Szittyakürt, 2006 (45. évfolyam, 1-6. szám)
2006-09-01 / 5. szám
6. oldal 5ZIÎÎVAKÔHÎ 2006. szeptember-október Alföldi Géza: 1944 OKTÓBER 15 1944 október 15. Négy óra már jól elmúlt, lehetett félöt és öt óra között, amikor a Pasaréti út környékén már magyar csendőrök és rendőrök tartották a rendet szegény kivégzett Kun Páterrel egyetértésben. Egymás után futottak be a jelentések, hogy az egész ország egyöntetűen elutasította Horthy országáruló parancsát és a fegyveres Nemzet készen áll arra, hogy önvédelmi harcát a németek oldalán a bolsevizmus ellen továbbfolytassa. A Pasaréti úti villa földszintjén már népes társaság volt együtt. Öt óra körül telefonértesítés érkezik, hogy a rádió átvételével megbízott csoport azonnal menjen a rádióhoz és kezdje meg az adásait. Kun Páter ad gépkocsit és négyen foglalunk benne helyet: Osztián Antal, Cs.E., dr. H.K. és jómagam. A gépkocsi sebesen száguld át a Duna hídon, amelyet már magyar rendőrök és honvédek biztosítanak. Bár a biztosításra szükség nincs, mert a város teljesen csendes. Amerre végigszáguldunk az autóval és az utcán járókelők meglátják az Árpád-sávos jelzést, mosolyogva integetnek és zeng az utca: „ Kitartás! Éljen Szálasi! Továbbharcolunk!” A Sándor utcában a rádió előtt két baba-kocsi. Vagyis két kisebb német páncélos zárja el az utat a rádió felé. Mikor felmutatjuk a városparancsnokság által aláírt nyíltparancsunkat, azonnal tovább engednek. A kapunál SS-őrség. Itt is felmutatjuk a papírunkat. Már tudják, hogy jövünk és egy magyarul tudó SS kiabál ránk:- Na, csak hoty it fagytok! -S azzal szabad az út a stúdió felé. Minden mese ellenére sem vérfoltok nincsenek, sem hullák. Két SS a Távirati Iroda helyiségeibe felvezető ajtó előtt ül és falatozik. Az udvaron két kakastollas magyar csendőr végzi sétáját. Az épület külső részét az SS őrzi, a rádió-stúdióban magyar őrség tartózkodik. Elsőnek Osztián Antal lép be az ajtón. Kemény vágású magyar baka tartóztat fel bennünket és kéri a papírjainkat. Megnézi, aztán hátraszól egy tizedesnek, hogy vigye fel a nyíltparancsot a százados úrnak az emeletre. Próbálunk beljebb menni az ajtóból, de a baka nem enged. Szigorú parancsa van, hogy a százados engedélye nélkül senki nem jöhet be. Vagy három percet várakozunk türelmetlenül, amikor az emeletről - egy főhadnagy kíséretében - megjelenik az őrség parancsnoka, egy százados. Mindkét tiszt oldalfegyverének a táskája nyitva.- Kik maguk? - Hangzik a nemcsak nem barátságos, de ellenséges érdeklődés. Osztián Antal összehúzza a szemét.- Először is azt sem tudom, hogy ki vagy és mi jogon érdeklődsz... Másodszor ott az írás a kezedben, hogy kik vagyunk. A százados arca elvörösödik, és valamivel udvariasabban megszólal s bemutatkozik. Kéri személyi papírjainkat. Elővesszük a névre szóló írásainkat. Ez rendben is lenne, de... A százados hirtelen összesúg a főhadnaggyal, a főhadnagy eltűnik. Osztián már ideges, mi is.- Valami baj van? - Érdeklődik dr. H. K. A százados megszólal.