjai, hanem egy olyan politikai állam polgáraivá válunk, amelyet mi magunk alakítottunk ki. Ez a mi feladatunk ezen a bolygón: megteremteni az alapot, amelyen a mi népünk élhet. Ha ezt teljesítjük, ez a nemzet olyan kulturális alkotásokat fog létrehozni, amelyek világtörténelmi korszakokon át fennmaradnak! Forrás: „Erkenntnis und Propaganda’’ („Felismerés és propaganda") Dr. Joseph Göbbels „ Signale der neuen Zeit” („Az új idő jelei”) című 25 válogatott beszédét tartalmazó könyvéből. (München: az NSDAP központi kiadója, 1934, 28-52. o.) (Ford.: Tudós-Takács János) FIGYELEM! Felhívjuk tisztelt előfizetőink és megrendelőink figyelmét, hogy a borítékban küldött pénzküldeményekért, sem a POSTA, sem a KIADÓ nem vállal felelősséget. Az előfizetést rózsaszínű postai csekken szíveskedjenek küldeni. Köszönettel: a Kiadó
