Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)
2007-09-01 / 5. szám
2. oldal «IÎÎVAK Öfct 2007. június ► diktáltak. Tartalmilag a szerződés legfontosabb rendelkezése a Kárpát-medence politikai feldarabolása. A területi döntéssel az addig nemcsak földrajzilag, de politikailag is egységes Kárpát-medencét hét részre vágták. A központi fekvésű síkság nagyobbik felét meghagyták Magyarországnak, míg az ezt körülölelő, többnyire hegyes vidéket, valamint egyetlen tengeri kikötőt (Fiúmét) hat más állam között osztották fel. Számokban kifejezve, a Magyarországgal társult és a trianoni szerződéssel ugyancsak elcsatolt Horvátország nélkül a Kárpát-medence, vagyis a tulajdonképpeni Magyarország területe 282,855 négyzetkilométer volt. Ebből Magyarországnak maradt 92,963 négyzetkilométer, azaz az összterületnek 32,8%-a, a többi 67,2%-ot elrabolták. Magyarország, amely 1526-tól szabadsága védelmében annyit küzdött a Habsburg birodalom ellen, 1918-1920-ban felelőssé tétetett ennek a birodalomnak évszázados bűneiért, népeket elnyomó politikájáért. Bocskay, Bethlen, Thököly, Rákóczi és Kossuth szabadságharcai után, miként jutott abba a tragikus helyzetbe, hogy szinte egyedül kelljen elviselnie a büntetést, amelyet a Habsburg-monarchiára osztottak ki. így került Felvidék a csehszlovák féregnyúlvány, Bácska-Bánát a Jugoszláviának elkeresztelt etnik és geográfiai mozaik állam, Erdély a legszentebb magyar föld Románia uralma alá. Erkölcsileg a legsúlyosabb kifogás alá Nyugat-Magyarország 4,026 négyzetkilométeres területének Ausztriához csatolása esik. Sóba a történelemfolyamán nem volt még precedens arra, hogy két vállvetve egészen a szomorú végéig együtt harcoló szövetséges egyikének a másik testéből koncot dobtak volna oda. A világ-szabadkőművesség a világháború folyamán 1917 elején elérkezetnek látta az időt arra, hogy a jövő világtérképét megrajzolja az általa kidolgozott tervek szerint. Magyarország ebben a tervben nem várhatott semmi jót. Tragikus, hogy az országban, még olyan világos fők is, mint Tisza, Andrássy, Apponyi, ezer más dologban láttak. inkább államveszedelmet, mintsem a szabadkőm űvességben. Magyarországon így szabadon garázdálkodhatott, a legszemérmetlenebb nyíltsággal vehetett intéző részt a szarajevói trónörökös meggyilkolásában, valamint a háború megindításában. Egy ezer éves keresztény államiság veszte, s pusztulása adta meg ennek a vétkes mulasztásnak az árát. 1917 tavaszán Párizsban a szabadkőműves kongresszuson „a Nagy Oriens vezetősége, melyen az egyes államok főszabadkőművesei vettek részt, a legaprólékosabban kidolgozta a békeszerződéseket, az egyes államok határait, a győzteseknek juttatott koncokat, s a népszövetség tervezetét. A párizsi világlap, a Temps, mely egyben a francia külügyminisztérium sugalmazott lapja is, leközölte ennek a szabadkőműves kongresszusnak a lefolyását és határozatait, melyeknek reánk vonatkozó része csaknem betűről-betűre eszerint került be a trianoni békeszerződésbe.” (Dr. Somogyi István: A szabadkőművesség igazi arca.) A megcsonkított Magyarország a világszabadkőművesség bűne! Magyarország felosztásán, szétdarabolásán a béketárgyaláson résztvevő ügynökeinek nem volt szabad változtatniuk. 