Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)
2007-05-01 / 3. szám
4. oldal Nagyon köszönöm, kedves Szövetségi Kancellár asszony, Teltschik úr, hölgyeim és uraim! Igazán hálás vagyok, hogy meghívtak egy ilyen reprezentatív konferenciára, ahol több mint negyven nemzet politikusai, katonai tisztségviselői, vállalkozói és szaktekintélyei gyűltek össze. A konferencia jellege lehetővé teszi, hogy mellőzhessem a túlzott udvariassági formulákat és a tekervényes, kellemes, de üres diplomáciai formulákban való beszédet. E konferencia formátuma lehetőséget nyújt, hogy elmondhassam, mit is gondolok valójában a nemzetközi biztonsági problémákról. Ha megjegyzéseim indokolatlanul polemikusnak, élesnek és pontatlannak tűnnének munkatársaim számára, kérem, ne haragudjanak rám! Ez végül is csak egy konferencia. És remélem, hogy beszédem első két-három perce után Teltschik úr nem kapcsolja fel a piros jelzést! Tehát. Ismeretes, hogy a nemzetközi politika sokkal több, mint a katonai és politikai stabilitáshoz kötődő ügyek összessége. Magában foglalja a globális gazdaság stabilitását, a szegénység legyőzését, a gazdasági biztonságot és a civilizációk közötti dialógus kibontakoztatását. A biztonságnak ezt az univerzális oszthatatlan jellegét az „egyvalaki biztonsága, mindenki biztonsága” alapelv fejezi ki. Ahogy Franklin D. Roosevelt a második világháború kitörésének első napjaiban mondta: „Amikor a békét valahol megtörik, akkor minden ország békéje veszélybe kerül.” Ezek a szavak ma is érvényesek. Konferenciánk témája - globális krízis, globális felelősség - egyébként példázza is ezt. A világ csupán két évtizede még ideológiailag és gazdaságilag megosztott volt, és két szuperhatalom óriási stratégiai lehetőségein múlott a globális biztonság. Ez a globális eltávolodás a legélesebb gazdasági és társadalmi problémákat a nemzetközi közösség és a világ tennivalóinak margójára tolta. És, mint minden háború, átvitt értelemben a Hidegháború is éles lőfegyvereket szabadított ránk. A hidegháborús blokk gondolkodásának ideológiai sztereotípiáira, kettős mércéire és egyéb tipikus aspektusaira utalok. A Hidegháború után meghirdetett egypólusú világ sem jött el. Az emberiség története kétségkívül keresztülment egypólusú periódusokon, és látott törekvéseket világuralomra. De mi nem történt meg a világtörténelemben? De mi is az egypólusú világ? Akárhogyan is szépítgetjük ezt a kifejezést, végeredményben egyfajta helyzetre utal, jelesül egy központi autoritásra, egy központi hatalomra és egy központi döntéshozatalra. Egy olyan világ ez, ahol egy az úr, egy az uralkodó. És végeredményben ez káros, nemcsak azokra, akik a rendszerben vannak, hanem magára az uralkodóra is, «lîîVAKÔfcî 2007. április VLAGYIMIR PUTYIN BESZÉDE A BIZTONSÁGI POLITIKÁRÓL A 43. MÜNCHENI KONFERENCIÁN mert ez a rendszer belülről rombolja magát. És ennek bizonyosan semmi köze a demokráciához. Mivel, mint tudjuk, a demokrácia a többség uralma a kisebbség véleményének és érdekeinek fényében. Egyébként Oroszországot, minket, folyamatosantanítanak a demokráciára. Ám valami okból azok, akik tanítanak minket, maguk nem akarnak tanulni. Úgy gondolom, hogy az egypólusú modell nem csak elfogadhatatlan, hanem lehetetlen is mai világunkban. És ez nemcsak azért van így, mert ha egyéni vezetés lenne a mai - és pontosan a mai - világban, akkor a katonai, politikai és gazdasági források nem lennének elegendőek. Még fontosabb, hogy maga a modell is hibás, mert kiindulópontjánál nincsenek és nem is lehetnek meg a modern civilizáció morális alapjai. E mellett, ami a mai világban történik - és még épphogy csak elkezdtük ezt megvitatni - arra való próbálkozás, hogy pontosan ezt az elképzelést - az egypólusú világ koncepcióját - vezesse be a nemzetközi ügyekre. De milyen eredménnyel? Egyoldalú és gyakran illegitim tettek még semmilyen problémát nem oldottak meg. Sőt, újabb emberi