- A papír egyáltalán nincs rendben. Hiányzik róla a német főhadiszállás pecsétje. Megérdeklődöm, hogy német területen vagyunk-e, vagy a magyar rádióban? A százados majd átszűr szemével, de aránylag udvariasan válaszol:- Ez magyar terület, de a városparancsnokság utasítása szerint a rádió épületébe csak azt engedhetem be, akinek nyílt parancsán a németek pecsétje is rajta van. Közben a főhadnagy két szuronyos bakával érkezik vissza, és láthatóan gyanakodva figyelnek négyünket. Hiába érvelünk, hogy a németek a legnagyobb udvariassággal átengedtek, és ha nekik nem kellett a német városparancsnokság pecsétje, miért éppen a magyar őrség ragaszkodik a német pecséthez. A két tiszt azonban hajthatatlan. Nincs mit tennünk, mint meg kell szereznünk a német városparancsnokság pecsétjét, mert anélkül a magyar őrség nem enged a mikrofonhoz. Annak ellenére, hogy a városparancsnokság már letelefonált, hogy négyen jövünk átvenni a rádiót, saját személyi papírjainkon rajta a németek pecsétje is, magamnak olyan írásom, hogy teljes intézkedési jogom van és munkám elvégzéséhez még katonai egységeket is igénybevehetek, a századossal nem lehet beszélni. Osztiánnal sűrű káromkodás közepette kirohanunk az épületből, hogy megszerezzük a németek pecsétjét is. A kapunál az öreg sváb SS feltartóztat, hogy mi a baj. Mikor megmondjuk, felajánlja, hogy rögtön ad 5-6 géppisztolyos SS-t és elintézi a dolgot. Mosolyogva megnyugtatjuk, hogy bár a túlbuzgó százados legalább egy órát rabol el a rohanó időből, de alapjában igaza van. Megyünk a német városparancsnokságra. Ott ugyan nincs senki, aki ilyen pecsétet tudna adni. Menjünk a Kertész utcába, ott a Skorzeny-csoport, az majd intézkedik és ad pecsétet is. Rohanás a Kertész utcába. A kapuban egy erdélyi szász fiú, akivel együtt hármasban - Skorzeny, akkori nevén: Wolf, ő és én Budán vidám hangulatban iddogáltunk pár napja. Elmondja, hogy Skorzeny nincs bent, de ő elintézi a dolgot. Egy perc alatt valami pecsét kerül az írásunkra. Nem bízunk, hogy ezt a magyar százados elfogadja, mire ismerősöm egy 15-16 éves jókötésű SS-t rendel mellénk. A vidám fickó nem ül be a kocsiba, mert jobban szeret a hűtőn utazni. Máris felugrik előre a kocsi orrára, meglovagolja a hűtőt, ölébe rakja a géppisztolyát és int, hogy gázt! Irány: Kertész utca, Blaha Lujza tér, Rákóczi út. Mindenütt a legteljesebb nyugalom. Németet nem is látunk. Bent a stúdió épületében a százados addigra megengedte, hogy dr. H. K. és Cs. E. a garderobba bemehessenek. Ott ülnek az asztalon s két szuronyos magyar baka vigyáz rájuk. Míg Osztián a századossal tárgyal, dr. H. K. nagy ijedten meséli, az „Ébredj, magyar!” hanglemezét otthon hagyta, már pedig az kell az adáshoz. Nincs mit tenni, dr. H. K. elmegy egy gépkocsival a lemezért a jó távol lévő lakására. A papírt a százados még mindig nem akarja elfogadni, mert nem a német városparancsnokságé a pecsét. Az SS-fiú vállalkozik rá, hogy a föld alól is előkeríti a városparancsnokság pecsétjét, mi csak maradjunk már itt. így is történik. A fiatal legényke elrohan, mi pedig beülünk a ruhatárba, pardon, garderobba. Idegesen cigarettázunk, mert az adásnak terv szerint már indulnia kell. De ez a fontoskodó százados mindent megakadályoz. Nem takarékoskodunk a kifakadásokkal s a hangulat inkább ellenséges, mint feszült. Még két szuronyos baka kerül elő és most már négyen őriznek hármunkat. A főhadnagy a stúdió előterében jár föl s alá. Keze a pisztolytáskán és gyanúsan méreget bennünket. Átszalad rajtunk a gondolat, nem ellenállók-e és szándékosan tartanak vissza. Esetleg valami készül ellenünk. Fegyverünk ugyan nincs, de a hangulatunk elszánt. Nem hagyjuk magunkat. Egyszerre újra előkerül a százados. Egy fehérköpönyeges úrral jön lefelé az emeletről. Mikor meglátnak, ránk mutat:- Ezek azok! Látom, hogy feszült érdeklődéssel várja a fehérköpönyeges úr válaszát. A fehérköpönyeges ránk néz. Azonnal