1918. december 17-én az algíri szabadkőművesség teljes gyűléséről a Neue Züricher Nachrichten a következő tényeket közli: „Algír négy páholyának szabadkőműves testvérei teljes gyűlésükből testvéri hódolatukat, s meleg szerencsekívánataikat küldik kiváló testvérüknek Wilsonnak ama szabadkőművesi tevékenységéhez, amelyet a háborúban a népek szabadsága és joga érdekében kifejtett. ” Aulard testvér a szabadkőműves Le Pays-ben (1918. máj. 10.) arról tájékoztatott, hogy Wilson az egész háborúban, s a békeügyben, mint a nemzetközi szabadkőművesség ügyvivője járt el. Wilson tevékenysége szerinte nem volt egyéb, mint a szabadkőművesi laicizmus diadalra segítése és egy népszövetség létesítése, amely az egyházat helyettesíthette. Sajnos, mi magyarok tudjuk, ma is minden csontunkban érezzük, hogy mit jelent az, amikor egy amerikai elnök a szabadság és az igazság érvényesítését követeli a kis népek védelme érdekében. Érezzük, már megpróbáltuk, hiszen rajtunk próbálták ki legelőször Európában. A wilsoni békék következménye volt Közép-Európa atomizálása és ezen a területen a történelmi, politikai egyensúly megbomlása, a Benes és Masaryk által hirdetett nemzetiségi elnyomást hangoztató hazugságok alapján. „Szép” teljesítmény volt ez, mert az évszázadok tapasztalatai alapján, okos és kiművelt agyú államférfiak életműveiből leszűrt alapigazságokat Masaryk és ügynökei 10 hónap alatt valóban annyira kiforgatták mivoltukból, hogy Wilson elnök 1918 szeptemberében közölte Károly királlyal, bogy megváltoztatta nézetét, nem elégedhet meg a Monarchia népeinek önkormányzatával: a béke ára, Ausztria-Magyarország népeinek „önrendelkezésijoga”, ami a Monarchia felosztását jelentette. A Népszövetség, ez az ugyancsak wilsoni eredetű remekmű, a trianoni békének hazugságait védelmezte húsz esztendőn keresztül. Az Egyesült Államok nyomban a párizsi békediktátumok után megbuktatta Wilsont, és nem törődött többé a megnyomorított Közép-Európával. Az amerikai demokrácia mindig a béke és az úgynevezett emberi jogok jelszavaival fedezte a maga imperialista céljait és ugyanilyen hódításait. Az Egyesült Államok kialakulását, terjeszkedésének útját, épp olyan véres hódító háborúk jelzik, mint Angliáét, vagy Oroszországét. Texas, Kalifornia, vagy Új- Mexikó megszerzése, a maradék indián territóriumok könyörtelen bekebelezése, mind a „béke és az igazság” nevében történt. Nem képez keresztrejtvényt napjaink szánalmas arculata sem. Az 1956-os Szabadságharcunkat követően a magyarság lejáratására ötven éve tervszerűen folytatott cseh-román-szerb propaganda elvesztette hitelét. A nemzetközi közvéleménynek a magyarsággal szembeni kedvező alakulása új helyzet elé állította a régi kisantant-koncepció elméleti és gyakorlati politikusait. Más utakat kellett keresniük a trianoni határok állandósítására. A kisantant politikusok és közírók ruganyosabb része felismerte, hogy a magyarság ellen szórt rágalmakból könnyen lehet bumeráng, mely saját politikájuk diszkreditálásához vezethet. A gyűlölködő nyelvöltögetést baráti hanggal cserélték fel. Olyanok, kiknek soha sem volt egy jó szavuk a magyarsággal szemben, hirtelen a vele való összefogás és ennek természetes következményeként egy közép-európai konföderáció megvalósításának előnyeit hangoztatták. Az ajánlatok lényege ugyanis mindig valamilyen föderációs, vagy konföderációs elképzelés, de úgy, hogy az a jelenlegi természet - és népjogellenes határokat ne bolygassa. Ebből következik, hogy a javaslatok ugyanazt a célt szolgálták, amit eddig a szidalmak: a trianoni határok állandósítását. A különbség csak abban van, hogy korábban ezt durva rágalmakkal támasztották