tragédiákat okoztak, és újabb feszültségforrásokat hoztak létre. ítéljék meg maguk: sem a háborúk, sem a helyi, sem a regionális konfliktusok nem csökkentek. Teltschik úr nagyon finoman utalt erre. Ezekben a konfliktusokban nem kevesebb, hanem több ember hal meg, mint régebben. Sokkal, de sokkal több! Ma a nemzetközi kapcsolatokban a hatalmi erő - katonai erő - majdnem fékevesztett és túlzott használatának vagyunk tanúi, egy olyan hatalmi erőének, amely a világot a permanens konfliktusok feneketlen mélyébe taszítja. Ennek eredményeképpen nincs elegendő erőnk, hogy átfogó megoldást találjunk ezekre a konfliktusokra. Politikai megoldást találni is lehetetlenné válik. Azt látjuk, hogy a nemzetközi jog alapelveit egyre inkább lenézik. A független jogi normák pedig valójában egyre inkább közelítenek egyetlen állam jogi rendszeréhez. Egy állam, és ez természetesen elsősorban az Egyesült Államok, minden vonatkozásban átlépte nemzeti határait. Ez látható azon a politikai irányvonalon, a gazdasági, kulturális és oktatáspolitikán, amit más nemzetekre kényszerít. Kinek is tetszik ez? Ki boldog ettől? A nemzetközi kapcsolatokban egyre erősebb a kívánalom, hogy egy adott kérdést az aktuális politikai klíma alapján az úgynevezett politikai célszerűségnek megfelelően oldjanak meg. Ez természetesen, nagyon veszélyes. Ez azzal az eredménnyel jár, hogy senki sem érzi magát biztonságban. Hangsúlyozni akarom - senki sem érzi magát biztonságban! Mert senki sem érezheti, hogy a nemzetközi törvény olyan, mint egy kőfal, ami megvédi. Az efféle politika természetesen fegyverkezési versenyre sarkall. A hatalom dominanciája kétségkívül számos országot arra késztet, hogy tömegpusztító fegyverekre tegyen szert. Sőt, újabb jelentős fenyegetések tűntek fel - habár ezek korábban is ismertek voltak -, és mára az olyan fenyegetések, mint a terrorizmus, globális jelleget öltöttek. Meggyőződésem, hogy elérkeztünk ahhoz a döntő pillanathoz, amikor komolyan fontolóra kell vennünk a globális biztonság szerkezetét. Az a feladatunk, hogy a nemzetközi dialógusban megtaláljuk a felek érdekei közötti ésszerű egyensúlyt. Különösen, mivel a nemzetközi porond annyira változatos és oly gyorsan változik - változik számos országban és régióban a dinamikus fejlődés fényében. A Szövetségi Kancellár Asszony ezt már említette. A vásárlóerő paritásával mért egyesített GDP az olyan országokban, mint India és Kína már most is nagyobb, mint az Egyesült Államokban. És hasonló számítás szerint a BRIC országok - Brazília, Oroszország, India és Kína - GDP-je meghaladja az EU kumulatív GDP-jét. Szakértők szerint ez az eltérés a jövőben csak növekedni fog. Nincs okunk kételkedni abban, hogy a globális gazdasági növekedés új központjainak gazdasági potenciálja kétségtelenül politikai hatássá alakul és erősíti a többpólusúságot. Ezzel összefüggésben a multilaterális [többoldalú] diplomácia szerepe is jelentősen nő. Az olyan alapelvekre való igény, mint a nyitottság, áüáthatóság és megjósolhatóság a politikában kiaknázatlan, a hatalmi erő alkalmazásának tényleg kivételes eszköznek kellene lennie, hasonlóan ahhoz, ahogy egyes államok igazságszolgáltatási rendszerei a halálbüntetéssel élnek. Ma azonban ezzel ellentétes tendenciának vagyunk tanúi, azaz egy olyan helyzetnek, amelyben országok, ahol a halálbüntetés még gyilkosok és más, veszélyes bűnözők esetében sem engedélyezett, nyíltan részt vesznek jogosnak nehezen nevezhető katonai hadműveletekben. És ami azt illeti, ezek a konfliktusok emberek halálát okozzák - emberek százezreinek halálát! Ám ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy vajon nem kellene-e az országokon belüli különféle konfliktusokkal, autokrata rezsimekkel, önkényuralkodókkal és a tömegpusztító fegyverek terjedésével szemben semlegesnek és távolságtartónak lennünk? Ami azt illeti, ez volt annak a kérdésnek is a lényege, amit kedves kollégánk