felismerem. M. Gy., a rádió pártmegbízottja. Ő is megismer bennünket és harsog a nevetéstől az előcsarnok. Majd lerohan és átölel bennünket:- Csakhogy már itt vagytok! Azzal visszafordul a századoshoz:- Nyugodt lehetsz, nem kommunisták! Mindhármukat személyesen ismerem, vállalom a garanciát értük. Gyerünk, kezdjük az adást. A százados azonban hajthatatlan. Amíg nincs német városparancsnoksági pecsét a nyíltparancsunkon, addig nem ereszt be a leadókba. Most már M. Gy. is szitkozódik, de a százados kemény legény!- Parancs az parancs! Nem tehetek másképpen! Várnunk kell. Közben megérkeznek a KABSz-tól is a megbízottak. Ők sem mehetnek beljebb. M. Gy. felrohan az emeletre és telefonál a városparancsnokságra, és panaszt emel a százados viselkedése ellen. A városparancsnokság nem tehet semmit. Közös magyar-német megállapodásra hivatkoznak. Rohannak a percek, egy német rádiós csoport érkezik. Őket továbbengedi a százados, pedig az ő papírjukon nincs a magyar városparancsnokság pecsétje. B., a rádiós csoport vezetője felajánlja, hogy „lelépteti” a századost, de mi várunk. Végre loholva megérkezik a fiatal SS-fiú és hozza a pecsétes írást! A százados gondosan megnézi, azután átadja Osztiánnak és tiszteleg:- Kérlek, parancsoljatok beljebb fáradni! Ne haragudjatok, nem tehettem másképpen! Valósággal megrohanjuk az adószobákat. M. Gy. a lépcsőről kiabál, hogy melyik két stúdióból tudunk adni. Kettőből fogunk adni. Osztián Antal remegő kézzel szedi elő Szálasi Ferenc kiáltványát. Leül a mikrofon elé, mikor figyelmeztetem, hogy nincs itt az „Ébredj, magyar!” lemeze s anélkül ne kezdjük. Osztián igazat ad. A másik stúdió már kész és a KABSz megkezdi az adást. Felhívásokat olvasnak be. Mi várunk és tűkön ülünk. Közben megérkezik a rádióhoz kirendelt, úgynevezett német megbízott, aki ugyancsak sürget, hogy gyerünk az adásokkal. Majd egy órája, hogy dr. H. K. elment, de még nem jött vissza. Végre megérkezik. Lélekszakadva elmondja, hogy autóját háromszor is el akarták venni s csak nagy nehezen sikerült elérnie, hogy nem rakták ki az autókra vadászó honvédek és rendőrök. M. Gy. kikapja dr. H. K. kezéből a lemezt és rohan fel az emeletre: két-három decelit-felvételt akar közben készíteni a lemezről, hogy legyen mindig zörejmentes, ha már ez megkopna. Közben Osztián Antal előtt megvillan a vörös lámpa és jelzi, hogy a mikrofont adásra kapcsolták és ezentúl minden hang kimegy már az adótoronyra. Osztián Antal elfulladt hangon olvassa el az első mondatokat, majd lassan erőt vesz rajta a meghatódottság, hangja egyre ércesebb és olvassa a mikrofonra Szálasi Ferenc felhívását. „Hadparancs a fegyveres nemzethez!” Osztián Antal szeme csupa könny. A miénk is. A rádió egyik hivatásos bemondója ül mellette a mikrofon előtt és zajtalanul nyúl át az asztalon s kapcsolja ki a mikrofont. Mikor felvillan a zöld fény, hogy nyugodtan beszélgethetünk, nincs erőnk beszélni, csak megöleljük egymást. A 3- leadóterem ajtaja, ahol vagyunk, felvágódik és két német úr lép be, mögöttük a rádióőrség parancsnoka, a százados és a főhadnagy. Az ő szemük is csupa könny. Eltűnt a feszültség, a bizalmatlanság az arcukról és úgy ölelgetjük egymást, mint régen nem látott testvérek. A délután nehéz két óráját egyszerre elfeledtük. A másik beolvasó-szobából megy az adás. A KABSz megbízottai olvassák fel a nyilatkozatukat szervezeteik tagjaihoz és a Nemzethez. Bemutatkozunk egymásnak, mi magyarok és a két német úr. ►