alá. Az 56-os szabadságharc után a változott idők kívánalmainak megfelelően az egymásra utalás és megértés szirénahangjaiba burkolják. A magyarság számára a föderáció megoldást csak akkor hozhat, ha nem állandósítja közigazgatási határok formájában a több millió magyart kisebbségi sorban tartó trianoni határokat. Ezért, ha a Kárpát-medence egységéhez valamilyen föderáció vezetne, úgy ez nem lehet államok konföderációja, hanem csakis a Kárpátokon belül élő népek politikai határok nélküli, önkéntes „népföderációja” a medence közepén nyugvó súlyponttal, annak minden irányba erőt sugárzó, összefogó és védelmező vezetése mellett. Az évezredes birtoklás és a lakosság nem vitatható többségének akaratából fennállott magyar állam külső erőhatalom által történt erőszakos megcsonkítása olyan erkölcsi és jogellenes cselekmény volt, melyekre jogok nem alapíthatók. Jövőre szóló végleges rendezést célzó tárgyalások indulási alapja nem lehet egy jogellenes állapot, mint amilyen a trianoni „jogszerzés”Volt. Az ilyen állapotot az idő legfeljebb tartósíthatja, de ha az érdekeltek nem hagyják jóvá, úgy jogellenes marad mindvégig és kedvező alkalommal megdönthető. Ezért a „magyar kormányok” által megkötött úgynevezett „alapszerződések” nemcsak jogellenesek, de hazaárulásnak is minősülnek. Az elszakított területek magyarságának helyzete a lehető legnehezebb. Nekik a kommunizmusból való szabadulás még nem jelent szabadságot, csak egy más formájú elnyomást. Minden reményük a csonkaország magyarságában van. Joggal, mert ki segítse, ki értse meg őket, ki érezze át szenvedéseiket, ha nem a vértestvér! Magyar állampolgárságot minden magyarnak a Kárpát-medencében! HULLARABLÓK! 2007. május 2.-ra virradóra ismeretlen tettesek meggyalázták Kádár Jánosnak a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben található hivalkodó síremlékét. A sírok márvány előlapját levették, a föld egy részét kihányták, a fémkoporsót kivágták és elvitték a nevezett csontjainak nagy részét a koponyával együtt. A Kádár felesége hamvait tartalmazó urnának is nyoma veszett. Az ország jó érzésű lakossága megdöbbenve és felháborodva vette tudomásul ezt a kannibalizmusra emlékeztető cselekedetet. A rendőrség 2 millió forint jutalmat tűzött ki a nyomravezetőknek. Kádár János koponyájának eltulajdonítása előtt egyetlen hasonló esetet ismert a magyar kriminológia. Gróf Tisza István 1918-ban vált merénylet áldozatává. Az egykori miniszterelnök koponyacsontját 1983-ban, azóta is ismeretlen elkövetők vitték el a család sírboltjából. Az ő földi maradványait „ természetesen” nem kereste a Kádáréhoz hasonló erőkkel a rendőrség. A különböző televíziós csatornákon rögtön megszólaltak a legilletékesebb személyek. Thürmer Gyula - Kádár egyik legnagyobb rajongója és követője többek között pompás újratemetést követelt, míg Moldova György már odáig merészkedett, hogy nyilvánosan helyeselte a Kádár nevéhez fűződő akasztásokat. Szögezzük le, hogy minden értelmes emberrel egyetértésben, mi is a leghatározottabban elítéljük a hullarablást, még akkor is, ha esetünkben egy tömeggyilkos földi maradványait gyalázták meg. Véleményünk szerint még egy tömeggyilkosnak is kijár, hogy annak rendje és módja szerint eltemessék. Ez a keresztény erkölcsiség, de akármilyen más erkölcsiség egyik alapvető követelménye. Mert még egy tömeggyilkosnak is voltak, vagy vannak hozzátartozói, szülei, gyermekei, akik legtöbbször nem