Lieberman úr tett fel a Szövetségi Kancellárnak. Ha helyesen értelmeztem kérdését (Lieberman úrhoz szólva), akkor igen, ez komoly dolog! Lehetünk semleges megfigyelők látva, hogy mi történik? Megpróbálok kérdésére is válaszolni: természetesen nem. De van-e eszközünk szembeszállni ezekkel a fenyegetésekkel? Természetesen, igen. Elegendő, ha egy pillantást vetünk a közelmúlt történetére. Országunk vajon nem békésen tért át a demokráciára? Valóban a szovjet rezsim békés átalakulásának voltunk tanúi - békés átalakulásnak! És micsoda rezsim volt az! Mennyi fegyverrel, beleértve nukleáris fegyvereket is! Miért kéne most minden adandó alkalommal bombázásba és lövöldözésbe fognunk? Ez az az eset, amikor a közös romlás fenyegetettsége nélkül nincs elég politikai kultúránk a demokratikus értékek és a törvény tiszteletére? Meggyőződésem, hogy egyedül az Egyesült Nemzetek Kartája dönthet arról, hogy végső esetben katonai erő használatához folyamodhatunk. Ezzel kapcsolatban, vagy én nem értettem meg, amit kollégánk, az olasz védelmi miniszter mondott, vagy amit mondott, az pontatlan volt. Mindenesetre én úgy értettem, hogy a hatalmi erő használata csak akkor lehet jogos, ha a döntést a NATO, az Unió vagy az ENSZ hozza. Ha tényleg így gondolja, akkor másként látjuk a dolgot. Vagy nem jól hallottam. A hatalmi erő használata csak akkor tekinthető jogosnak, ha a döntést az ENSZ hozta. Nincs szükségünk arra, hogy az ENSZ-et a NATO vagy az Unió helyettesítse. Amikor az ENSZ valóban egyesíti a nemzetközi közösség erőit, és valóban képes lesz reagálni a különféle országokban zajló eseményekre, amikor többé nem kicsinyeljük le a nemzetközi jogot, akkor majd a helyzet változhat. Másként ez a helyzet pusztán zsákutcába vezet, és a komoly hibák száma megsokszorozódik. Emellett szükséges megbizonyosodnunk arról, hogy a nemzetközi jognak univerzális jellege legyen, normáinak koncepciójában és alkalmazásában is. És nem feledhetjük, hogy a demokratikus politikai lépéseknek szükségszerűen egyeztetéssel és fáradságos döntéshozatali folyamatokkal kell együtt járniuk. Kedves hölgyeim és uraim! A nemzetközi kapcsolatok destabilizációjának potenciális veszélye kapcsolatban áll a lefegyverkezési kérdés nyilvánvaló stagnálásával. Oroszország támogatja a dialógus megújítását ebben a fontos kérdésben. Fontos megőriznünk a pusztító fegyverekkel kapcsolatban a nemzetközi jogi kereteket, és ezzel folyamatosságot biztosítanunk a nukleáris fegyverek csökkentésének folyamatában. Az Egyesült Államokkal együttesen megállapodtunk, hogy stratégiai nukleáris rakéta-készleteinket 2012. december 31-ig 1700-2000 nukleáris robbanófejre csökkentjük. Oroszország szigorúan teljesíteni akarja a vállalt kötelezettségeket. Reméljük, hogy partnereink is átláthatóan cselekszenek, és nem tesznek majd félre az esős napokra néhányszáz felesleges nukleáris robbanófejet. És ha az új amerikai védelmi miniszter kijelenti, hogy az Egyesült Államok nem fog ilyen felesleges fegyvereket raktárakban, vagy mondhatnánk, párnák és takarók alatt rejtegetni, akkor javaslom, hogy mindannyian felállva üdvözöljük ezt a bejelentést. Nagyon jelentős bejelentés lenne. Oroszország szigorúan tartja és továbbra is tartani fogja magát az Atomsorompó Egyezményhez, valamint a rakéta-technológiák multilaterális felügyeleti kormányzati rendszeréhez. Ezekben a dokumentumokban lefektetett alapelvek univerzálisak. Ezzel kapcsolatban szeretném felidézni, hogy az 1980-as években a Szovjetunió és az Egyesült Államok megállapodást írt alá számos kis- és közép-hatótávolságú rakéta megsemmisítéséről, de ezek a dokumentumok nem univerzális jellegűek. Ma sok más országnak is vannak ilyen rakétái, beleértve a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot, a Koreai Köztársaságot, Indiát, Iránt, Pakisztánt és Izraelt is. Több ország dolgozik ezeken a rendszereken és tervezi, hogy ezeket fegyverar