tehetnek arról, hogy az illető mivé fajult. Kádár János esetében ehhez talán csak azt fűznénk hozzá, hogy a Nemzeti Sírkertben található pompás emlékművével nem értünk egyet. Ott neki nincs semmi keresnivalója. Talán engedélyezhetnék Thürmer Gyulának, hogy a nagy elődöt mondjuk a saját kertjében újratemethesse és reggelente nyugodtan hajbókolhatna a sír előtt. Ez senkit sem zavarna, sőt felőlünk még zarándokutakat is szervezhetne olyan elmebetegek számára, mint mondjuk Moldova György. Mindenki úgy szórakozik, ahogy tud. *** Jó hatvan évvel ezelőtt nem ismeretlen tettesek, hanem nagyon is jól ismert judeobolsevista gonosztevők százával fojtogatták akasztófán, vagy lőtték homokzsákokra a nemzeti elkötelezettségű magyarság legjelesebb képviselőit, politikusokat, katonákat, vagy egyszerű toliforgatókat. Utána pedig az éj leple alatt máig ismeretlen helyeken kaparták el áldozataikat, megvalósítva ezzel az intézményesített hullarablás bűntényét. Csupán csak azért, mert az áldozatok meggyőződéses antibolsevisták voltak, és zavarták volna a „vörös paradicsom” megvalósítását. Annakidején - ismert okokból - nem volt országos felháborodás és pénzjutalmat sem tűztek ki a tettesek nyomravezetőinek. Mindenki ismerte őket. Ők lettek az ország új urai. Ma pedig általában az ő leszármazottaik vezethetik (félre) továbbra is ezt az országot. Úgy élték le életüket emberek ezrei ebben az országban, hogy soha sem tudhatták meg, hova is kaparták el titokban hozzátartozóikat. Sőt, nem egy hozzátartozót, szülőt, feleséget, vagy gyermeket, akiknek az égvilágon semmi közük nem volt a politikához - csak úgy mellékesen - szintén évekre, vagy akár egy évtizedre átnevelő táborokba csuktak. Lutz Gizella például 12 börtönévvel fizetett azért, mert két hétig volt Szálasi Ferenc felesége. Lutz Gizellát nem érdekelte Szálasi politikai szerepe: az ő számára a nyilasok első embere egy férfi volt, akit szeretett. 21 éves fejjel ismerte meg, 39 évesen lett a felesége. 51 éves volt, amikor újra szabad lett, s elmehetett takarítónőnek. Számára 1945-ben megállt az idő, ami azután történt, arról jószerével nem vett tudomást. Alighanem ösztönösen így védekezett az ellen, amit a világ Szálasi helyett rajta kért számon. Magárahagyott, elesett öreg anyóka lett belőle, gyűlölt némber, akitől undorral fordultak el az emberek. Mert feleség volt és mert 1991-ben bekövetkezett haláláig bátran hangoztatta: rajongásig szerette azt az embert, akit élete végéig is tiszta embernek tart. Az ’56 utáni megtorlás áldozatai már megkapták a végtisztességet, de mind a mai napig senki sem foglalkozott komolyan a kérdéssel, hogy 17 évvel az állítólagos rendszerváltás után talán illene már a második világháború utáni bosszúállás áldozatainak is - ha bűnösök voltak, ha nem - a minden embernek kijáró végtisztességet megadni. Nem díszsírhelyet követelünk. Csak el kellene végre temetni a halottakat. Minden halottat. Hullarabló ország lettünk, és ezért nem csak az egykori gyilkosok felelősek, hanem a jelenlegi politikai elit is - beleértve természetesen a nemzeti oldal hangadóit -, mivel az ő leikükön is szárad, hogy ez az állapot még hatvan év után is fennáll. Kádár Jánossal együtt egyetlen judeobolsevista gonosztevő se leljen addig végső nyugalmat ebben a földben, amíg jeltelen sírokból temetetlen magyarok százai kérdezik: minket mikor fognak végre a minden embernek kijáró végtisztességgel eltemetni? Dobszay Károly
